A tavalyihoz képest több ország, több versenyzővel és több kategóriában indult el a törökországi Gastro Erasmus versenyen, de ez sem jelentett akadályt a komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola háromfős csapatának. A Ponty Abigél, Szakál Szilvia és Rudy Máté alkotta trió három arany- és egy ezüstsávos minősítéssel tért haza az április elején megtartott nemzetközi főzőversenyről.
A menüben, ahogy tavaly, úgy most is a cseh, a szlovák és a magyar konyha tradicionális ételei, ízei köszöntek vissza. A csapat előétele a kulajda (savanyú gombaleves) volt burgonya krokettel és vadkolbásszal. Főételnek suvis vide csirkeroládot készítettek májas práddal töltve, paszternák pürével, paszternákkal, répa chipsszel és fokhagyma mártással. Míg desszertnek a francia krémest választották. Egyéniben Abigél hortobágyi palacsintával, Szilvia barátfülével, Máté pedig erdei gombamártásos marhasteakkel, burgonya krokettel, burgonya gratinnal és csipkebogyós kaviárral igyekezett elnyerni a zsűri tetszését.
„Idén nagyon nagy volt a konkurencia, érkeztek francia, olasz, spanyol, holland, török, szlovén, bolgár, román, észt, svájci, lengyel és finn csapatok. Szlovákiát rajtunk kívül egy pozsonyi és egy magas-tátrai iskola képviselte, ők szintén az aranysávban végeztek. Már visszatérő versenyzők voltunk, tudtuk, hogy mire kell számítanunk, de azért most is értek bennünket nem várt meglepetések. Az alapanyagok többségét vittük magunkkal, de bizony voltak olyan hozzávalók, amiket Törökországban kellett megvásárolnunk. Az idővel jól gazdálkodtak a fiatalok, minden elkészült időre. A zsűri szigorúbb volt, több mindenre odafigyeltek, például arra, hogyan tartják a versenyzők a kést, hogyan metélnek. Az elkészült ételekről konkrétan elmondták a véleményüket, mi tetszett, vagy min kellene változtatni” – mondta el Radka Murániová mesternő.
Külön kiemelték, hogy a komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola háromfős csapata tisztán, rendezetten és nagy összhangban végezte a feladatát, sőt még emlékeztek is rájuk a tavalyról. Elhangzott az is, hogy kifejezetten jó ízvilággal dolgoznak, az egyik nagy kedvencük a kulajda volt, sőt Abigél hortobágyi palacsintáját még egy török séf is megosztotta a saját közösségi oldalán, mert annyira megtetszett neki az elkészült étel.
A fiataloktól megtudtam, hogy idén fárasztóbb volt számukra a verseny, mert több napon át különböző időpontokban kellett főzniük, a hangulat viszont sokkal oldottabb volt, a törökök még táncra is perdültek. Ami az ellenfeleket illeti, bizony találkoztak felkészületlen versenyzőkkel, de igazán precíz diákokkal is.
A komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola triója remekelt, hiszen három arany- és egy ezüstsávos minősítést kaptak. Az eredmény hallatán mesternőjük el is sírta magát.
A Gastro Erasmust jövőre is megszervezik, azonban a suli most egy évet kihagy, a főzőverseny helyett a kozmetikusaik mérettetik majd meg magukat Prágában. Ráadásul az utánpótlást is ki kell nevelni, hiszen Abigél és Máté jövőre érettségiznek, így számukra az iskolás évek nemsokára véget érnek.
A törökországi eseménnyel egy időben idehaza is versenybe szállt az iskola két diákja Nyitrán a 2025-ös év Junior tortája díjért. A téma a tavaszi költészet volt. Paulík Lilla és Cintia Munková egy igazán fenséges tortát alkottak meg, kifejezetten merész tervvel érkeztek, mégsem értek el helyezést. Ez érthető módon csalódást okozott számukra.
„Nem értjük a kialakult helyzetet, ugyanis a verseny során a zsűri megdicsérte az ízek harmóniáját, az apró részleteket, elmondták, hogy a lányok sokat fejlődtek a múlt évhez képest. Véleményem szerint profin dolgoztak, végig összpontosítottak. A 12 induló közül végül a hetedik helyet szerezték meg” – mondta el Lucia Mátyásiová mesternő.
Azonban a csalódás sem szegi a lányok kedvét attól, hogy jövőre ismét megmérettessék magukat. Látva a tortájukat, mi csak annyit mondhatunk, hogy igazán tehetségesek abban, amit csinálnak, várhatóan ez a kitartó munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.
(sze), fotók: Radka Murániová