Kovács Németh Henrietta – Beszélgetés egy coach-kineziológussal lelki blokkokról, gyerekekről, családról és az egyensúly kereséséről Vannak hivatások, amelyekhez nem elég…
Browsing: Oktatás
Hans Christian Andersen a dán irodalom egyik legismertebb alakja, aki 1805-ben született, így 2025-ben születésének 220. évfordulóját ünnepelték világszerte. Az…
A komáromi Tiszti pavilonban Robert Fico szlovák miniszterelnök három középiskola – a Selye János Gimnázium, a Ľudovít Šulek Gimnázium és…
A Komáromi járás demográfiai fejlődése – beleértve magát Komárom városát is – az elmúlt években világos és hosszú távon is…
Nem hagyományos tanórával indult a hatodik osztályosok számára a szerda reggel az Eötvös Utcai Alapiskolában. Az Asbóth Bee Farmról látogatott…
Zsúfolásig megtelt október 23-án a komáromi sportcsarnok, ahol Pozsonytól Nyitráig több mint egy tucat középiskola mutatkozott be az általános iskolások…
Három éve Pálinkáš Mária vezeti a Munka Utcai Alapiskolát, ami most egy jelentős fejlesztésen megy át. Az intézmény létszáma stabil…
Francia séfek vendégeskedtek a Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskolában Az Erasmus+ programnak köszönhetően számos érdekes esemény megvalósítására van lehetősége a komáromi…
A karvai Kereskedelmi, Szolgáltatói és Vidékfejlesztési Szakközépiskola a Komáromi járás egyik legrégebbi ilyen típusú oktatási intézménye, hiszen még 1953-ban alapították.…
Emlékeznek még azokra a fiatalokra, akik a komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola színeiben csapatban második helyezést értek el a törökországi…









