Zsúfolásig megtelt október 23-án a komáromi sportcsarnok, ahol Pozsonytól Nyitráig több mint egy tucat középiskola mutatkozott be az általános iskolások számára megrendezett információs börzén. A cél az volt, hogy a diákok testközelből ismerkedhessenek meg a gimnáziumi, szak- és szakközépiskolai képzésekkel.

A Komáromi járásból – például Dunamocsról, Lakszakállasról, Naszvadról, Gútáról, Ógyalláról, Ímelyről, Búcsról, Nemesócsáról – érkeztek diákcsoportok, hogy felmérjék, milyen továbbtanulási lehetőségek várják őket a megyében vagy akár azon túl, de még elérhető távolságban. A standokat egyházi, magán és állami iskolák képviselői töltötték meg, akik kreatív módon próbálták megszólítani a fiatalokat. Volt, aki süteménnyel, más kígyóval vagy vérnyomásméréssel keltett feltűnést.

A komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola például arra hívta fel a figyelmet, hogy náluk nemcsak fiúk tanulnak. „Minden évfolyamban vannak lányok is az elektrotechnikai osztályokban” – mondta Ollé Edit tanárnő. Az intézmény magyar és szlovák nyelvű képzést egyaránt kínál: a magyar tagozaton gépészetet és elektrotechnikát, a szlovákon elektrotechnikát oktatnak, és új lehetőségként már elérhető a líceumi képzés is. Az ide járó fiatalok olyan tudást szereznek, amellyel akár saját vállalkozást is indíthatnak, mert tanulnak webfejlesztést, marketinget és jogi alapismereteket. Az iskola állandó résztvevője az országos és nemzetközi versenyeknek, ahonnan mindig szép eredményekkel térnek haza. Lehetőséget biztosítanak diákjaiknak a külföldi szakmai gyakorlatra, akár még Portugáliában is. Az „Ipari” nagy népszerűségnek örvend a járásban, de vannak messzebbről érkező tanulóik is, akiket saját kollégiumban tudnak elszállásolni.

A Bátorkeszi Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola már Halloween-hangulatban mutatkozott be, finomságokkal és színes installációval érkeztek. Megtudtuk, hogy iskolájukban ötéves hotelakadémián tanulhatnak a diákok, emellett hároméves gasztronómiai, fodrász- és cukrászképzést is kínálnak. A fiatalok a külföldi gyakorlat lehetősége mellett olyan tanfolyamokat is elvégezhetnek, mint a barista, a sommelier vagy a bármixer.
„Tanáraink és mestereink irányításával a tanulók igazi rutint szereznek a jól felszerelt tankonyhánkban és saját szalonunkban. A hároméves képzések elvégzése után kétéves felépítményi szakon érettségit is lehet szerezni” – mondta Rácz Kálmán. Hozzátette, hogy nemcsak a járásból, hanem Érsekújvár, Léva és Zselíz körzetéből is sokan járnak hozzájuk, ezeket a fiatalokat minden nap iskolabusz szállítja. Aki esetleg további információkat szeretne az iskoláról, látogasson el hozzájuk november 19-én, mert nyílt napot tartanak.

A dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola standján vérnyomás- és vércukorszintmérést végeztek a diákok. „A COVID-járvány után érezhetően nőtt az érdeklődés az egészségügyi pálya iránt” – mesélte Halász Eleonóra szakoktató. Az iskola egészségügyi nővéreket képez, a tanulók az első két évben felújított szaktantermekben, a harmadik és negyedik évben pedig a dunaszerdahelyi kórházban sajátítják el a gyakorlatot. Az angolos diákok Görögországba, a németesek Ausztriába mehetnek szakmai útra. „Egyre több fiú is belevág az egészségügyi tanulmányokba, aminek kifejezetten örülünk” – emelte ki a szakoktató.
Az egyik legnépszerűbb stand a nyitrai Állatorvosi Szakközépiskoláé volt, ahol a bátrabb látogatók egy kígyót akaszthattak a nyakukba, a félősebbek pedig egy barátságos kiskutyával fotózkodtak. Az iskola a maga 540 diákjával a vonzáskörzetét nézve az ország egyik legnagyobb ilyen jellegű intézménye.

„Jelenleg két szakot kínálunk. Az egyik az állategészségügy és a higiénia, a másik az agrárvállalkozás, amihez a farmgazdálkodás és kinológia tartozik. Jövőre szeretnénk elindítani kisállattenyésztői szakot is. Mindegyik képzésünk négyéves és érettségivel zárul” – tudtuk meg Martin Košovan szakoktatótól.
A komáromi információs börze remek alkalmat teremtett arra, hogy a fiatalok személyesen is megismerkedjenek a középfokú iskolák kínálatával. Az élmények, beszélgetések és kóstolók után sokan már biztosabban tudják, merre szeretnének továbbtanulni.
(sze)






