
Komárom városa jelentős előrelépést ért el az önkormányzatok átláthatóságát vizsgáló országos felmérésben. A Transparency International legfrissebb értékelése szerint a város 21 helyet javítva a 22. helyre lépett előre Szlovákia száz legnagyobb önkormányzatának rangsorában.
A Transparency International rendszeresen értékeli a szlovákiai önkormányzatok működésének átláthatóságát. A vizsgálat többek között a nyilvánosságra hozott információkra, a gazdálkodás átláthatóságára, a közbeszerzési eljárásokra és a lakosság tájékoztatására terjed ki.

Komárom az idei értékelésben 73 százalékos eredményt ért el, jelentősen meghaladva a 65 százalékos országos átlagot. A város négy évvel ezelőtt még a 43. helyen szerepelt, mostanra azonban a 22. helyre lépett előre. A fejlődés hosszabb távon még látványosabb: míg tíz évvel ezelőtt Komárom a rangsor végén helyezkedett el, az elmúlt évek következetes munkájának köszönhetően folyamatosan javította eredményeit.
A felmérés alapján a város működésének átláthatósága szinte valamennyi vizsgált területen javult. Az elért eredménnyel Komárom több környékbeli várost is maga mögé utasított, és az országos mezőnyben is előkelő helyet szerzett.

Különösen figyelemre méltó, hogy Komárom a Transparency International jelenlegi, tényleges ellenőrzésen alapuló értékelési rendszerében még soha nem ért el ilyen kedvező eredményt. A szervezet 2014 előtt elsősorban az önkormányzatok által kitöltött kérdőívek alapján végezte a felmérést, azóta azonban a városok honlapjain nyilvánosságra hozott információkat is ténylegesen ellenőrzi. A mostani helyezés így az elmúlt években tapasztalható, következetes javulás újabb fontos visszaigazolása.
A kedvező értékelés nem az első jelentős szakmai elismerés Komárom működésével kapcsolatban. A város nemrégiben az INEKO intézet önkormányzati gazdálkodást vizsgáló felmérésében is számottevő előrelépést ért el. A két független szervezet értékelése egyaránt pozitív változásokat mutat a város pénzügyi gazdálkodása és működésének átláthatósága terén.
Mindezt tovább erősíti a TRANSPAREX értékelése, amelyben Komárom városa a legmagasabb, A+ minősítést kapta a közbeszerzések felelős, átlátható és hatékony lebonyolításáért.

A három független értékelés együttesen különösen fontos visszajelzés: Komárom nem csupán egy-egy területen ért el kedvező eredményeket, hanem a felelős gazdálkodás, az átlátható közbeszerzések és a nyilvánosság tájékoztatása terén is érzékelhető előrelépést mutat.
A Transparency International legfrissebb rangsora alapján Komárom immár Szlovákia száz legnagyobb önkormányzatának felső negyedébe tartozik az átláthatóság szempontjából. Ez az eredmény egyben azt is bizonyítja, hogy a következetes fejlesztések és az átláthatóbb működésre irányuló törekvések hosszú távon mérhető eredményeket hozhatnak.
A részletes értékelések az alábbi hivatkozásokon érhetők el:
Komárom értékelése:
https://samosprava.transparency.sk/profile/M031/2026
A teljes országos rangsor:
https://samosprava.transparency.sk/rankings/cities
Az eredmények térképes megjelenítése:
https://tinyurl.com/TISlovensko2026
(MEL)







