Merénylet a kormányfő ellen, iskolai támadások és meggyilkolt igazgatóhelyettes a gimnáziumban. Régen ezek filmbe illő jelenetek voltak a mozivásznon, mára azonban Szlovákiát is elérte a félelem-hullám, s érdemes megvizsgálni azt, hogy vajon mitől is lehet mindez.
Természetesen bonyolult egyenletek ezek, de azért érdemes elmélázni azon, hogy milyen irányba tartunk, hisz egyáltalán nem kezelhető félvállal az, hogy egy fiatal gimnazista végez a tanárával és a diáktársával. Másodsorban az is már figyelemre méltó, hogy az előző intézményből is azért küldték el, mert problémás volt, a pszichiátriai kezelését elutasították, miszerint nincs szellemi probléma. Hiba csúszott a számításba, s egyre nagyobb hibák csúsznak bele, úgy látszik… Kicsit ez már a hazárdjáték szintje, csak életekkel kezdtünk el játszani, s ez nem a Nyerd meg az életed c. sorozat, tehát érdemes megnézni, merre is tartunk valójában.
Nem segít rajtunk sem az ukrajnai háború, sem pedig a keleti konfliktus, sőt az állandó pánikkeltés sem a felsőbb hatalmaktól. Egy kicsit olyan lett a helyzet Szlovákiában, hogy az emberek közti beszélgetések többsége átmegy egyfajta összeesküvés elméletek gyártásába, vajon ki és mit akar, miért és hogyan tesz tönkre minket… Határozottan kijelenthetjük, egy olyan szintű frusztráció van a lakosságon, amit már nem lehet egyik napról a másikra levetkőzni, sőt, nagyon-nagyon nehéz érdemleges útra terelni ezt a problémakört.
Ugye mindig azt mondjuk a gyerekre, hogy mert a szülei így elszúrták a nevelését, úgy nem foglalkoztak vele. A szülők hozzáállása mögött vannak a nagyszülők, s természetesen az élet nyomása is, ami valahogy kivetül családon belül. A regionális, illetve az országos frusztráció gyökerét valahol abban keresném, hogy vajon hogyan is élünk Szlovákiában, mert hogy jól nem, az már biztos. Természetesen vannak a világon sokkal rosszabb helyek is, de ahhoz mérten, hogy EU-s ország vagyunk, csúnyán lent vagyunk a mélyen, s nem igazán lépkedünk felfelé (s erről nem az EU tehet, hanem az EU-hoz való hozzáállása egyeseknek).
Legyen szó hatalmon lévő politikusokról, vagy ellenzékiekről, teljesen mindegy, de az biztos, hogy az országos nyomást, ami az emberek vállára nehezedik, azt meg kell oldani. Folyamatos kétségek vannak az oktatásügy körül, széthullóban az egészségügy, a déli régiókba alig jut fejlesztés, a munkalehetőségek korlátozottak, a családok havi bevétele épp elég, s az nem segít az érintetteken, hogy egyesek jól keresnek, vagy még jobban. Kompromisszumokat hozunk annak érdekében, hogy „létezzünk normális”. Ez azért elég erős helyzet, tehát abszolút ne csodálkozzunk a feszültségen és a frusztráción. Az emberek nem tudnak ingatlant vásárolni, mert nincs miből, korlátozódnak a havi bevásárlások, mert az árak az egekbe szöktek, s a családi jókedvű beszélgetéseket felváltja az örökös panaszkodás, hogy faluban már orvos sincs… Azért nem annyira idegen az a mondat, hogy „itt könnyebb elpatkolni, mint meggyógyulni”, ugye?
Mikor tragédia történik, akkor azt országosan kéne vizsgálni, s nem azzal kezdeni, hogy sok akciófilmet nézett és erőszakos játékkal játszott valaki. Ideje lenne végre valamit kitalálni, mert így nagyon könnyen „lángokba borul” (képletesen) szépen lassan minden körülöttünk, s egy disztopikus Mad Max filmben ébredhetünk. Enyhíteni a kisvállalkozók terhét, akkor ők is tudják enyhíteni az alkalmazottaikra kiszabott terheket. Becsülni kell a közalkalmazottakat, több pénzt kell költeni az infrastruktúrába és fejleszteni olyan régiókat, amelyek a szakadék szélén állnak. Valahol már eljött az ideje annak, hogy ne mutogassunk, hanem tegyünk valamit, mert bizony az emberekben tobzódnak az indulatok, s folyamatosan olyan kérdéseket tesznek fel: miért maradjanak, mit csináljanak, hogy lehetne jobban, ki oldja meg, s egyebek.
Nem volt elég egy merénylet, kellett hozzá több iskolai fenyegetés, majd még egy tragédia is. Mindemellett nem vettük számba azokat az emberi problémákat, amikről esetleg egy pszichológus, vagy pszichiáter tudna mesélni, s netán ezeknek a központi eleme a folyamatos lét-bizonytalanság Szlovákiában. Olyan nehéz lenne emberi hozzáállást kicsikarni a lakosok felé azoknak, akik erre lettek „választva”? Amúgy itt látszik, hogy a hatalom mekkora úr, alig tudunk egyről a kettőre jutni, s valahogy még senki sem tudott normális életet hozni ebbe az országba… Szóval a lét-bizonytalanság mellé társul egy politikai kiábrándultság is. Ne is csodálkozzunk, hogy a családok egyre nehezebben viselik az életet idehaza.
Hogyan tovább akkor?…
(sch), fotók: pixbay, freepik
