Akkor mibe? – kérdezhetnék jogosan. A méregbe, amit magunkban keringetünk. Számomra ez volt az a meghatározó mondat, amit magammal vittem Almási Kitti november 12-ei komáromi előadásáról. A klinikai szakpszichológus ezúttal az elvarratlan szálakról beszélt, a téma pedig újfent zsúfolásig megtöltötte az Egressy Béni Városi Művelődési Központ nézőterét. Én mondom, ez a tüneményes nő tényleg tud valamit!
Mindannyiunk életében vannak olyan emberi kapcsolatok, melyek vagy magyarázat nélkül vagy fájdalmas végkifejlettel érnek véget, és ezt követően jelentősen befolyásolják azt, ahogy magunkról gondolkodunk, sőt akár évtizedekre meghatározhatják életünk folyását és további kapcsolatainkat.
„Sokszor mégsem az adott illető személye a fontos, hanem az a szituáció, ami kérdőjelet hagy benned. Az a valami, amit nem fejeztél be, nem tudtad lezárni, energiákat kapcsol hozzád” – ezzel a felütéssel indította a tavalyi komáromi előadásához képest mélyebb és komolyabb témájú önálló estjét Dr. Almási Kitti, kiemelve, hogy az „Engedd el!” válasz nála vörös posztó, hiszen soha nem ad megoldást. Ez inkább egyfajta üzenet felénk a külvilágtól, hogy ess rajta túl gyorsan, hiszen nekem nincs időm (vagy kedvem) a te nyűgöddel foglalkozni.
A feldolgozatlan problémák, veszteségek aztán képesek hosszú időre meghatározni a félelmeinket vagy vágyainkat, ahogy azt is, hogy miként reagálunk egyes helyzetekben. Az, hogy egy adott szituációban hogyan viselkedünk, 3 és 8 éves korunk között alakul ki bennünk. Nem mindegy ugyanis, hogy a szüleink letiltották-e a dühöt, a féktelen örömöt vagy a sírást, esetleg szégyellnivalónak titulálták az érzelmek kimutatását vagy megtanították azokat helyesen kezelni.
Ezek alapján többféle típus különböztethető meg. A sérelemgyűjtögetők kedvenc mondata a „Soha nem felejtem el!” (ahogy velem bántál, amit 10 évvel ezelőtt mondtál, hogy nem hívtál meg a buliba, hogy nem adtál a sütidből…stb.). Ők arra fókuszálnak, hogy hol van veszély, ezért nem tudják megélni a boldog pillanatokat.
A konfliktuskerülő típusok gyakorta iskolai csúfolódások elszenvedői, akik aztán az akkor hallott szavak, mondatok alapján ítélik meg saját magukat szinte egész életük során. Ennél az esetnél hozta fel a klinikai szakpszichológus azt a sok mindent is megmagyarázó és helyretevő mondatot (noha hála az égnek, sose voltam iskolai csúfolódás áldozata), amit aztán én magammal vittem az estéből, tudniillik, nem a kígyóharapás halálos, hanem a méreg, amit a saját szervezetünkben keringetünk! De az emberek csak a harapásra emlékeznek!
A reménykedő típusok legtöbbször olyan emberek, akik fiatalon azt tanulták meg, hogy a dolgokra várni kell. Elvált szülők esetében leginkább apura, aki aztán még karácsonykor sem jött el. Van ugyanis bennünk egy belső mérleg, ami arra ösztönöz bennünket, hogy ne akarjuk kidobni az ablakon a „befektetett” időt. Ezért várnak sokan a házas szeretőjükre, hogy az majd elválik vagy ezért fejeznek be sokan olyan főiskolát, egyetemet, amit valójában nem is akarnak.
Mindannyiunkban van egy kialakult narratíva a gyermekkorunkkal kapcsolatban, amit azonban – ahogy az összes többi emberi kapcsolatunkat vagy a különböző szituációkat – érdemes kissé objektívebben szemlélni. Almási Kitti elmesélte az egyik páciense történetét, aki azért szakította meg az édesapjával a kapcsolatát, mert az nem volt jelen a gyermekkorában. Végül kiderült, hogy a férfi állandóan dolgozott, hogy eltartsa a családját, az édesanya otthon maradt a gyerekkel, alkoholista lett, aki esténként vitával és nemegyszer pofonokkal várta haza férjét. Az apa megvárta míg fia betöltötte a 18.életévét és csak ezt követően vált el a feleségétől.
Ahhoz, hogy valóban el tudjuk varrni a szálakat, el tudjunk fogadni egy veszteséget, le tudjunk zárni kapcsolatokat óriási önismeretre van szükségünk. Gyakorlásként szervezzünk egy bulit az exeinknek (Oké, oké, csakis képzeletben!), és próbáljuk meg megfogalmazni azt, hogy vajon ők mit mondanának rólunk. Melyek azok a tulajdonságaink, melyeket mindannyian felhoznának és melyek azok, melyek csak bizonyos partnerek esetében mutatkoztak meg?
Ajándék (bocsánatkérés): akkor jó, ha az aki kapja azt csinál vele, amit akar. Ha örömöt akarsz kicsikarni, az már nem ajándék, az egy visszaigazolás neked.
Buli az exekkel.
Élethazugságokba fulladnak bele az emberek.
(sze), fotók: Photo Virágh