Ugye emlékeznek még a komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola háromfős csapatára, akik tavaly csapatban második helyen végeztek és egyéniben aranysávos minősítést kaptak a Gastro Erasmus versenyen? A Ponty Abigél, Szakál Szilvia és Rudy Máté alkotta trió április elején megint Törökországba utazik, hogy megmérettessék magukat. Aznap, amikor a Sidébe tartó gép a magasba emelkedik, hazai vizeken egy kétfős csapat tortakészítésben mutathatja meg, hogy mit tud.
A csapat összetétele és a felkészítő mesternők személye nem, de ezen kívül szinte minden megváltozott a tavalyihoz képtest az idei Gastro Erasmus versenyen, amire a törökországi Sidében található öt és fél csillagos Ragat hotelben kerül sor április 4-e és 6-a között.
„Alapvetően már tudjuk, hogy mi vár ránk Törökországban, azonban idén több ország és több versenyző nevezett, sőt a kategóriák száma is változott. Ráadásul tavaly kizárólag mi képviseltük a cseh, a szlovák és a magyar régiót, most rajtunk kívül még részt vesz a versenyen két másik szlovákiai iskola is. Szóval nagyobb lesz a konkurencia, de mindenképpen a javunkat szolgálja, hogy visszatérő versenyzők leszünk a Gastro Erasmuson, rutinosabban megy már a gyakorlás és jobban kezelik tanulóink az időt is. Persze a nyomás is nagyobb, ha már tavaly második helyezéssel, egyéniben pedig aranysávos minősítéssel jöttünk haza, akkor most sem érhetjük be kevesebbel, sőt nyerni megyünk” – mondta el Radka Murániová mesternő, aki az elő- és a főételek sorát állította össze, míg kolléganője, Lucia Mátyásiová a desszertekért volt felelős.
Ínycsiklandó „támadás” az ízlelőbimbók ellen
A menüben most is a cseh, a szlovák és a magyar konyha tradicionális ételei, ízei köszönnek vissza. A csapat előétele a kulajda (savanyú gombaleves) lesz burgonya krokettel és vadkolbásszal. Főételnek suvis vide csirkeroládot készítenek májas práddal töltve, paszternák pürével, paszternákkal, répa chipsszel és fokhagyma mártással. Míg desszertnek a francia krémest választották. Egyéniben Abigél hortobágyi palacsintával, Szilvia barátfülével, Máté pedig erdei gombamártásos marhasteakkel, burgonya krokettel, burgonya gratinnal és csipkebogyós kaviárral igyekszik majd elnyerni a zsűri tetszését.
„Minden étel modern formában készül el, tartalmaznak roppanós és krémes réteget. Használunk ehető virágokat és mikronövényeket, melyek színesebbé és érdekesebbé teszik a tálalást. Úgy gondolom, hogy jól állítottuk össze a menüsort” – tette hozzá a mesternő.
A csapat tagjai egyöntetűen azt állítják, hogy a versenyen az idő lesz a legnagyobb ellenfelük, ezért a gyakorlás során erre nagy hangsúlyt fektettek. És abban is egyetértett Abigél, Szilvia és Máté, hogy „ciki” lenne egy harmadik hellyel hazajönni, ezért mindent megtesznek majd azért, hogy ugyanolyan jól, vagy még jobban szerepeljenek Törökországban, mint tavaly. Tény, hogy nem lesz könnyű dolguk, ugyanis francia, olasz, spanyol, holland, török, szlovén, bolgár, román, észt, svájci, lengyel és finn diákokkal kell majd megküzdeniük a legjobb helyezésért.
Míg az ő gépük a felhők közé emelkedik, idehaza egy másik csapat is versenybe száll Nyitrán a 2025-ös év Junior tortája díjért.
„Ez már a verseny harmadik évada, mi tavaly vettünk részt rajta először és serleget hoztunk haza. Az idei téma a tavaszi költészet lesz, ezért a tavalyinál egy sokkal komolyabb tortával készülünk, akkor egy fatörzset alkottunk méhecskével, sünivel, virágokkal, pillangókkal és katicabogárral. Most egy igazán merész tervvel megyünk Nyitrára, egy komoly munkafolyamattal egy igazán látványos tortát készít majd el Paulík Lilla és Cintia Munková” – tudtam meg Lucia Mátyásiová mesternőtől.
A két lány tökéletesen tud csapatként működni, ügyesek, ambiciózusak és kölcsönösen támogatják egymást. Bevallották, hogy időigényes feladat lesz három óra alatt megalkotni ezt a tortát, de nyerni mennek Nyitrára.
A verseny egyébként nemzetközi, hiszen Csehországból is érkeznek résztvevők.
Mindkét csapatnak megfelelő időbeosztást, kitartást és kézügyességet kívánunk, illetve azt, hogy a versenyek az ő elképzeléseik szerint érjenek véget!
(sze), fotók: Radka Murániová