Azt mondják, hogy az ember tunéziai kirándulása vagy nagyon jól sikerül, vagy nagyon rosszul. Én másodjára utaztam el ebbe a csodás észak-afrikai országba, és reményeim szerint nem utoljára. Tartsanak velem, fedezzük fel együtt a bazárokat, a Földközi-tenger medúzáit és az emberi mosolyok mögött rejlő titkot.
Jómagam azok táborát erősítem, akik az utazási irodák által szervezett kirándulásokat részesítik előnybe. Tisztában vagyok vele, hogy ez az utazás kötöttebb formája, nincs idő és lehetőség felfedezni mindent, cserébe azonban biztosan azt a minőséget és szolgáltatást kapom, amit az iroda hirdet. Természetesen ehhez először meg kell találni a megfelelő és megbízható irodát. Lekopogom, hogy nekünk ez pár évvel ezelőtt sikerült, így ugyanazzal az irodával jártam Spanyolországban, Jordániában, Egyiptomban és most Tunéziában.
Be kell vallanom, hogy az idei célpontok listáján Tunézia egyáltalán nem szerepelt, Észak-Ciprus volt porondon, aztán az élet, a sors, vagy nevezzük bárhogy mégis Monastirba sodort bennünket, de egyáltalán nem bántuk meg. Már Caesar felfedezte, hogy a város remek helyen található, ezért támaszpontként használta az afrikai hadjárata során, jelenleg pedig a tökéletes fekvése, a remek klímája és jó infrastruktúrája miatt lett kedvelt idegenforgalmi központ. A tömegturizmusra alapozva a Földközi-tenger partján szállodaláncok épültek, mi ezúttal Paris Hiltonékat kaptuk, és nem kellett csalódnunk.
A szálloda nem hordozza magán a kelet ismert stílusjegyeit, sokkal inkább a nyugat luxusát hirdeti tágas, modern szobáival, a kék és a fehér dominanciájával, a hatalmas és világos tereivel, valamint all inclusive szolgáltatásaival. Az étterem nemzetközi konyhát visz, a felszolgált ételek és italok minőségére, valamint mennyiségére panaszunk nem lehetett, volt választék bőven. Kedvencünk egyöntetűen a citrom tart minitortájuk volt, ami szerencsére ebédnél és vacsoránál is szerepelt a kínálatban. Van medencéjük jacuzzival és tengervízzel, a gyerekeknek csúszdákkal. A szálloda strandja privát, cölöpök jelzik, hogy az árusok – akikből naponta akadt bőven – meddig jöhetnek. Kapni itt a cigarettától kezdve a kagylós bizsukon és hűtőmágneseken át a Tunéziai feliratú törülközőkig mindent. Ahogy az az afrikai országokban lenni szokott, volt, aki 15 euróért, míg más 5 euróért kapta meg ugyanazt az árucikket, hiszen az alkudozás nem csupán elvárt, hanem egyenesen kötelező. Alkudni pedig tudni kell, rám például azt mondták, hogy nem is magyar vagyok, hanem tunéziai, mert az alkudozás a véremben van. Az árusok – egy hely kivételével, erről majd később – nem voltak tolakodóak, értették a nemleges választ is. A kedvesség pedig valahogy magától értetődő náluk. Ezt leginkább a szálloda személyzeténél tapasztaltam, ha bármilyen probléma adódott, azt azonnal orvosolták, a szobalányok, a pincérek, az életmentők, a recepciósok, a helyi animátorok arcán a mosoly nem volt erőltetett és mesterkélt, sokkal inkább szívből jövő. Sőt akadt olyan, akinek annyira szép volt a mosolya, hogy azt már büntetni kellene. (Igen, Yassine, rád céloztam!) Mindezt úgy, hogy bizony a fizetésük – heti egy szabadnappal – nem éri el a 200 eurót. Valahogy mégis boldogabbak, elégedettebbek az életükkel és nem panaszkodnak a körülményekre, amik korántsem nevezhetőek kielégítőnek. Csak egy példát hozok. Számunkra az, hogy megnyitjuk a csapot és abból mindig folyik a víz, magától értetődő. A tunéziai átlagembernek este 6 és reggel 6 között nincs vize, akkor ugyanis szünetel a szolgáltatás.
Ott van viszont nekik a Földközi-tenger, ami ha nem is tartozik a legszebbek és legtisztábbak közé (ez utóbbiról nem a víz tehet, még csak nem is a helyiek, hanem az a rengeteg turista, akik a tengerjáró hajók fedélzetéről a szemetet a vízbe dobják), azért gyógyír a léleknek. A víz Monastirnál sok helyen lassan mélyülő és egyáltalán nem hideg, azonban gyakran erősen hullámzó és medúzákban is bővelkedik. A csípést azon nyomban ellátják az életmentő fiúk, ha kell egy lábadat egyszerre ketten is kenik a csípés enyhítésére használt krémmel.
Ahogy írtam, a tengerpart egy része kifejezetten a hotelünkhöz tartozott, azonban jobbra és balra egyfajta „senkiföldje” található, amit hétvégente megtöltöttek a helyiek. Ugyan Tunézia egy meglepően nyugatias afrikai ország, ahol a nők az arab világban a legnagyobb szabadságot élvezik, a strandokon a tunéziai asszonyok nem mutogatják magukat, sokan burkinit hordanak. Ez egy olyan kétrészes fürdőruha, ami teljes egészében elfedi a testet és a hajat is.
A parton – szintén kialkudott árért – lehet tevegelni, lovagolni. Fix, ugyanakkor a mi pénztárcánkhoz mérten olcsó ára volt a parashootingnak. Míg a legtöbb tengerparton 100-150 eurót kérnek érte, addig itt két személyre mindössze 30 eurót fizettünk és egy életre szóló élménnyel gazdagodtunk.
A szállodánktól 10 kilométerre fekvő Monastirba kb. 3 euróért vitt el a taxi, mi azonban a drágább, de szintén feledhetetlen lovaskocsikázást választottuk a közelebbi kis település bazárjáig. A kocsit karácsonyi füzérrel és művirágokkal díszítették, sőt este a városban teljesen kivilágított változattal is találkoztam. Már csak ezért is kihagyhatatlan ez az élmény.
A helyi közlekedés – és most nem túlzok – felér egy extrém sporttal. Életem legfélelmetesebb útja volt ez egy autóban a hoteltől Monastirig, mert a közlekedési lámpákat nem ismerik, ha vannak táblák, azok inkább csak tájékoztató jellegűek, a kétsávos úton imádnak középen haladni, innen jobbról és balról előzni, gyorsan hajtani, mintha egy Lamborginiben vagy egy BMW M8-ban ülnének. Cserébe a gyalogosok teljes lelki nyugalommal kelnek át az utca egyik oldaláról a másikra a cikázó autók között.
Az utak, legalábbis ami Monastirtól a fővárosig, Tuniszig vezet, kiváló: négysávos és kátyúktól mentes. Tunéziát a legtöbben tengerparti kiránduláshoz választják, azonban az ország sokkal többet kínál ennél. Kihagyhatatlan a föníciaiak által alapított Karthágó (az UNESCO világörökségi helyszíne), az ókori világ legismertebb és legregényesebb városa, ami kétségkívül olyan helyre épült, hogy lakói nem lehettek depressziósak, azt ugyanis a káprázatos kilátás lehetetlenné tette. Karthágó ma már Tunisz drága külvárosának számít.
A főváros sűrűn lakott, az elővárosokkal együtt mintegy 2,5 millióan élnek itt. Medinája, ami szintén UNESCO világörökségi helyszín, sikátorok és fedett folyosók sűrű hálózata, ahol ízek, illatok (imák és szerelmek) keverednek a műhelyek kopácsolásával és az árusok invitálásával. Amikor meghallották, hogy magyarul beszélünk, azon nyomban Zsuzsinak neveztek, de voltam itt Shakira és Angelina Jolie is. Az országot 1881-ben elfoglalták a franciák, ezért Tunisz sugárútja magán viseli a francia metropoliszok jellemzőit, az újvárosba például a Francia kapun át jutunk el, a városrészeknek és az utcáknak francia nevük van. A gyarmati múltra való tekintettel a franciát sokan beszélik, a fiatalok nagy része emellett angolul is tud.
Ellátogattunk még a tunéziai Szantoríninek nevezett Sidi Bou Saidba. A festői szépségű városka egy Földközi-tengerre néző hegyfokra épült, utcái macskakövesek, házai kék-fehérek. A színválasztás nem véletlen, a fehér Tunézia nemzeti virágát, a jázmint szimbolizálja, míg a kék a tengert és az eget. Ez a kis ékszerdoboz szolgáltatta a helyszínt a 80-as évek népszerű sorozatának, az Angelikának, az Angelika és a szultán című részt itt forgatták. A helyi árusok erőszakosabbak és levakarhatatlanabbak, az árak pedig drágábbak, ez azonban mit sem von le Sidi Bou Said szépségéből.
Nekünk az egy hétbe nagyjából ennyi fért bele, de érdemes még felkeresni a legnagyobb szigetet, Djerbát, eltölteni egy éjszakát a sivatagban, ha már az ország 45 százalékát szaharai homok borítja, felkeresni Az angol beteg és a Csillagok háborúja forgatási helyszínét vagy El-Dzsem amfiteátrumát. Az idő még szeptember végén, október elején is alkalmas fürdésre, ha inkább az utószezont választanánk, a körutazáshoz pedig az év minden hónapjában kiváló.
(se)
