A legtöbb embernek az erőemelésről elsőre hatalmas súlyok, ordítás és izzadt, kigyúrt emberek jutnak eszébe. Pedig, akik ennek a sportnak szentelik az életüket, egészen másként látják. Számukra ez nem csak arról szól, hogy ki mennyit tud felemelni, hanem kitartásról, közösségről és arról a bizonyos belső harcról, amit kívülről szinte senki nem lát.

A Powerlifterz tagjai nemrég a szlovák bajnokságon versenyeztek, ahol ismét bebizonyították, hogy az erőemelés sokkal több, mint egy egyszerű sport.
„Minden verseny előtt van izgalom, ez természetes. De amikor eljön a pillanat, azt félre kell tenni” – mesélik.
A felkészülés hónapokig tart. Rengeteg edzés, lemondás és mentális nyomás előzi meg azt a néhány másodpercet, amit a nézők végül látnak a platformon. És bár kívülről sokszor könnyűnek tűnhet egy emelés, valójában minden egyes kilogramm mögött komoly munka van.

Szerintük a verseny egyik legfontosabb része az első fogás. Az alap súlyok döntik el, hogy a versenyző mennyire tud magabiztosan tovább építkezni. Ha ott valami nem sikerül, az könnyen rányomhatja a bélyegét az egész napra.
Persze a legszebb pillanatok is ilyenkor születnek. Egy jól sikerült emelés vagy egy személyes rekord sokáig megmarad az ember fejében.
„Aki már döntött rekordot vagy megemelte élete legjobbját, az biztosan újra lejátssza magában még napokkal később is.”
A közönség támogatása sokat számít, de érdekes módon a legfontosabb pillanatokban mégis minden elcsendesedik.
„Amikor odaállsz a súly elé, már csak te vagy és a rúd. Egy pár másodpercre megszűnik körülötted minden.”
Talán ez az egyik oka annak, hogy az erőemelők között nagyon erős kötelék alakul ki. A csapat nemcsak az edzésekről szól, hanem arról is, hogy a tagok folyamatosan támogatják egymást, akár versenyen, akár a nehezebb időszakokban.
A Powerlifterz tagjai szerint emiatt inkább családnak érzik magukat, mint egyszerű sportcsapatnak.
„Nem engedünk be akárkit magunk közé. Ezt ki kell érdemelni.”
Közben azt is hangsúlyozzák, hogy szívesen segítenek minden fiatalnak, aki szeretné kipróbálni az erőemelést. Szerintük a legfontosabb a türelem és a kitartás, mert ebben a sportban semmi nem történik egyik napról a másikra.
És talán pont ez az, amit a legtöbben nem értenek. Az emberek csak azt a pár másodpercet látják, amikor valaki megemel egy hatalmas súlyt. A mögötte lévő heteket, hónapokat és mentális terhet már nem.

„A legnagyobb kihívás mindig saját magad legyőzése.”
Az erőemelést ráadásul még mindig sok sztereotípia veszi körül. Sokan azt gondolják, hogy minden erőemelő agresszív vagy beképzelt, pedig szerintük ez egyáltalán nem igaz.
„Mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más.”
A sport ugyanakkor valóban kemény. Sérülések, fájdalom és folyamatos terhelés jár vele, de szerintük nincs olyan versenysport, ahol ne kellene áldozatokat hozni.
A szlovák erőemelés az elmúlt években sokat fejlődött, bár szerintük még mindig van hová felzárkózni, főleg olyan országokhoz képest, mint Lengyelország, ahol az erőemelés ma már kifejezetten népszerű sportnak számít.
Ebben sokat segített az Instagram és a TikTok is, hiszen egyre több emberhez jutnak el a látványos emelések és a sport mögötti történetek.
És hogy mi a Powerlifterz mentalitása?
A válasz egyszerű:
„Erősebb vagy, mint a kifogásaid.”
Talán ez foglalja össze legjobban az egész sport lényegét. Nem csak az számít, ki mekkora súlyt tud felemelni, hanem az is, hogy ki képes újra és újra felállni, dolgozni és kitartani akkor is, amikor nehéz.

Köszönjük szépen Szeifert Ramónnak a közreműködést, aki emellett a hobbija mellett, városi rendőrként dolgozik.
(MKI)






