Dr. Dmytro Tsyhyka, PhD. 2024-ben érkezett Komáromba. Szakmai tapasztalatait Ukrajnából hozta magával, ahol egy onkológiai intézet sebészeti osztályának főorvosaként is dolgozott. Az onkológiai sebészet már egyetemi évei alatt felkeltette az érdeklődését, elsősorban azért, mert – mint mondja – bár vannak hasonló esetek, valójában gyakran mindegyik különbözik a másiktól, így a sebésznek minden egyes műtét során gondolkodnia, mérlegelnie és a lehető legjobb megoldást kell megtalálnia. Ma a komáromi sebészeti csapatot vezeti. Nemcsak az orvoslásról és a komáromi sebészet lehetőségeiről beszélgettünk vele, hanem a kollégáihoz való viszonyáról, családjáról, komáromi életéről és az ukrajnai háborúról is.
– Mikor döntötte el, hogy az orvosi pályát, azon belül pedig éppen a sebészetet választja?
– 2006-ban fejeztem be az egyetemet, és azóta hivatásszerűen sebészettel, elsősorban onkológiai sebészettel foglalkozom. Pályafutásom során két kórházban dolgoztam, Ukrajnában pedig egy onkológiai intézet sebészeti osztályának főorvosa is voltam. Komáromba 2024-ben érkeztem.
– Amikor eldöntöttem, hogy orvosnak tanulok, már tudtam, hogy sebészettel szeretnék foglalkozni. Akkor még nem tudtam pontosan, melyik területtel. Csak a tanulmányaim vége felé vált világossá számomra, hogy leginkább az onkológiai sebészet vonz.
– Mi ragadta meg éppen az onkológiai sebészetben?
– Elsősorban az, hogy minden eset más. Az onkológiai sebészeti beavatkozások gyakran nagyobb kiterjedésűek és technikailag is összetettebbek. Ugyanakkor komoly teret adnak a sebésznek a gondolkodásra.
– A daganat minden páciensnél másképpen növekedhet, más anatómiai struktúrákat érinthet, így a sebész minden alkalommal valamelyest eltérő helyzettel találkozik. Nem elég ismerni a műtéti technikát. Gondolkodni kell, értékelni kell a helyzetet, és el kell dönteni, hogyan lehet a beavatkozást a lehető legbiztonságosabban és a beteg számára legkedvezőbb módon elvégezni.
– Milyen volt gyermekkorában? Közel állt Önhöz a sport is?
– Mindig nagyon szerettem a sportot, elsősorban a csapatsportokat. Gyakorlatilag mindent játszottunk, főleg futballt, röplabdát és kosárlabdát. Tagja voltam az iskola röplabda- és kosárlabdacsapatának is, versenyeken is részt vettünk.
– A sport ma is közel áll hozzám, bár természetesen már nincs rá annyi időm, mint korábban.
– Külföldről érkezett Komáromba. Hogyan érzi itt magát?
– Komárom nagyon kellemes város. Kisebb város, de éppen ennek számos előnye van. Minden közel van, a város nyugodt, tiszta, és kellemes a hangulata.
– Komárom sajátossága természetesen az is, hogy a lakosság jelentős része magyarul beszél. Számomra ez újabb kihívást jelent, hiszen a szlovák is idegen nyelv számomra. Folyamatosan igyekszem fejlődni benne, és lassan magyarul is tanulok.
– Pedig nagyon jól beszél szlovákul. Mikor tanulta meg a nyelvet?
– A szlovák nyelvet részben már gyermekkoromból ismertem. Hallottam a televízióban és a rádióban, ezért bizonyos mértékig értettem, de aktívan nem használtam, nem beszéltem, és korábban soha nem is írtam szlovákul.
– Aktívan csak azután kezdtem szlovákul kommunikálni, hogy Szlovákiába költöztem, főként itt, Komáromban. Az ukrán és a szlovák mellett igyekszem valamennyire magyarul is beszélni, emellett tudok angolul és részben németül is.
– A család nagyon fontos szerepet játszik az életében.
– Mindenképpen. Négy gyermekem van, és a költözéssel kapcsolatos döntésemben az is szerepet játszott, hogy közelebb lehessek hozzájuk.
– A család számomra rendkívül fontos. A sebészi munka lelkileg és fizikailag is megterhelő, a gyermekeim mellett azonban tudok a leginkább kikapcsolódni.
– Hogyan pihen tehát egy sebészeti osztály főorvosa?
– A gyermekeimmel és szeretett feleségemmel. Talán ez a legpontosabb válasz. Régebben edzőterembe is jártam, de ma már sokkal kevesebb idő jut rá. Sétálunk, futballozunk, és igyekszem minden gyermekemre külön-külön is időt fordítani. Négy gyermek mellett nem sok szabadideje marad az embernek. De éppen a velük töltött idő jelenti számomra a kikapcsolódást is.
„Minden műtét már azelőtt elkezdődik, hogy a sebész kezébe venné a szikét”
– Sok beteg csak közvetlenül a műtét előtt vagy a vizit során találkozik a sebésszel. Hogyan néz ki valójában egy sebész átlagos munkanapja?
– A munkanap már kora reggel elkezdődik. Hét órára érkezünk a kórházba, 7.30-kor pedig megtartjuk a reggeli megbeszélést. Áttekintjük az éjszakai ügyelet során felvett betegeket, az akut eseteket, a vizsgálati eredményeket és a műtétre előkészített pácienseket.
– Megtervezzük az aznapi műtéti programot, és felosztjuk a feladatokat – ki operál, ki dolgozik a sebészeti ambulancián, és ki foglalkozik az osztályon fekvő betegekkel.
– A reggeli megbeszélést követi a vizit, majd minden csapattag az aznapra kijelölt feladataival foglalkozik.
– Fontos hangsúlyozni, hogy egy műtét soha nem spontán döntés eredménye. Még akut beteg esetében sem indulunk el a műtőbe megfelelő előkészítés nélkül. Ismernünk kell a beteg egészségi állapotát, diagnózisát, vizsgálati eredményeit, tudnunk kell, miért van szükség a műtétre, és pontosan milyen beavatkozást tervezünk.
– A műtéti előkészítés tehát azt jelenti, hogy alaposan áttanulmányozzuk a beteg egészségügyi dokumentációját és valamennyi rendelkezésre álló vizsgálati eredményt, majd világos műtéti tervet készítünk.
„Nem akarok diktátor lenni. A csapat része akarok lenni.”
– Milyen főorvosnak tartja magát? Inkább szigorú vezetőnek, vagy olyan kollégának, aki igyekszik minél közelebb maradni a csapatához?
– Másodszor töltöm be a főorvosi tisztséget. Ukrajnában is volt már ilyen tapasztalatom.
– Igyekszem csapatjátékos lenni. Nem szeretem a diktatúrát az osztályon. Néha még az az érzésem is van, hogy talán túlságosan engedékeny vagyok. Vannak azonban olyan dolgok, amelyekben szigorúnak kell lennem, mindenekelőtt a szabályok betartásában.
– A szabályokat ugyanis nem azért alkották meg, hogy megnehezítsék valakinek az életét.
– A szabályok azért vannak, hogy ne kövessünk el hibákat.
– Ez vonatkozik az orvosi munkára, az orvosok közötti kommunikációra, a többi osztállyal való együttműködésre és a sebészeti osztály teljes működésének megszervezésére is. Mindenről tudnunk kell, ami hatással lehet a betegekre vagy az osztály működésére.
– Ha például műszaki munkálatokat terveznek az osztályon, arról is előre tudnunk kell. Ha valahol bontás vagy javítás zajlik, nem engedhetjük meg, hogy az közvetlenül egy kórházi beteg mellett történjen. A beteget előre áthelyezzük, és úgy szervezzük meg a körülményeket, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenség érje.
– Tehát olyan kolléga és ember szeretnék lenni, akihez a többiek bizalommal fordulhatnak, ugyanakkor szigorú vagyok minden olyan helyzetben, amikor a beteg biztonságáról és az előírt eljárások betartásáról van szó.
– Az ápolóktól nagyon hasonló véleményt hallottunk Önről – csapatjátékosnak, felelősségteljesnek és emberségesnek tartják, ugyanakkor azt is mondják, hogy amikor szükséges, szigorú is tud lenni.
– Örülök, ha így látják. Ápolók nélkül a sebészeti osztály nem tudna működni. Ez csapatmunka, és a csapat minden egyes tagjának megvan a maga feladata.
„Az a sebész, aki nem operál, nem válhat jó sebésszé”
– Nagy hangsúlyt fektet fiatalabb kollégái szakmai fejlődésére is. Miért tartja ezt ennyire fontosnak?
– Azért, mert saját tapasztalatból tudom, milyen fontos szerepet tölthet be egy fiatal sebész pályafutásában egy jó főorvos vagy egy tapasztaltabb kolléga.
– Pályafutásom során találkoztam olyan idősebb orvosokkal is, akik nem igazán akartak lehetőséget adni a fiatalabbaknak a továbbképzésre vagy a gyakorlati tapasztalatszerzésre. Én éppen az ellenkezőjére törekszem. Nagyra értékelem az őszinteséget, és nem viselem el a hazugságot.
– Minden sebésznek operálnia kell. Az a sebész, aki nem operál, nem válhat jó sebésszé.
– Nekem egy időszakban szerencsém volt egy olyan főorvossal, aki lehetővé tette, hogy az ő felügyelete mellett műtéteket végezzek. Viszonylag rövid idő alatt így rengeteg gyakorlati tapasztalatot szereztem, ami később lehetővé tette, hogy önállóan is tovább fejlődjek szakmailag.
– Ezért támogatom a kollégáimat. Ha szakmai kongresszusra vagy továbbképzésre szeretnének menni, nem akadályozom őket. Ha olyan műtétet szeretnének elvégezni, amelyhez szükségük van a segítségemre vagy a felügyeletemre, szívesen segítek.
– Amit tudok, igyekszem átadni nekik. Ha pedig valamit nem tudok, vagy egy konkrét tapasztalatot nem tudok átadni számukra, azt mondom nekik: menjetek el oda, ahol ezt rendszeresen végzik, és tanuljátok meg. Különösen a fiatal orvosok esetében elengedhetetlen a folyamatos továbbképzés.
A komáromi sebészet szerinte többre is képes lenne
– Ha lehetősége lenne tovább fejleszteni a komáromi kórház sebészeti osztályát, mely területeken látja a legnagyobb lehetőséget?
– Az általam végezhető beavatkozások köre meglehetősen széles. A kórház vezetésének is elmondtam már, hogy szakmai lehetőségeimet itt talán csak 30-40 százalékban tudom kihasználni.
– Természetesen ez nemcsak azon múlik, hogy mire képes egy adott sebész. Gazdasági és szervezési korlátok is léteznek, emellett meghatározóak az egészségbiztosítókkal kötött szerződések, az egyes beavatkozások finanszírozása és a szükséges műszaki felszereltség is.
– Sok esetben éppen az egészségbiztosítók feltételei vagy a pénzügyi lehetőségek jelentik a legnagyobb korlátot.
– Vannak olyan betegeink, akiknek elméletileg itt is magas színvonalú egészségügyi ellátást tudnánk biztosítani, bizonyos beavatkozások esetében azonban más intézménybe kell őket küldenünk, mert a kórháznak nincs meg az adott műtéthez szükséges feltételrendszere vagy szerződéses lehetősége.
– Azt is tudatosítanunk kell, hogy Komárom nem egyetemi klinika és nem országos szakosított központ. Meg kell találnunk az észszerű egyensúlyt az ambícióink és a kórház valós lehetőségei között.
– Ennek ellenére már több területen sikerült előrelépést elérni.
– Igen. Például a laparoszkópos onkológiai sebészet vagy az onkoplasztikai emlősebészet korábban nem tartozott itt a mindennapi gyakorlathoz. Ma már végzünk laparoszkópos vastag- és végbélműtéteket, továbbá vékonybél- és gyomorműtéteket, valamint helyreállító emlősebészeti beavatkozásokat is.
– Az összetett esetek kapcsán van még egy rendkívül fontos tényező.
– Az egészségügyi ellátás minősége nem csupán egyetlen sebész kezén múlik.
– A betegellátás csapatmunka. A diagnosztikával kezdődik, majd az ápolók, a sebészek, az aneszteziológiai csapat munkájával folytatódik, ezt pedig a rehabilitáció és további szakterületek bevonása követheti.
– Tehát nem elég, ha egyetlen ember rendelkezik megfelelő tapasztalattal. Az egész csapatnak tapasztaltnak kell lennie.
– Ezért előfordul, hogy a beteg számára jobb megoldás, ha olyan centrumba küldjük, ahol az adott beavatkozást rendszeresen végzik, és az egész csapat megfelelően felkészült rá. Ha egy bonyolult műtétet évente mindössze néhány alkalommal végeznek el, rendkívül nehéz megfelelő rutint kialakítani. Az orvos ambíciója nem lehet az, hogy mindenáron mindent maga végezzen el. Az ambíciónak annak kell lennie, hogy a beteg a lehető legjobb egészségügyi ellátást kapja.
Háború Ukrajnában: „Ez nagyon nehéz kérdés”
– Ukrajnából származik, és ma is élnek ott családtagjai, barátai. Hogyan éli meg személyesen a háborút?
– Ez nagyon nehéz kérdés.
– Számunkra a háború nem 2022-ben kezdődött. Már 2014-ben elkezdődött, 2022 februárjában pedig óriási méreteket öltött.
– Természetesen sokat gondolkodtam azon, hogyan segíthetnék a hazámnak. Részt vettünk humanitárius és egészségügyi segítségnyújtásban is. Másrészt három gyermek édesapja voltam, és rájuk is gondolnom kellett. Ma már négy gyermekem van.
– Ez rendkívül összetett belső konfliktus. Az ember segíteni akar, ugyanakkor fel kell tennie magának a kérdést: ha velem történik valami, ki fog gondoskodni a gyermekeimről?
– Ukrajnában él a családom és sok barátom is, közülük néhányan korábban vagy jelenleg is közvetlenül a fronton vannak. Emiatt a háború rendkívül személyesen érint.
– A háború olyan embereket is megosztott, akik korábban barátok voltak. Régebben Oroszországban is voltak barátaim, a háború kitörése után azonban teljesen eltérővé váltak a nézeteink, és megszakadt közöttünk a kapcsolat.
– A nyelv és az identitás jelentőségéről alkotott véleményem is megváltozott. Korábban gyakran lebecsülték az ukrán nyelvet, és azt a gondolatot próbálták belénk sulykolni, hogy nem számít, milyen nyelven beszél az ember. Ma sokkal erősebben érzem, hogy a nyelvnek és az identitásnak jelentősége van.
– Leginkább azt kívánom, hogy véget érjen a háború, és hogy igazság szülessen. Ez a konfliktus senkinek sem hoz semmi jót.
„A legfontosabb, hogy a gyermekeimből jó emberek váljanak”
– Ha egy pillanatra félretesszük az orvoslást: mi az Ön életfilozófiája? Mit szeretne mindenekelőtt elérni az életében emberként és édesapaként?
– Egyke vagyok, nincsenek testvéreim. Ma négy gyermekem van, és életem egyik legfontosabb feladatának azt tartom, hogy úgy neveljem fel őket, hogy jó emberekké váljanak.
– Szeretném biztosítani számukra a tanulás lehetőségét, megtanítani őket a tisztességre és a tiszteletre, valamint felkészíteni őket az életre.
– Ez nem azt jelenti, hogy mindent meg akarok vásárolni nekik, vagy mindent készen akarok eléjük tenni. Nem erről van szó. Nevelést és értékeket szeretnék adni nekik.
– Egyszer hallottam egy nagyon egyszerű gondolatot, amely nagyon megtetszett: amikor ránézel egy emberre, először azt kérdezd meg magadtól, hogy jó vagy rossz ember-e. Csak ezután foglalkozz azzal, hogy szlovák, magyar, ukrán, orosz vagy bármilyen más nemzetiségű.
– A legfontosabb az, hogy milyen ember valaki.
– Ha sikerül úgy felnevelnem a gyermekeimet, hogy tisztességes, jó és másokat tisztelő emberekké váljanak, akkor elmondhatom majd, hogy életem egyik legfontosabb feladatát teljesítettem.
(MEL, CSEP)
