A Komáromi AGEL Kórház soraiban olyan ápolónő dolgozik, akinek munkája, szakmai felkészültsége és emberséges hozzáállása jelentős elismerést érdemelt ki. Gabriela Vidová, az egynapos egészségügyi ellátás osztályának vezető ápolónője, regionális Fehér Szív kitüntetésben részesült, amelyet a Szlovákiai Ápolói és Szülésznői Kamara ítél oda. Az egészségügyben megszakítás nélkül 1994 óta dolgozik, szakmai pályája mögött pedig nemcsak több évtizedes tapasztalat, hanem mindenekelőtt az a mély belső meggyőződés áll, hogy az embereken segíteni valóban értelmes hivatás.
Gabika, megkapta a Fehér Szív kitüntetést. Mit jelent Önnek ez az elismerés?
Számomra ez nagy megtiszteltetés, ugyanakkor komoly kötelezettség is. Ezt a díjat nem csupán személyes köszönetnyilvánításként élem meg, hanem minden ápolónő munkájának elismeréseként is, akik nap mint nap ott állnak a betegek mellett. Az ápolói hivatás gyönyörű, ugyanakkor rendkívül nehéz szakma. Szakmai tudást, felelősséget, türelmet, empátiát és rengeteg belső erőt igényel.
Számomra a Fehér Szív motivációt jelent arra, hogy tovább folytassam azt a munkát, amelyet a betegek iránti tisztelettel és a hivatásom iránti szívvel-lélekkel végzek. Ugyanakkor ez az elismerés a kollégáimat is illeti, hiszen a jó egészségügyi ellátás soha nem egyetlen ember munkájának eredménye. Ez mindig az egész csapat közös munkája – az alacsonyabb beosztású egészségügyi személyzettől egészen a takarítónőkig.
Említette, hogy ezt a munkát szívvel végzi. Mikor döntötte el, hogy ápolónő szeretne lenni?
Ez az elhatározásom nagyon korán megszületett. Még általános iskolás voltam, azt hiszem, körülbelül negyedik osztályos, amikor rádöbbentem, hogy embereknek szeretnék segíteni. Nagyon erősen hatott rám az a tapasztalat, amikor idős nagyapám gondozásában vettem részt, akinek súlyos, cukorbetegséggel összefüggő egészségügyi problémái voltak.
Egy gyermek számára egy ilyen élmény nagyon meghatározó. Az én esetemben azonban ez nem olyasmi volt, ami eltántorított volna az egészségügytől. Éppen ellenkezőleg. Megmutatta számomra, mennyire fontos, hogy egy beteg ember mellett legyen valaki, aki segít neki, támogatja őt, és emberséggel fordul felé. Ez olyan tapasztalat volt, amely egész életemre meghatározta az utamat.
Szakmai pályája 1994-ben kezdődött. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?
Az egészségügyi középiskola befejezése után, 1994-ben a pozsonyi kórházban kezdtem dolgozni, a rózsahegyi sebészeti osztályon. Ezek az évek nagyon sokat adtak nekem. A sebészet dinamikus, megterhelő és nagy felelősséggel járó munkahely. Az embernek ott gyorsan kell tanulnia, tudnia kell reagálni, és fel kell készülnie különböző helyzetekre.
Az egészségügyben a kezdetek mindig nagy iskolát jelentenek. Az ember nemcsak a szakmai eljárásokat sajátítja el, hanem azt is, hogyan kell kommunikálni a beteggel, hogyan kell kezelni a stresszt, és hogyan lehet támasza lenni annak az embernek, aki fél vagy fájdalmai vannak. Éppen ezek a tapasztalatok formáltak engem ápolónőként és emberként is.
Később Komáromba került. Mi hozta Önt éppen ide?
2003-ban költöztem Komáromba, és a helyi kórházban kezdtem dolgozni. Kezdettől fogva az egynapos sebészet része voltam, ez pedig olyan terület, amely pontosságot, jó szervezést és csapatmunkát igényel.
Komárom számomra olyan hellyé vált, ahol jó élni és jó dolgozni. A nagyvárosban eltöltött évek után értékelni tudtam a nyugodtabb környezetet. Itt nincs olyan nyüzsgés, mint Pozsonyban, az embernek más az életritmusa. Ma már elmondhatom, hogy ez jó döntés volt.
Az egynapos egészségügyi ellátás osztályának vezető ápolónőjeként dolgozik. Mit jelent ez a tisztség a gyakorlatban?
Ez olyan munka, amely egyesíti a szakmaiságot, a menedzsmentet és az emberekkel való mindennapi kapcsolatot. A vezető ápolónőnek biztosítania kell az osztály működését, koordinálnia kell a csapatot, meg kell oldania a szervezési feladatokat, ugyanakkor értenie kell a betegágy melletti munkához is. Nem lehet valaki csupán íróasztal mögötti vezető. Tudni kell, mi történik az osztályon, mire van szükségük a kollégáknak, és mire van szükségük a betegeknek.
Az egynapos egészségügyi ellátásban rendkívül fontos, hogy minden gördülékenyen működjön. A beteg beavatkozásra érkezik, gyakran aggodalommal, szüksége van információkra, nyugodt hozzáállásra és biztonságérzetre. A mi feladatunk az, hogy biztonságban érezze magát, tudja, mi vár rá, és úgy távozzon, hogy érezze: jól gondoskodtak róla.
Mi a legnehezebb Ön szerint az ápolói munkában?
Talán az a legnehezebb, hogy az ápolónőnek egyszerre több feladatot is kezelnie kell. Egyszerre kell szakembernek, szervezőnek, lelki támasznak és olyan embernek lennie, aki nehéz helyzetben is képes reagálni. Néha a munka fizikailag kimerítő, máskor lelkileg megterhelő. Vannak napok, amikor kevesebb a személyzet, több a munka, és ott kell segíteni, ahol éppen a legnagyobb szükség van rá.
Én is teljes munkaidőben dolgozom, általában reggel héttől délután háromig, de ha szükség van rá, segítek a műtőkben vagy az ügyeleti szolgálatokban is. Az egészségügyben az embernek rugalmasnak kell lennie. A beteg nem várhat arra, hogy ideálisak legyenek a körülmények. Az adott helyzetben kell a lehető legtöbbet megtenni.
És mi a legszebb ebben a munkában?
A legszebb az, amikor látja az ember, hogy a munkájának van értelme. Amikor a beteg aggodalmakkal érkezik, és elégedetten távozik. Amikor megköszöni a segítséget, elmosolyodik, vagy azt mondja, hogy segítettünk neki, és nagyon jól érezte magát nálunk. Ezek azok a pillanatok, amelyek visszaadják az ember energiáját.
Az egészségügyben nem minden egyszerű. De éppen a betegekkel való kapcsolat és annak tudata, hogy segíthetünk nekik, az oka annak, hogy ezt a munkát ma is szeretettel végzem.
Milyen Ön szerint a jó egészségügyi dolgozó?
A jó egészségügyi dolgozónak rendelkeznie kell szakmai tudással, de ez önmagában nem elég. Kell hozzá emberség is. A beteg nem diagnózis, nem szám, és nem csupán egy beavatkozás a programban. Ő ember, aki gyakran félelemmel, fájdalommal vagy bizonytalansággal érkezik.
A jó ápolónőnek tudnia kell figyelni és meghallgatni. Néha a betegnek nem hosszú magyarázatokra van szüksége, hanem arra, hogy érezze: valaki odafigyel rá. A kedves, emberi hozzáállás nem gyengeség. Ellenkezőleg: ez a professzionális ellátás része.
Hogyan látja az osztályon belüli csapatmunkát?
A csapat az alap. Jó csapat nélkül minőségi egészségügyi ellátást nem lehet nyújtani. A személyzet minden tagjának megvan a maga feladata, és mindenki fontos. Vezető ápolónőként arra törekszem, hogy a kollégák érezzék a támogatást, tudják, hogy a munkájuknak értéke van, és közösen olyan környezetet teremtsünk, amelyben felelősségteljesen, de emberségesen lehet dolgozni.
Fontos a kommunikáció, a bizalom és a segítőkészség. A kórházban gyakran adódnak olyan helyzetek, amelyeket nem lehet pontosan előre megtervezni. Éppen ilyenkor mutatkozik meg a csapat ereje.
Az Ön munkája megterhelő. Hogyan pihen?
A legtöbb energiát számomra az otthoni környezet és a macskáim adják. Ez talán egyszerűen hangzik, de egy nehéz nap után nagyon jó érzés hazamenni, kikapcsolni és nyugalomban lenni. Szeretek sétálni, nyáron pedig a természetbe járni. A túrázás számomra jó módja annak, hogy kitisztítsam a fejem és új erőt merítsek.
A pihenés ebben a munkában nagyon fontos. Ha az ember energiát szeretne adni másoknak, tudnia kell azt valahol feltölteni és megújítani.
Két gyermeke van. Befolyásolta a hivatása az ő életszemléletüket is?
Azt gondolom, igen. A lányom Pozsonyban dolgozik egészségügyi területen, bár nem közvetlenül az ápolásban. A fiam nemrég fejezte be a középiskolát, és szeretne továbbtanulni a főiskolán, az ő irányultsága a menedzsment. Minden gyermek a saját útját keresi, és örülök, hogy támogathatom őket abban, ami érdekli őket.
A család számomra nagyon fontos. Az egészségügyi munka megtanítja az embert arra, hogy értékelje az egészséget, a szeretteit és a mindennapok egyszerű pillanatait.
Mit üzenne azoknak a fiataloknak, akik az ápolói vagy egészségügyi pályán gondolkodnak?
Azt üzenném nekik, hogy ez gyönyörű hivatás, de őszintén kell végezni. Nem elég csupán munkahelyet keresni. Az ápolás hivatás, amely szívet, fegyelmet és felelősséget kíván.
Fel kell készülni a nehéz napokra, de azokra a pillanatokra is, amelyek az embert mélyen feltöltik. Ha valakiben ott él a vágy, hogy segítsen az embereknek, az egészségügy nagyon sokat adhat neki. Nem mindig könnyű, de ez olyan munka, amelynek óriási jelentősége van.
Mi a legnagyobb kívánsága a betegekkel kapcsolatban?
Azt szeretném, ha minden beteg elégedetten, nyugodtabban és lehetőség szerint mosollyal az arcán távozna az egészségügyi intézményből. Tudom, hogy nem mindig lehet mindent úgy megoldani, ahogyan szeretnénk. De a beteghez mindig lehet tisztelettel, készségesen és a lehető legnagyobb igyekezettel fordulni.
Számomra fontos, hogy a beteg érezze: nincs egyedül. Hogy mellette áll egy csapatnyi ember, akiknek fontos az ő sorsa.
Ha visszatekint az 1994 óta megtett útjára egészen a Fehér Szív kitüntetésig, mit érez?
Hálát érzek. Mindazért, amit megtanultam, azokért az emberekért, akikkel találkoztam, a kollégákért, akik részesei voltak és ma is részesei az utamnak, valamint a betegekért is, akik nagyon sokat tanítottak nekem. Az egészségügyben minden egyes nap formálja az embert.
A Fehér Szív kitüntetés számomra gyönyörű megerősítése annak, hogy ennek a munkának van értelme. Ugyanakkor tudom, hogy holnap újabb nap következik, újabb beteg és újabb helyzet, amelyben segíteni kell. Pontosan erről szól az ápolói hivatás. Az ember mindennapi szolgálatáról.
Gabriela Vidová története megmutatja, hogy az ápolónő munkája nem csupán szakmai teljesítmény, hanem mélyen emberi küldetés. Minden betegmosoly, minden elégedett távozás és minden jól működő csapat mögött ott áll azoknak az embereknek a láthatatlan, mégis pótolhatatlan munkája, akik az egészségügynek nemcsak a tudásukat, hanem a szívüket is odaadják.
(lk)
