A sebészet nem csupán a pontos metszésről, a helyes diagnózisról és az orvosi eljárásokról szól. Ugyanilyen fontos része a bizalom, a kommunikáció, a felelősségvállalás és az a képesség, hogy az egészségügyi probléma mögött meglássuk magát az embert. Matúš Pisár sebész Komáromban dolgozik, ahol a páciensek nemcsak szakemberként, hanem emberséges hozzáállású orvosként is ismerik. Egészségügyi családból származik, a gyógyítás világa gyermekkora óta része volt az életének, az orvosi pályát azonban végül saját döntéséből választotta. Az interjúban beszél pályakezdéséről, családi hátteréről, kórházi munkájáról, az ambuláns sebészetről, a stresszről, a páciensek bizalmáról, valamint arról is, miért lehet a megfelelő kommunikáció gyakran éppolyan fontos, mint maga a beavatkozás.
Professzionális, rendkívül nyílt és emberileg közvetlen beszélgetés interjúalanyommal
Doktor úr, hogyan mutatkozna be azoknak az olvasóknak, akik talán még nem ismerik Önt személyesen?
Matúš Pisár vagyok, 42 éves, Komáromban élek a családommal. A feleségemmel három gyermekünk van. Nem vagyok született komáromi, Breznóbányán születtem. Ötéves voltam, amikor a szüleimmel Komáromba költöztünk. Azóta itt élek, és ma már egyértelműen komárominak tartom magam.
Komárom számomra az otthont jelenti. Itt nőttem fel, itt él a családom, itt van a munkám, a pácienseim és mindazok az emberi kötődések, amelyek az évek során kialakultak. Bár a gyökereim máshová vezetnek, életem nagy részét itt, Komáromban éltem le.
Komáromba édesapja munkája hozta Önöket. Milyen szerepet játszott az egészségügyi közeg a gyermekkorában?
A szüleim 1989-ben költöztek Komáromba Breznóbányáról. Ez elsősorban édesapám döntése volt, aki lehetőséget kapott arra, hogy az aneszteziológiai osztály főorvosa legyen. Ez volt az a munka, amelyre fiatal orvosként vágyott. Komáromban sikerült felépítenie az aneszteziológiai és intenzív terápiás munkahelyet.
MUDr. Ján Pisár – a Nyitrai Kerületi Önkormányzat legmagasabb elismerésében részesült az egészségügyben végzett életművéért és kiemelkedő szakmai munkásságáért
Gyermekként ezt még nem igazán értettem. A költözést nem éltem meg nagy életváltozásként. Ott voltak mellettem a szüleim, a testvéreim, gyorsan barátokra találtam, és nagyon hamar megszoktam Komáromot. Csak később tudatosult bennem, milyen nagy szakmai és személyes változást vállaltak a szüleim.
Édesapám gyakran mesélt különböző történeteket a kórházból. Elmondta, milyen volt az orvoslás abban az időben, amikor ő kezdte a pályáját, milyen korlátozottak voltak akkor a diagnosztikai és terápiás lehetőségek. Az orvosoknak sokkal nagyobb mértékben kellett támaszkodniuk klinikai tapasztalatukra, megérzéseikre és a kollégákkal való együttműködésre. Gyakran közösen született döntés: a sebész, a belgyógyász, a nőgyógyász és az aneszteziológus együtt gondolkodott. A medicinának ezt a csapatmunkára épülő dimenzióját már gyermekként érzékeltem.
Ez azt jelenti, hogy az orvoslás az Önök otthonában természetes része volt a mindennapoknak?
Igen, mindenképpen. Édesapám orvos, édesanyám gyógyszerész. A bátyámból szintén orvos lett, a nővérem gyógyszerész, és a család több más tagja is az egészségügyben dolgozik. Elmondható, hogy az egészségügyi közeg nálunk otthon teljesen természetes volt.
A szüleim kórházi környezetben dolgoztak, otthon gyakran beszélgettek a munkájukról, az általuk megélt helyzetekről. Gyermekként hallgattam ezeket a beszélgetéseket, magamba szívtam az egészségügy légkörét, és ez fokozatosan a saját világom részévé vált.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a szüleim soha nem kényszerítettek arra, hogy orvosi egyetemre menjek. Nem arról volt szó, hogy valaki kijelölte volna számomra az utat. Mindig vonzódtam a természettudományokhoz, de az orvosi pályán komolyabban csak a középiskola utolsó éveiben kezdtem gondolkodni. Végül így döntöttem, és ezt a döntést soha nem bántam meg.
Hol tanult az orvosi egyetem előtt?
A Túrócszentmárton melletti szucsányi kétnyelvű gimnáziumba jártam. Kiváló iskola volt, abban az időben egészen más szemlélettel közelített a tanításhoz, mint ami általában megszokott volt, és nagyon sokat adott nekem. Ennek ellenére az orvosi egyetemre való átmenet nehéznek bizonyult. A középiskolában az ember négy tantárgyból érettségizik, amelyekre éveken át készül. Az egyetemen viszont hirtelen egyetlen szemeszter alatt több nagy vizsga következik.
Nemcsak az orvostudományt kellett megtanulnom, hanem azt is, hogyan kell egyáltalán tanulni. Ez számomra nagy változás volt.
Említette, hogy az orvosi egyetem első évei nem voltak könnyűek. Melyik időszak volt a legnehezebb?
Számomra az első évfolyamok voltak a legnehezebbek. Őszintén bevallom, hogy megismételtem a második évfolyamot. Nem vagyok rá büszke, de ma már fontos tapasztalatként tekintek rá. Különösen az elméleti, preklinikai tantárgyak voltak nehezek: a biokémia, az élettan és az anatómia. Óriási volt a tananyag mennyisége, és meg kellett találnom a saját rendszeremet. Rendkívül fontos volt, hogy ne adjam fel, és megküzdjek azért, amire vágytam. A családom támogatása ebben az időszakban nagyon sokat segített.
Úgy gondolom, fontos erről is beszélni. Ha valakinek az orvosi egyetemen nem sikerül egy vizsgája, vagy nehezebb időszakon megy keresztül, az még nem jelenti azt, hogy nem erre a pályára való. A lényeg az, hogy ne adja fel, találja meg a folytatás módját, és fokozatosan szakmailag, valamint emberileg is érettebbé váljon.
Mikor döntött úgy, hogy a sebészetet választja?
Nem a tanulmányaim legelején hoztam meg ezt a döntést. Az orvostudomány rendkívül széles terület, és az egyetem alatt a hallgató sok szakággal találkozik, de nem feltétlenül mélységében. Véglegesen csak hatodévben döntöttem a sebészet mellett.
Lehetőségem lett volna arra, hogy a zsolnai sebészeti osztályon kezdjek dolgozni, ahol már a munkaszerződés aláírására készültem. Végül azonban Komárom győzött. Akkoriban sokat beszélgettem édesapámmal és a sebészeti osztály főorvosával, ők pedig meggyőztek arról, hogy maradjak. Az igazság az, hogy nem kellett nagyon sokáig győzködni. Maradtam, és ezt a döntést soha nem bántam meg.
Szakmai pályája kezdetben a kórházhoz kötődött. Mit adott Önnek a kórházi sebészet?
A kórházi sebészet nagyon sokat adott nekem. Járási kórházban dolgoztam, ahol az orvos rendkívül széles diagnosztikai és klinikai helyzetekkel találkozik. Egy kisebb városban, egy járási kórházban gyakran érkeznek a betegek különféle problémákkal – nemcsak tisztán sebészeti panaszokkal, hanem olyan tünetekkel is, amelyek más szakterületeket is érintenek.
Ez megtanít arra, hogy a pácienst komplex módon lássuk. Ne csupán egy konkrét sebre, fájdalomra vagy tünetre figyeljünk, hanem az embert egészében szemléljük. Figyeljük, hogyan jár, hogyan beszél, hogyan viselkedik, melyik lábát terheli jobban. Az évek gyakorlata megtanítja az embert észrevenni azokat a részleteket, amelyeket talán tíz évvel korábban még nem vett volna észre.
Később a kórházi sebészetről az ambuláns sebészetre váltott. Nehéz átmenet volt?
Nem abban az értelemben volt nehéz, hogy ne tudtam volna, mi vár rám. Ambuláns sebészettel korábban is foglalkoztam a kórház keretein belül. A változást inkább a felelősség jelentette.
A kórházban az ember mögött ott áll a csapat, az osztály, a felettes, az egész intézmény. Az ambulancián viszont saját magát viszi vásárra. Minden döntés, amelyet meghoz, az Ön döntése. Minden páciensért, minden eljárásért és minden ajánlásért személyes felelősséget visel. Ezt nagy kihívásként, de egyben komoly vállalásként éltem meg.
Elődje munkáját folytatta. Hogyan látja a sebészeti ambulancia folytonosságát?
Marek doktor úr itt felépítette a sebészeti ambulancia hagyományát. A páciensek és a kollégák megszokták, hogy ez a hely működik, és ide bizalommal fordulhatnak. Amikor átvettem az ambulanciát, sok páciens hűséges maradt hozzá.
MUDr. Matúš Pisár és Bc. Décsy Balázs
Természetesen ez mindig folyamat. A pácienseknek meg kell szokniuk az új orvost, az orvosnak pedig ki kell építenie a bizalmat. Hiszem, hogy ez sikerült. Örülök annak, hogy sok páciens megmaradt, és annak is, hogy új betegek is érkeznek.
Emellett igyekszünk együttműködni a kórházzal, és segíteni a sürgősségi betegellátás tehermentesítésében is. Nem minden állapot igényel sürgős kórházi ellátást. Sok probléma ambulánsan, szakszerűen és hatékonyan is kezelhető.
Továbbra is operál a kórházban?
Igen. Rendszeresen járok a kórházba operálni azokat a betegeket, akiket az ambulancián megvizsgálok és műtétre indikálok. Az ambuláns munka és a műtéti gyakorlat így kölcsönösen kiegészíti egymást. Egy sebész számára fontos, hogy kapcsolatban maradjon a műtéti környezettel, és megőrizze sebészi készségeit.
Mit adott Önnek az ambuláns sebészet?
Pontosan azt adta, amit vártam tőle: közvetlenebb kapcsolatot a páciensekkel. Amikor a kórházban dolgoztam, különösen a súlyosabb betegek esetében gyakran csak a kezelésük egyik szakaszának voltam részese. Nem mindig tudtam, hogyan alakult később a sorsuk.
Az ambulancián ez másként van. Elkezdjük kezelni a beteget, követjük az állapotát, többször találkozunk vele, gyakran egészen addig, amíg a problémája meg nem oldódik. Így személyesebb, hosszabb távú kapcsolat alakul ki. Ez a közvetlen pácienskapcsolat nagyon közel áll hozzám.
A páciensek emberséges hozzáállású orvosként beszélnek Önről. Mit jelent Önnek a jó kommunikáció?
Igyekszem természetesen, emberien és tisztelettel kommunikálni. A páciens nem csupán diagnózissal érkezik hozzám. Bizalommal és reménnyel jön, hogy segíteni tudok rajta. Gyakran félelemmel is érkezik.
Úgy gondolom – és ez nemcsak az orvoslásban, hanem általában az életben is igaz -, hogy ha az emberrel nyugodtan, egyenrangúan és tisztelettel beszélünk, akkor bizalmi légkört teremtünk. A páciens ilyenkor sokszor olyan dolgokat is elmond, amelyeket máshol talán nem mondott volna el. Éppen ezek az információk lehetnek fontosak a diagnózis vagy a kezelés szempontjából.
Sok ember számára az orvoshoz fordulás stresszel jár. Ha ezt a stresszt legalább részben sikerül oldani, az a páciensnek és az orvosnak egyaránt segít. A vizsgálat vagy a beavatkozás így nyugodtabban, egyszerűbben és gyakran gyorsabban zajlik.
A legszebb pillanatok azok, amikor a beteg a beavatkozás után azt mondja: „Miért is féltem ennyire?” Ilyenkor látja az ember, hogy a nyugodt hozzáállásnak valóban volt értelme.
Komárom kétnyelvű város. Hogyan oldja meg a kommunikációt a magyarul beszélő páciensekkel?
Magyarul sok mindent megértek, de beszélni csak korlátozottan tudok. Az alapvető dolgokat el tudom mondani, de hosszabb beszélgetést magyar nyelven nem tudnék vezetni.
Bc. Décsy Balázs – ápoló
Ezért számomra fontos volt, hogy legyen mellettem olyan egészségügyi nővér, aki beszél magyarul, és segít a páciensekkel való kommunikációban. Komáromban ez rendkívül fontos. A páciensnek joga van megérteni, mi történik vele, milyen beavatkozás vár rá, és milyen ajánlásokat kap. A nyelv nem lehet akadálya a jó egészségügyi ellátásnak.
Milyen problémákkal fordulnak leggyakrabban az Ön ambulanciájához?
Ez több nagy csoportra osztható.
A páciensek leggyakrabban sérülésekkel érkeznek. Ezek lehetnek friss sérülések, vagy olyan állapotok, amelyeket már máshol elláttak, és a beteg utókezelésre vagy további konzultációra érkezik.
A betegek jelentős részét alkotják a sebekkel érkező páciensek is. Lehet szó akut, frissen kialakult sebekről, de különböző eredetű krónikus sebekről is. Ezek gyakran az alsó végtagokat érintik, de sebek a test bármely részén kialakulhatnak.
Gyakori okot jelentenek a bőr- és bőr alatti elváltozások is. Eltávolítunk különböző anyajegyeket, sérült anyajegyeket, cisztákat, bazaliómákat, illetve más bőr- és bőr alatti daganatokat. Ezen a területen elsősorban bőrgyógyászokkal és onkológusokkal működünk együtt.
Fontos területet jelentenek a végbél betegségei is. Ez a diagnosztikai csoport széles körű tapasztalatot, a probléma alapos ismeretét és érzékeny hozzáállást igényel. A stressz oldása és a megfelelő kommunikáció itt egészen más dimenziót kap. Ezeknél a diagnózisoknál különösen nagy hangsúlyt fektetünk a diszkrécióra és a tiszteletre. Sok betegség konzervatív módon, közvetlenül az ambulancián is kezelhető, kisebb részük azonban műtéti ellátást igényel. Az invazív kezelést helyesen kell indikálni és megfelelő időben kell elvégezni.
Külön csoportot alkotnak azok a betegek, akiknél műtőben végzett operációs megoldásra van szükség. Ilyen esetekben együttműködöm a komáromi AGEL Kórház sebészeti osztályával és egynapos sebészeti részlegével. Ide tartoznak a hasfal betegségeivel, elsősorban sérvekkel – köznyelven pruhokkal vagy herniákkal – küzdő páciensek, az epeutak és az epehólyag betegségeiben szenvedő betegek, a kéz kötőszövetes betegségeivel, például kéztőalagút-szindrómával vagy ujjkontraktúrákkal érkezők, valamint az alsó végtagi vénás betegségekben szenvedő páciensek.
Mikor érdemes a betegnek közvetlenül sebészhez fordulnia, és mikor célszerű először a háziorvost felkeresnie?
Ha a betegnek hosszabb ideje fennálló, krónikus panaszai vannak, célszerű először a háziorvoshoz fordulni. Ő meg tudja ítélni, hogy valóban a sebészeti vizsgálat-e a legmegfelelőbb következő lépés, vagy esetleg más szakorvoshoz kell irányítani a pácienst.
A háziorvosok ma már nagy tapasztalattal és széles diagnosztikai, valamint terápiás lehetőségekkel rendelkeznek. Bizonyos problémákat maguk is meg tudnak oldani, más esetekben pedig továbbirányítják a beteget.
Ha azonban akut sérülésről van szó, különösen olyanról, amely az elmúlt órákban történt, az ambulancia az ilyen állapotokat is el tudja látni. Főként sérülések esetén fontos, hogy ne halogassuk az ellátást.
Munkája jelentős nyomással jár. Hogyan kezeli a stresszt?
A nyomás nagy, és úgy érzem, inkább növekszik. Az orvosokkal szembeni elvárások egyre nagyobbak. Ezért igyekszem hazaérve kikapcsolni, és nem hazavinni magammal a munkát.
A legnagyobb támaszt számomra a családom jelenti. A velük töltött idő energiát ad a következő naphoz. Emellett igyekszem sportolni is. Évek után ismét visszatértem a futáshoz. Szeretnék fokozatosan hosszabb távokra is eljutni, de az embernek rövidebb távokkal kell kezdenie, és lépésről lépésre kell felépítenie a kondícióját.
Végzek erőnléti edzést is, amelyet különösen fontosnak tartok, főként ebben az életkorban és a jövőre nézve is. A fizikai erőnlét megőrzése foglalkozástól függetlenül fontos.
Van más érdeklődési területe is a sporton kívül?
Nagyon szeretek olvasni, és meglehetősen sokat olvasok. Kedvelem a történelmi irodalmat, valamint a különböző konfliktusokról, eseményekről és korszakokról szóló riportokat.
Természetesen olvasok szakmai orvosi irodalmat is. Inkább tanulmányokat és aktuális szakmai forrásokat, különösen akkor, amikor a gyakorlatban egy konkrét problémát kell megoldanom. Ha olyan pácienssel találkozom, akinél szükségem van arra, hogy ellenőrizzem a legújabb diagnosztikai vagy terápiás lehetőségeket, igyekszem kiegészíteni az ismereteimet az aktuális szakirodalomból. Az orvostudomány folyamatosan fejlődik, az orvosnak pedig egész életében tanulnia kell. Rendszeresen követem a sebészeti szakfolyóiratokat, ahol az aktuális trendeket és újdonságokat figyelem.
Az Albachir ambulancia neve érdekes. Van az Ön számára személyes jelentősége?
Rendelési idő
Az Albachir nevet örököltem. Még Stráňovský doktor úr idejéből származik, aki a céget alapította. Később Marek doktor úr vette át, majd utána én. Számomra személyesen ennek a névnek nincs különleges jelentése, inkább az ambulancia folytonosságának része.
A névnél sokkal fontosabb számomra az, amit az ambulancia a pácienseknek nyújt: szakszerű sebészeti ellátást, kórházi gyakorlatból származó tapasztalatot, komplex szemléletet és emberi kommunikációt.
Ön szerint mitől lesz egy jó sebészből jó orvos?
A sebésznek rendelkeznie kell szakmai tudással és technikai készségekkel. Tudnia kell alaposan megvizsgálni a beteget, döntést hozni, ellátni egy sebet, eltávolítani egy elváltozást, indikálni és elvégezni egy műtéti beavatkozást. Ez az alap.
A jó orvosnak azonban hallgatni is tudnia kell. Érzékelnie kell az összefüggéseket. Néha egy apró részlet dönt: a járás módja, a páciens reakciója, vagy egy információ, amelyet csak akkor mond el, amikor már bízik az orvosban. Az orvoslás nem pusztán beavatkozások összessége. Az orvoslás munka az emberrel.
Mit üzenne a pácienseknek?
Azt, hogy merjenek kérdezni. Ne halogassák a problémáikat, különösen akkor, ha azok rosszabbodnak vagy hosszabb ideje fennállnak. És tudatosítsák, hogy az egészségügyi ellátás együttműködés. Az orvos felállítja a diagnózist, meghatározza a kezelést, de a betegnek is aktív részese kell lennie a gyógyulásnak.
Azt is üzenném nekik, hogy a félelem természetes. Sokan félnek a vizsgálattól, a beavatkozástól vagy a diagnózistól. Éppen ezért fontos, hogy eljöjjenek, beszéljenek róla, kivizsgáltassák magukat, és időben kezeljék a problémát.
Ha visszatekint az eddigi útjára, mit tart a legfontosabbnak?
Személyesen és szakmailag is örülök annak, hogy Komáromban maradtam, és hogy megtaláltam azt a munkamódot, amely számomra értelmet ad. Az ambuláns sebészet lehetővé teszi, hogy közel legyek a páciensekhez, figyelemmel kísérjem a kezelésük folyamatát, és bizalmi kapcsolatot alakítsak ki velük. A komáromi kórházzal való együttműködésnek köszönhetően megtaláltam azt a rendszert is, amelyben megőrizhetem műtéti készségeimet, amelyeket 15 éven át építettem.
Örülök, hogy olyan munkát végezhetek, amelyben a szakértelem és a kézügyesség emberi kapcsolattal párosul. A sebészet nehéz, felelősségteljes és időnként stresszes hivatás, ugyanakkor rendkívül értelmes is. Amikor a páciens nemcsak ellátva távozik, hanem nyugodtabban, azzal az érzéssel, hogy valóban törődtek vele, akkor válik igazán láthatóvá ennek a munkának a valódi értelme.
Matúš Pisár azok közé az orvosok közé tartozik, akik az orvostudományt nem csupán diagnózisokon és beavatkozásokon keresztül látják, hanem mindenekelőtt az emberen keresztül. Útja az orvosi családi háttértől a kórházi sebészeten át a komáromi ambuláns praxisig azt mutatja, hogy a szakértelem és az emberség az egészségügyben nem zárják ki egymást. Éppen ellenkezőleg: a kettő együtt teremti meg azt a bizalmat, amely a gyógyításban gyakran éppolyan fontos, mint maga a szakmai beavatkozás.
Életfilozófiája, üzenete az emberek felé
Szakmai filozófiám abból a meggyőződésből fakad, hogy a helyes diagnózis alapja a beteggel folytatott beszélgetés és az alapos klinikai vizsgálat. Azokat az információkat, amelyeket a kommunikáció során nem szerzünk meg, később nagyon nehéz pótolni kiegészítő vizsgálatokkal. Ezért tartom a betegre fordított időt, a figyelmes meghallgatást és panaszainak precíz értékelését kulcsfontosságúnak a helyes diagnózis felállításában.
Hívő ember vagyok. Az Istenbe és fiába, Jézus Krisztusba vetett hitem nap mint nap segít, az élet legnehezebb pillanataiban is. Ahogyan Krisztus alázattal hordozta a maga keresztjét, úgy mindannyian hordozzuk a sajátunkat. Ez a gondolat segít abban, hogy a magam keresztjét könnyebben viseljem.
Ami az embert valóban előreviszi, nem a győzelem, hanem az elesés. A legfontosabb az, hogy ne adjuk fel, hanem az esés után felálljunk, és továbbmenjünk. A legnagyobb győzelmeim után következtek a legmélyebb bukásaim. A győzelmekre alig emlékszem, a bukásokra viszont részletesen. Amikor úgy érzem, hogy minden sikerül, akkor kell igazán figyelnem, lassítanom és elgondolkodnom. Önmagunkkal szemben kritikusnak lenni az egyik kulcsa annak, hogy tovább tudjunk fejlődni.
(lk)
