Van, akinek az élete egyetlen, jól kijelölt pályán halad. Mások látszólag egymástól távoli világokat képesek összekapcsolni. Beszélgetőpartnerünk az utóbbiak közé tartozik: képzőművészetet tanult, informatikából szerzett mesterdiplomát, miközben hosszú évek óta a küzdősport határozza meg a mindennapjait. A birkózástól jutott el az MMA-ig és a jiu-jitsuig, ma pedig már nemcsak versenyzőként, hanem edzőként is átadja azt, amit a sportról, fegyelemről és kitartásról megtanult. A komáromi Wolf Fight Clubban beszélgettünk vele.
Ha néhány mondatban kellene bemutatkoznod, mit tartanál fontosnak elmondani magadról?
Talán az a legérdekesebb, hogy több, első látásra egymástól teljesen különböző terület is fontos szerepet játszik az életemben. Képzőművészetet tanultam, később informatika szakon folytattam a tanulmányaimat, nemrég pedig befejeztem a mesterképzést. Mindeközben végig ott volt mellettem a sport, elsősorban a birkózás, később pedig az MMA és a jiu-jitsu.
Az informatika, a képzőművészet és a küzdősport valóban meglehetősen szokatlan kombináció. Számodra hogyan fér össze ez a három világ?
Szerintem jobban, mint elsőre gondolnánk. Mindháromhoz szükség van koncentrációra, türelemre és arra, hogy az ember folyamatosan fejlődni akarjon. Más jellegű tevékenységek, de én mindegyiket szeretem. A művészetben ugyanúgy el lehet mélyülni, mint egy technikai problémában vagy egy edzésen.
A képzőművészet már fiatalon közel állt hozzád?
Igen. Mindig szerettem rajzolni és festeni, szakkörökre is jártam, ezért választottam annak idején a képzőművészeti irányt. Különösen közel álltak hozzám a keleti tusrajzok. Ezzel foglalkoztam a vizsgamunkámban is. Hans Holbein művészete is nagy hatással volt rám.
Aztán mégis az informatika következett. Miért?
Idővel úgy éreztem, hogy szakmailag más irányba szeretnék továbbmenni, ezért választottam az informatikát. Az egyetemi képzés hosszú időszak volt, összesen hét évet töltöttem ott, és most fejeztem be a mesterképzést.
Doktori képzésben már nem gondolkodsz?
Nem. Egyelőre azt mondom, hogy ennyi elég volt. Hosszú hét év volt. Az egyetem összességében nem jelentett leküzdhetetlen nehézséget, bár természetesen akadt olyan tantárgy is, amellyel meg kellett küzdenem.
A sport mikor lépett be az életedbe?
Még általános iskolásként kezdtem birkózni. Osztálytársaim jártak edzésre, én pedig úgy gondoltam, kipróbálom. Az elején egyáltalán nem arról volt szó, hogy bajnok akarok lenni. Egyszerűen megtetszett a sport, és ott maradtam.
Más sportágakat is kipróbáltál?
Igen, több mindent. A labdajátékokat is, például a focit és a kosárlabdát, de hamar kiderült, hogy azok kevésbé az én világom. A birkózás sem ment rögtön tökéletesen, viszont valami megfogott benne. Ez bizonyult döntőnek.
Komáromban kezdted a birkózást?
Igen, itt, a Spartacusban. Az első edzőm Csóka Krisztián volt. Amikor később Győrbe kerültem középiskolába, ott is folytattam a birkózást.
Hogyan lett a birkózóból MMA-versenyző?
A birkózók közül többen elkezdtek MMA-edzésekre járni. Láttam őket, és arra gondoltam, hogy én is kipróbálom. Eljöttem, elkezdtem edzeni, és végül itt ragadtam. Tulajdonképpen természetesen következett egyik a másikból.
Az MMA-ban a birkózás jelenti a legerősebb alapodat?
Egyértelműen. Kötött- és szabadfogású birkózással is foglalkoztam, ezért a földharc természetesen közel áll hozzám. A jiu-jitsu is viszonylag gyorsan adta magát.
Mi volt az a terület, amelyben a legtöbbet kellett fejlődnöd?
Az állóharc. Sokáig ez okozta a legtöbb nehézséget. Egyszerűen nem éreztem annyira természetesnek, mint a birkózást vagy a földharcot. Az utóbbi időben azonban az MMA mellett sokat thai bokszolok is, és ennek már egyértelműen érzem a hatását. Sokat fejlődött az állóharcom.
Mennyit edz egy versenyző, amikor komolyan készül egy mérkőzésre?
Meccs előtt akár heti kilenc-tíz edzés is összejön. Ilyenkor gyakorlatilag az egész hetet a felkészülés köré kell szervezni. Ez már jóval több annál, mint hogy az ember esténként lemegy egy órára mozogni.
Meg lehet ma élni ebből a sportból?
Az én jelenlegi szintemen nem. Sőt, inkább azt mondanám, hogy anyagilag mínuszos történet. Amíg egyetemista voltam, ez valamivel egyszerűbb volt, most viszont, hogy befejeztem a tanulmányaimat, természetesen a megélhetésre is gondolnom kell.
A versenyzésnek rengeteg járulékos költsége van. Nemcsak a felszerelésről van szó. Komárom egy viszonylag kis város, ezért ha megfelelő szintű edzőpartnerekkel szeretnék dolgozni, gyakran Budapestre vagy Pozsonyba is utaznom kell. Ez időben és pénzben egyaránt komoly befektetés.
A klub mennyire tud segíteni ebben?
Amiben tud, segít, például az utazásoknál is. Ez sokat jelent. Ettől függetlenül egy versenyzőnek még így is jelentős összegeket kell saját magának beletennie a sportba.
Milyen szabályrendszerekben versenyzel jelenleg?
Elsősorban MMA-ban és jiu-jitsuban versenyzem. A birkózás természetesen továbbra is az egésznek az alapját jelenti számomra.
Mely eredményeidre vagy a legbüszkébb?
Birkózásban sikerült szlovák bajnoki dobogós helyezést elérnem, később pedig jiu-jitsuban és ADCC-versenyeken is komoly eredményeim születtek magyar és szlovák versenyeken. Voltak győzelmek és dobogós helyezések is.
De szerintem a sporthoz ugyanúgy hozzátartoznak a vereségek. Nem lehet csak a győzelmekről beszélni. Egy versenyző életében mindig vannak kudarcok, rosszabb időszakok és olyan mérkőzések, amelyekből tanulni kell.
A sérülések mennyire nehezítik meg ezt az utat?
Jelenleg is van gerinc- és csípőproblémám, ami különösen a birkózásnál kellemetlen, hiszen éppen azokat a mozdulatokat terheli, amelyekre nekem nagy szükségem van. Voltak kisebb sérüléseim korábban is, de szerencsére nagyon komoly törésem vagy izomszakadásom eddig nem volt.
A sérülés ugyanakkor a versenysport része. Meg kell tanulni kezelni, rehabilitálni, és közben okosan eldönteni, mikor lehet terhelni a szervezetet, és mikor kell visszavenni.
Sokan elképzelik, hogy egy küzdősportoló egész évben grammra kimért csirkét és rizst eszik. Nálad hogyan néz ki az étrend?
Amikor nincs közel verseny, egyáltalán nem vagyok ennyire szigorú magammal. Olyankor gyakorlatilag azt eszem, amit szeretnék.
Amikor viszont közeledik a mérkőzés és hozni kell a súlyhatárt, teljesen megváltozik a helyzet. Legalább egy hónapon keresztül komolyabban figyelek a kalóriákra, az étrendre és arra, hogy a versenyre megfelelő legyen a testsúlyom.
Milyen súlycsoportban versenyzel?
66 kilogrammban. Szerencsére ezt viszonylag könnyen tudom tartani, nálam nincs olyan hatalmas súlyingadozás, hogy minden verseny előtt drasztikus fogyasztásra lenne szükség.
A család hogyan viseli, hogy egy olyan sportot választottál, ahol időnként valóban kemény ütéseket kapsz?
Természetesen aggódnak. Ez érthető. Kívülről egészen más lehet nézni egy mérkőzést, főleg akkor, ha valaki olyan van bent, aki közel áll hozzád. Van olyan családtagom, aki a mai napig alig képes végignézni a meccseimet.
Versenyzőként már edzősködsz is. Milyen elveket tartasz fontosnak, amikor gyerekekkel dolgozol?
A gyerekeknél talán az egyik legnehezebb feladat megtalálni az egyensúlyt. Egy nyolc-tizenkét éves gyerek nem felnőtt versenyző. Szüksége van játékra, élményre és arra, hogy szeresse az edzést.
Ugyanakkor szerintem már ebben a korban is fontos megtanulni a fegyelmet, a tiszteletet és azt, hogy ha elkezdünk valamit, akkor végig is csináljuk. Nem az a cél, hogy katonai fegyelem legyen, hanem hogy értsék: egy közösségben és egy edzésen vannak szabályok.
Tehát a szigor nálad nem öncélú.
Egyáltalán nem. A korosztályhoz és a célokhoz kell igazítani mindent. Gyerekeknél más módszer működik, serdülőknél és felnőtteknél már lehet keményebben dolgozni. Az sem mindegy, hogy valaki heti néhány alkalommal szeretne mozogni hobbiból, vagy komoly versenyzői céljai vannak.
Ha valaki magasabb szintre akar eljutni, ott már nincs kerülőút. Bele kell tenni a munkát.
Kell egy példakép ahhoz, hogy valaki jó sportolóvá váljon?
Inspiráció természetesen jöhet másoktól, de szerintem a legfontosabb motivációnak belülről kell érkeznie. Ha valaki mindig arra vár, hogy majd más ráveszi az edzésre, nagyon nehéz lesz magas szintre jutnia.
Lesznek napok, amikor nincs kedved elindulni. Amikor fáradt vagy. Amikor egyszerűbb lenne otthon maradni. Ilyenkor derül ki igazán, mennyire gondolod komolyan.
Mit üzennél annak, aki már régóta gondolkodik rajta, hogy el kellene kezdenie sportolni, de mindig talál valamilyen kifogást?
Nagyon egyszerűt: csináld.
Nem kell túlgondolni. Nem kell megvárni a tökéletes hétfőt, a tökéletes formát vagy azt, hogy egyszer csak megérkezzen a motiváció.
Tedd le a telefont, állj fel a tévé elől, menj el edzeni, és kezdd el.
A többi majd kialakul menet közben.
Talán ebben a néhány mondatban sűrűsödik össze leginkább mindaz, amit a küzdősport megtaníthat. Az eredmények mögött ugyanis ritkán van titok. Sokkal inkább rengeteg edzés, utazás, lemondás, néhány vereség, olykor sérülés, majd újabb és újabb nekifutás. A tehetség fontos lehet, de önmagában kevés. A döntő különbséget legtöbbször az jelenti, hogy az ember másnap is megjelenik-e az edzésen.
(lk)
