Halis Avşar: A sport számomra fegyelem, szolgálat és felelősség
Halis Avşar élete szinte elválaszthatatlan a küzdősportoktól. Gyermekként a boksszal kezdett, később kick-boxban, muay thaiban és wushuban is válogatott sportoló lett, miközben tanult, dolgozott és a rendvédelmi pályán is helytállt. Ma a török kempo egyik meghatározó vezetője, az International Kempo Federation balkáni igazgatója, valamint a nemzetközi sportélet aktív szereplője. Komáromi látogatása során sportról, fegyelemről, vezetői felelősségről, tervekről, az emberség erejéről és arról is beszélgettünk vele, miért tartja különösen fontosnak a következő generáció támogatását.
Halis Avşar komáromi látogatása és az interjú létrejötte nem valósulhatott volna meg Szayka Róbert közreműködése nélkül. Külön köszönet illeti őt, aki a Szlovák Kempo Szövetség elnöke, valamint az International Kempo Federation közép-európai igazgatója, és aki Halis Avşart Komáromba invitálta. Halis Avşar elnök úr az International Kempo Federation balkáni igazgatója, így kettejük együttműködése nem csupán személyes és szakmai kapcsolat, hanem a közép-európai és a balkáni kempo közötti kapcsolatok erősítésének is fontos alapja.
Kettejük szakmai és baráti kapcsolata jóval túlmutat egy egyszeri látogatáson: közös céljuk a kempo fejlesztése, a nemzetközi kapcsolatok erősítése, valamint az, hogy a térség sportolói számára új szakmai és fejlődési lehetőségeket teremtsenek.
Az interjú különleges körülmények között készült. A beszélgetés török és angol nyelven, részben tolmács közreműködésével zajlott, ezért az alábbi változat nem szó szerinti fordítás, hanem az elhangzott gondolatokat, válaszokat és Halis Avşar személyiségét hűen megőrző, szerkesztett magyar interjú.
– Először is, hogyan érzi magát itt, és mit jelent önnek a Szlovákiával kialakult kapcsolat?
Nagyon köszönöm a meghívást és a lehetőséget. Szayka Róbert nemcsak szakmai partner, hanem barát is. Fontosnak tartom, hogy együtt dolgozzunk, közös edzéseket és szemináriumokat szervezzünk, és megosszuk egymással a tapasztalatainkat.
Azt szeretnénk, hogy a török és a szlovák kempo közötti együttműködés a jövőben még erősebbé váljon. Nem egyszeri találkozásban gondolkodunk. Olyan hosszú távú kapcsolatot szeretnénk építeni, amelyből elsősorban a sportolók és a fiatalok profitálnak.
Az a célunk, hogy több képzést, több szakmai programot és több közös lehetőséget teremtsünk. Szeretnénk ezt a térséget és az itt dolgozó sportolókat a nemzetközi kempoéletben is egyre láthatóbbá tenni.
– Az ön életének jelentős részét a küzdősportok határozták meg. Hol kezdődött ez a történet?
Nagyon fiatalon. Tízéves korom óta része az életemnek a sport, és először a boksszal kezdtem foglalkozni. Tizenöt éves koromban már a török válogatott keretéhez tartoztam.
Később több küzdősportág felé is nyitottam. Kick-boxban, muay thaiban és wushuban is válogatott sportoló lettem.
A sport számomra soha nem egyszerűen arról szólt, hogy valaki bemegy a ringbe, és megpróbálja legyőzni az ellenfelét. Sokkal többet jelentett. Megtanított a fegyelemre, a kitartásra, a munkára és arra, hogy a sikerért minden egyes nap tenni kell.
Ezeket az értékeket később az életem minden más területén is magammal vittem.
– Miért éppen a küzdősport? Miért nem például a futball vagy a kosárlabda?
Ebben nagy szerepe volt a családi példának. A nagybátyám katonatisztként szolgált, és gyerekként nagyon felnéztem rá. Az ő fegyelme, tartása és életútja egyaránt nagy hatással volt rám. Részben miatta vonzott a sport, de a katonai és szolgálati pálya is.
A bokszban találtam meg először azt a világot, amelyben egyszerre volt jelen az erő, a fegyelem, az önuralom és a tisztelet.
A küzdősportban ugyanis nem az a legfontosabb, hogy valaki mennyire erős. Sokkal fontosabb, hogy tudja-e uralni saját magát.
– A sport mellett komoly hivatásbeli pályát is épített. Hogyan lehetett mindezt egyszerre végezni?
Nem volt egyszerű. Fiatalon egyszerre sportoltam, dolgoztam és tanultam. Tizenkilenc éves koromban a hadsereg válogatottjába is bekerültem, és éveken keresztül katonai szolgálatot teljesítettem.
Később a rendőrségi, illetve rendvédelmi területen folytattam a pályámat. Voltak olyan időszakok, amikor a munka, az egyetemi tanulmányok és a sport egyszerre követelt teljes embert.
De én mindig úgy gondoltam, hogy ha az embernek van célja, akkor meg kell tanulnia fegyelmezetten beosztani az idejét.
A sport ebben nagyon sokat segített. Aki megtanul rendszeresen edzeni akkor is, amikor fáradt, és aki egy vereség után képes újra felállni, az a civil élet nehézségeit is másképpen kezeli.
– Egy ponton azonban a versenyzőből sportvezető lett. Mi változott meg önben?
Sokáig aktív sportolóként gondolkodtam. Versenyeztem, készültem, eredményeket akartam elérni. Egy idő után azonban rájöttem, hogy a megszerzett tapasztalatot tovább kell adni.
A sportvezetésben már nem önmagáért dolgozik az ember. A sportolókért, az edzőkért, a következő generációért kell felelősséget vállalnia.
Egy jó vezetőnek szerintem nem az a feladata, hogy mindenki őt lássa, hanem az, hogy olyan rendszert építsen, amelyben mások fejlődni és sikereket elérni tudnak.
Ma már elsősorban azt nézem, hogyan tudunk jobb feltételeket biztosítani a sportolóinknak, hogyan lehet a kempót tovább fejleszteni, és hogyan tudunk minél több fiatalt megszólítani.
– Rengeteget utazott. Mit tanult a világról ennyi ország megismerése után?
Ötvenkilenc országban jártam. Ez rengeteget változtatott a gondolkodásomon.
Amikor az ember sok országot és kultúrát megismer, rájön arra, hogy a különbségeink mellett mennyi minden összeköt bennünket.
Utazásaim során nemcsak sportversenyeket láttam. Figyeltem az embereket, a sportolókat, az edzőket, a vezetőket, a különböző rendszereket. Láttam jó példákat, de azt is, hol vannak hiányosságok.
Ezek a tapasztalatok erősítették meg bennem azt, hogy vezetőként is felelősséget szeretnék vállalni.
Szerintem a török emberek egyik meghatározó tulajdonsága a munkaszeretet, és az, hogy amit csinálunk, abban szeretnénk a lehető legjobbat nyújtani.
Én ezt próbálom követni a sportban is. Nem elég valamit egyszerűen elvégezni, törekedni kell arra, hogy egyre magasabb szinten végezzük.
– Mit szeretne elérni a következő években?
Ma már az egyik legfontosabb célom a fiatalok támogatása.
Szeretném, ha minél több gyermek és fiatal találkozna a sporttal, és megkapná azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével fejlődhet.
Nem mindenki lesz világbajnok. Nem is ez a legfontosabb.
Ha a sport megtanít egy fiatalt fegyelmezettebben élni, tisztelni a társait, dolgozni a céljaiért és felállni a kudarcok után, akkor már nagyon sokat adott neki.
Nemzetközi szinten is tovább szeretnénk erősíteni az együttműködéseket. Törökország, Szlovákia és a térség más országai között nagyon sok olyan szakmai kapcsolat építhető, amelyből mindenki profitálhat.
Szemináriumokkal, közös edzőtáborokkal, versenyekkel és tapasztalatcserével szeretnénk közelebb hozni egymáshoz a sportolókat.
Számomra az az egyik legnagyobb siker, ha a saját tapasztalataimból valamit tovább tudok adni a következő generációnak.
– Van olyan kérdés, amelyet nem tettünk fel, pedig fontosnak tartaná, hogy beszéljünk róla?
Talán arról beszélnék, honnan indultam, és mit tanított nekem mindaz, amit azóta láttam.
Egyszerű, földműveléssel foglalkozó családból származom. Egy faluból indultam el, később Isztambulba kerültem, majd a sportnak köszönhetően bejártam a világ jelentős részét.
Ötvenkilenc ország után az ember másképpen kezd gondolkodni a határokról is.
Természetesen az országok között léteznek politikai és jogi határok. Ezek a térképeken és a törvényekben valóságosak.
De amikor emberekkel találkozunk, szerintem a lelkiismeretnek, az együttérzésnek és a segíteni akarásnak nem szabad megállnia egy országhatárnál.
Ha valaki bajban van, számomra elsősorban nem az számít, milyen nemzetiségű vagy melyik országból érkezett.
Emberként kell tekintenünk rá.
Én szeretek segíteni az embereknek. Ha valaki nehéz helyzetben van, és lehetőségem van arra, hogy valamit tegyek érte, azt szeretném megtenni.
Nekem ez valódi örömet ad.
– Akkor mi az, amit mindabból, amit átélt, leginkább tovább szeretne adni a fiataloknak?
Azt, hogy az ember származása nem dönti el, meddig juthat.
Én is egy egyszerű családból, egy faluból indultam. Voltak nehézségek, de voltak céljaim is.
A fiataloknak azt szeretném megmutatni, hogy a nehéz körülmények nem feltétlenül jelentenek végállomást.
Dolgozni kell, tanulni kell, fegyelmezettnek kell maradni, és hinni kell abban, hogy van tovább.
Ha az életemből és a sportban megszerzett tapasztalataimból annyit át tudok adni egy következő generációnak, hogy néhány fiatal könnyebben találja meg a saját útját, akkor úgy érzem, már megérte mindaz, amin keresztülmentem.
A sporton túl
Halis Avşar történetében a küzdősport végül jóval többet jelent érmeknél, győzelmeknél és bajnoki címeknél. A ringben megtanult fegyelem nála idővel vezetői felelősséggé alakult, a nemzetközi versenyek és utazások pedig egy olyan világlátást formáltak benne, amelyben a sport nem elválaszt, hanem összeköt.
Ebből a gondolkodásból fakad a Szayka Róberttel kialakított együttműködés is. Szayka Róbert a Szlovák Kempo Szövetség elnökeként és az International Kempo Federation közép-európai igazgatójaként, Halis Avşar pedig az International Kempo Federation balkáni igazgatójaként dolgozik a nemzetközi kempoélet kapcsolatainak erősítésén.
A szlovákiai, törökországi, közép-európai és balkáni kempo közötti kapcsolatok fejlesztése túlmutat a versenyeken: sportolókat, edzőket, sportszervezeteket, országokat és mindenekelőtt embereket hozhat közelebb egymáshoz.
Talán ezért is különösen találó az a gondolat, amely Halis Avşar szavaiból a beszélgetés végére egyértelműen kirajzolódott:
„A határok a térképen vannak. Az emberségnek, a lelkiismeretnek és a segítségnyújtásnak azonban nincsenek határai.”
(CSEP)
