Járásunk egykori remek labdarúgója, a kapuvédők rémálma. A focicsukát sutba nem dobó, a sport körforgásában tevékenykedő spíler, aki az őrsújfalusi Fociakadémia tehetséges lurkóiba plántálja tapasztalatait és tudását, Sándor Alfréd.
Pár évvel ezelőtt ütős párosként riogattátok az ellenfelek hátsó alakzatait. Nagy Jenci-Sándor támadószekció mart, mint a mustár.
Kiemelkedően jól működött együtt, már gyerekkorunk óta ismerjük egymást, és mindig is könnyedén összhangba hoztuk a játékunkat. Az évek során tökéletesen kiismertük egymás képességeit és erősségeit. Így egy erőteljes csatárpárost alkotni sem okozott nehézséget.
Azért még mostanság is be-beköszönsz. Ezt egy életen át kell játszani?
Sajnálatos módon a térdsérülésem korán véget vetett a pályafutásomnak, így már nem tudtunk együtt csapatban játszani. Hosszú rehabilitációs folyamaton kellett keresztülmennem, és a munkám is nagyon igényes volt, hiszen gyakran utaztam külföldre. Emiatt a karrierem folytatása háttérbe szorult, más irányt vett az életem.
Milyen indíttatásból horgonyoztál le az utánpótlásképzés mellett?
Mint ahogy korábban említetted, a futballt valóban egy életen át kell játszani, legyen az bármilyen formában. Akik éveken keresztül fejlesztik magukat és széles tapasztalatokat szereznek külföldön, valamint itthon, rendkívül nehézkesen tudják elengedni a futballt. Az anyaegyesületem, a KFC kérésére csatlakoztam az U11-es csapathoz, hogy megosszam velük a tapasztalataimat és segítsek a fiatalok képzésében. Egy évig a klub tagja voltam. Később Örsújfaluról érkezett egy felkérés, probáljak meg ott érvényesülni, illetve segítsek létrehozni egy ifjúsági csapatot, utánpótlásbázist kiépíteni.
Milyen fősodratú információkat osztanál meg velünk a Dynamo-akadémia mindennapjairól?
2017-ben kezdtem el dolgozni a gyermekekkel, ami visszahozta bennem a szenvedélyt a focihoz. Mindezt annyira erősen, hogy újra, igaz sérült térddel is visszatértem a pályára. Felvettem ismét a stoplist és játszottam, amíg csak bírta a térdem. Emellett segítettem a felnőtt csapatot, játékos-edzőként is dolgoztam. Figyelmem egyre inkább Újfalura irányult, ahol évről évre egyre többen jelentkeztek hozzám, hogy részt vegyenek az utánpótlás-nevelésben. Szabad kezet kaptam, így a saját elképzeléseim szerint formáltam és tanítottam a játékosokat.
Sok türelemmel és játékos módon vezettem be a gyerekeket a fociba, miközben családias és baráti hangulatot teremtettem, és jó harmóniában álltam a szülőkkel. Már rengeteg családi programot szerveztünk, közös ligameccseket néztünk nagy stadionokban, és nyári focitáborokat tartottunk, amelyek közösségépítő hatásukkal népszerűsítették Örsújfalun az utánpótlás-nevelést. Az évek során sok-sok gyerekkel dolgoztam, kisebb-nagyobb sikerrel. Természetesen nem mindenki válik profi focistává, de a csapatunk folyamatosan bővült, és mára már kisebb futballakadémiává nőtte ki magát. Ez azt jelenti, hogy 5 évestől 19 éves korig több mint 110 gyerekkel foglalkozunk, korosztályonként szervezve az edzéseket és a fejlesztést.
Immár hatodik alkalommal került megrendezésre a nyári tábor. Milyen etapokból, elemekből tevődött össze az idei sportos vakáció?
A tábor egyesítette a szórakozást, a sportot és a közösségi élményt. A résztvevők különféle sportágakat és játékokat abszolváltak, beleértve a versenyeket és a csapatépítő tevékenységeket. A programok részét képezték a szakmai edzések, amelyek segítettek fejleszteni a sportteljesítményt és a kreativitást. A tábor közösségi jellege is kiemelkedő volt. A résztvevők barátságokat kötöttek, együttműködtek és támogatták egymást a különböző kihívásokban. A csoportos kirándulások, az esti programok és a közös projektek erősítették a közösségi érzést és a társaságot.
Mint sportszerető emberek, büszkélkedjünk kicsit. Miket tartasz az eddigi legnagyobb sport- és egyéb eredménynek?
Edzői pályafutásom során kiemelném, hogy a csapataink rendkívüli módon fejlődtek. Az elején még csak a helyi bajnokságokban vettünk részt, és az első év mindig a tanulásé volt. De ahogyan a srácok fejlődtek, évről évre növekedett a sikerük a helyi bajnokságokban. Az U11-es korosztály idén már harmadszor nyerte meg a bajnokságot, míg az U13-as kétszer, az U15-ös pedig tavaly a második helyen zárt. Nagy büszkeség számomra, hogy nem csak a győzelmekre helyeztük a hangsúlyt, hanem a fejlődésre és a lehetőségek teremtésére is. Külön időt és energiát szenteltünk olyan játékosoknak is, akik más klubokban talán nem kaptak volna lehetőséget a mérkőzésbeli szereplésre. Ráadásul büszkék vagyunk arra is, hogy a csapatokkal már olyan magyarországi és szlovákiai elit klubok és akadémiák ellen is pályára léphettünk, mint például a Puskás Akadémia, Király Akadémia, MTK, Budapest Honvéd, Újpest, FTC, ETO, MOL Vidi Fehérvár és a DAC Akadémia.
Annyit érzékeltem, a szomszéd kissrác focicsukában csattogott a lépcsőházban. A MOL Arénában volt randija…
Hatalmas élmény volt számukra, amit egyhamar nem fognak elfelejteni. 6000 néző előtt kivezetni a DAC – Kassa csapatait igazi felejthetetlen pillanat volt számukra. Ez a tapasztalat hatalmas motivációt adott nekik, hiszen hetekig emlegették. A kedvenceik kezét foghatták. Egy focistapalánta még a mezt is megkaphatta a mérkőzés után. A következő edzésen már abban érkezett, a térdéig ért. Ez a pillanat igazán megerősítette bennük a focira való elkötelezettséget. Hiszem, hogy további motivációt nyertek az álmaik megvalósításához.
Ennél nagyobb hal is úszik a szák felé. Amikor együtt dobban minden magyar szív…Szoboszlai és társai?
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a gyermekeink ne csak az edzéseken találkozzanak, hanem részt vegyenek közös csapatépítő eseményeken is. Jövőbeli terveink között pedig az is szerepel, hogy további lépéseket tegyünk ezen az úton. Sok ötletünk van, amik még időt igényelnek, de már elmondhatjuk, hogy a szervezés folyamatban van. Nagyobb eseményről van szó, amely az egész akadémiát bevonja, és nem csak a jelenlegi 6 ezer néző, hanem akár 5-10-szer annyi is szemtanúja lehetne.
Elképzelhetőnek tartod, hogy egyszer a tanítványaid közül kikerül egy olyan játékos, aki magára öltheti válogatottként a piros-fehér-zöld mezt? Kívánjuk…
Bizonyára sokak fejében megfordult már a gondolat, és nem lenne meglepő, ha ez a jövőben valóra válna. Hiszünk benne, hogy a kemény munka és az elszántság meghozza majd a várt eredményeket. Büszkén néznénk, ahogy egyik tanítványunk a nemzeti válogatott tagjaként szerepel a pályán. A közös erőfeszítés és az elhivatottság alappillérekként állhatnak az álmaink megvalósítása felé. Igazolt már tőlünk játékosokat a DAC is. Türelmesek vagyunk és megyünk tovább a megkezdett úton.
(Holecz Attila, fotó: archív)
