Különleges volt az idei húsvét, mindenkit megdöbbentett Ferenc pápa hirtelen halála, hisz vasárnap még nyilvánosan adta át Urbi et Orbi áldását, sőt vendégekkel találkozott, jó hangulatban és jó közérzetben. Halálának okát agyvérzésként adták meg, az aneszteziológus szerint a halál időpontja arra utalhat, hogy a pápánál több helyen is vérrögök keletkeztek és valószínűleg agyödémája is volt.
Korábban már többen foglalkoztak Ferenc pápa útjaival, hisz egy igazi világutazó volt, közkedvelt személyiség, egy hídember a vallások között. Az olasz származású argentin teológus-pap, eredeti nevén Jorge Mario Bergoglio 2013 óta állt a Vatikán élén, 2023-ig 40 hivatalos látogatást tett összesen 60 országban.
Testvéri felelősség
Tizenkét évvel ezelőtt az első útja – bár Olaszországhoz tartozik – Lampedusa szigetére vezetett, ahova már akkor is több ezer migráns próbált a szegénység és a háborús konfliktusok elől a szebb élet reményében eljutni Európába. Ferenc pápa a szigeten tartott beszédében akkor arról beszélt, hogy a közömbösség helyett fel kell ébreszteni a lelkiismeretünket, és kijelentette: a tengeren elveszett migránsok miatt „elfelejtettünk sírni”, és az emberiség elvesztette a „testvéri felelősséget”. Az Argentínába bevándorló olasz felmenőkkel rendelkező pápa részben emiatt fontos ügynek tartotta a migrációt, és felszólalt az ellen, ha valaki a keresztényi tanok és emberi szempontok helyett politikai ügyként foglalkozott a problémával.
Konzervatív, reformer, emberi
Újságíróként sok emberrel vagyok kapcsolatban, s rengeteget beszélgetünk. Nagyon sok ismerősömtől hallottam vissza, hogy végtelenül sajnálják Ferenc pápát, szimpatizáltak vele. Hozzáállását tekintve igyekezett az egyszerű emberekhez közelebb kerülni, mindezt a sírja is jelképezni fogja, amelyről azt nyilatkozták, hogy olyan egyszerű lesz, mint az életvitele. A Ferenc nevet is Assisi Szent Ferenc tiszteletére vette fel, mert olyan egyházat szeretett volna, amely kiáll a szegények, a béke és a teremtett világ védelmében. Akkoriban John Allen szerint Bergoglio előnyére válhatott, hogy a konzervatív és a mérsékeltebb szárny is elismeri, szerénységét és lelkipásztori munkáját is tisztelik. Az El Pais spanyol lap szerint konzervatívnak számított az egyházon és a jezsuita renden belül is.
Tíz emlékezetes cselekedett
2023-ban, az egyházfő tízéves szolgálatának évfordulójára az index.hu összeszedte a tíz legemlékezetesebb tettét.
- Már a megválasztása után meglepte a híveket, nem akart beszállni a pápai limuzinba, menetrend szerinti buszjárattal ment a Vatikán rezidenciáján tartott vacsorára a bíborosokkal. A következő nap visszatért szállására, a katolikus egyház római szállodájába, ahol a konklávé alatt lakott és ragaszkodott ahhoz, hogy kifizesse a számlát. Argentin honfitársait arra kérte, hogy ne utazzanak Rómába a beiktatására, az útiköltséget ajándékozzák jótékonysági szervezeteknek.
- 2014-ben kiderült, hogy a pápa még mindig fizeti a tagsági díjat kedvenc fociklubjában, az argentin San Lorenzóban.
- január 19-én kijelentette, „a jó katolikus nem szaporodik úgy, mint a nyúl”, és felelős gyerekvállalásra szólította fel a házaspárokat. Ekkor idézte fel azt is, hogy egyszer „megszidott” egy várandós nőt, aki már a nyolcadik gyerekét várta, és az első hét gyereke kivétel nélkül császármetszéssel jött a világra.
- „Egy nővel fenntartott barátság nem bűn, a pápák is átélhetnek szent és egészséges barátságot nőkkel is” – mondta 2016-ban, amikor kiderült, hogy II. János Pál pápa évtizedeken át levelezett a férjezett Anna-Tereza Tymieniecka lengyel származású amerikai filozófusnővel.
- Instagram-oldala 2016 márciusa óta működik.
- 2016-ban a pápa megmosta és megcsókolta több muzulmán, pravoszláv, hindu és katolikus vallású menekült lábát. Majd ugyanebben az évben, 80. születésnapján nyolc hajléktalannal költötte el reggelijét.
- 2018 novemberében a pápai audiencián egy autista kisfiú elszökött a szülei mellől, és a pódiumra kapaszkodott fel játszani, a pápa mellé. Ferenc pápa megdicsérte, hogy milyen szépen tud beszélni, milyen szépen tudja kifejezni magát.
- 2019-ben megváltoztatta a Miatyánk szövegét, a „ne vígy minket kísértésbe” sor „ne engedj minket kísértésbe esni”-re módosult.
- január 1-jén a pápa beismerte, hogy elveszítette türelmét és önuralmát, amikor a Szent Péter téren egy hívő asszony megragadta a karját, és sajnos kétszer rácsapott a nő kezére. „Gyakran veszítjük el a türelmünket, velem is megesik. Elnézést kérek, hogy rossz példát mutattam tegnap” – jelentette ki a pápa a Vatikánban tartott mise előtt, amelyet a nők elleni erőszaknak szentelt.
- 2021 januárjában felvette a koronavírus ellenes oltást, miközben nagyon határozottan arra szólította fel az embereket, hogy oltassák be magukat. „Erkölcsi felelősségnek” nevezte az oltakozást, a visszautasítását pedig „öngyilkossági kísérletnek”.
Néha azért célkeresztben
Minden éremnek két oldala van, akadtak olyanok is, akik nem szimpatizáltak vele. Kritikusai többnyire azt hangoztatták, hogy nagyobb a támogatottsága az egyházon kívül, mint belül. Érdekes vitahullámot váltott ki Ferenc pápának az a döntése 2023-ban, miszerint az LMBTQ-párokat is megáldhatják a katolikus papok. Ezek az áldások részei az általános egyházi rituáléknak, és nem minősülnek esküvőnek. A Vatikán ezzel szeretné üzenni, hogy „Isten mindenkit szívesen lát”. A BBC arról számolt be, az, hogy a papok megadják-e az áldást az adott párnak, azt minden pap saját maga dönti el, ugyanis az egyház továbbra is bűnösként tekint az LMBTQ tagjaira, viszont tiszteletben tartják Ferenc pápa törekvéseit a katolikus egyház vonzerejének kiszélesítésére. Úgy fogalmaztak a döntésről, hogy mindenképp enyhülés az egyház hangnemében, azonban az álláspontjukon nem változtat, miszerint elutasítják az azonos neműek házasságát.
Az Il Fatto Quotidiano korábban összegezte Ferenc pápa munkásságát, ami alapul szolgálhat a fenti példának. „Nagy reformer, a nagy gesztusok és beszédek pápája, de figyel arra, hogy ne kérdőjelezze meg a dogmát. Példaként említette, hogy a pápai lakosztály helyett a vatikáni Szent Márta-házban él, irgalmasságot és befogadást hirdet, de ugyanúgy nyitott az egyház legkonzervatívabb, mint legliberálisabb csoportjai felé, jóban van a szuperputyinista Kirill moszkvai pátriárkával, párbeszédet folytat az ateistákkal, nyit az elvált hívők felé, de elutasítja a terhességmegszakítást, a fogamzásgátlást, az azonos neműek házasságát és az eutanáziát” – írják.
A hídember
Vallási és egyházi szempontból megkerülhetetlen munkássága, ugyanis VI. Pál, II. János Pál és XVI. Benedek pápa után ő volt a negyedik pápa, aki ellátogatott a kereszténység mellett a zsidó, illetve a muszlim vallás számára is szent földnek számító Jeruzsálembe, emellett VI. Pálhoz hasonlóan nyitott az 1054-es skizma, azaz keresztény egyházszakadás óta a közeledésre a keleti kereszténységhez. De nem csak az egyéb keresztény vallások felé mutatta felebaráti arcát: pápaként részt vett a világvallások találkozóján, ahol beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyan mindenki más nyelven, más hit és más rítus szerint imádkozik, de ugyanannak az égnek a gyermekei vagyunk, ez a testvériség köt össze minket. 2019-ben például Abu-Dzabiba látogatott, hogy Al-Azhar főimámja, Ahmed Al-Tayyibbal aláírja az „emberi testvériség a világbékéért és az együttélésért” címet viselő nyilatkozatot, ami egy jelentős előrelépés volt a vallásközi kapcsolatokban. 2021-ben pedig Irakban járt, hogy tisztelegjen Ábrahám előtt, ugyanakkor az utazását arra is felhasználta, hogy találkozzon Ali al-Szisztáni nagy ajatollahhal, a világ egyik vezető síita hitszónokával Nedzsefben.
Ki következik a sorban?
Javában zajlik a gyászhét, folyamatosan érkeznek a hívők, hogy elbúcsúzzanak Ferenc pápától, azonban a másik oldalon már elkezdődött az esélylatolgatás, hogy vajon ki lehet a következő pápa. Nagyon kényes kérdés, s egyáltalán nem lehet biztosra venni, hogy „márpedig XY lesz az”. Ismét felkerült egy magyar név is a listára, Erdő Péter, aki már XVI. Benedek pápa lemondása után is ott volt a választhatók között. A 24.hu a következő listát állította össze:
- Jean-Marc Aveline, 66 éves marseille-i érsek,
- Jean-Claude Hollerich, 66 éves luxembourgi bíboros,
- Cristóbal López Romero, 72 éves marokkói érsek,
- Mario Grech, 68 éves máltai bíboros,
- Juan Jose Omella, 79 éves barcelonai érsek,
- Michael Czerny, 78 éves kanadai bíboros,
- Pietro Parolin, 70 éves vatikáni diplomata,
- Tarcisius Isao Kikuchi, 66 éves japán érsek,
- Luis Antonio Gokim Tagle, 67 éves Fülöp-szigeteki bíboros,
- Fridolin Ambongo Besungu, kongói érsek,
- Gérald Cyprien Lacroix, kanadai érsek,
- Joseph Tobin, 72 éves amerikai bíboros,
- Peter Kodwo Appiah Turkson, 76 éves ghánai bíboros,
- Matteo Maria Zuppi, 69 éves bolognai érsek.
Akárcsak a focimeccsekre, a politikai választásokra, úgy a pápaválasztásra is lehet fogadni. A fogadóirodák szerint Luis Antonio Tagle és Pietro Parolin a legesélyesebbek, mögöttük pedig Matteo Zuppi, Fridolin Ambongo Besungu és Erdő Péter következnek az oddsok alapján.
Luis Antonio Tagle, Pietro Parolin és Erdő Péter
Érdemes talán a két legesélyesebbről és Erdő Péterről szót ejteni a pápaválasztás kapcsán, hogy mégis milyen színt hozhatnak a katolikus egyház életébe, mivel járhat az ő megválasztásuk.
A Fülöp-szigetekről származó, 67 esztendős Luis Antonio Tagle megválasztása hasonlóan izgalmas újdonságot jelentene a katolikus egyház történetében, mint Ferencé. Szokták egyébként „ázsiai Ferencként” is nevezni, mivel szemléletében nagyban követi az argentin pápa gondolatait, a progresszív szárny egyik tagjaként tekintenek rá, a Vatikánban több fontos pozíciót is vállalt. Környezete vidámnak és karizmatikusnak tartja, aki a sajtóban folyamatosan a „harmadik világ” katolikusait érintő problémákat helyezi előtérbe, amely gyakran emeli ki a szociális gondokat. A melegeket érintő témákban az enyhítés mellett foglalt állást, viszont az abortusz esetében kemény álláspontot képvisel. Előnye lehet a fiatalsága, mivel megválasztása esetén hosszabb távú stabilitást tudna nyújtani a katolikus egyháznak.
A 70 éves Pietro Parolin püspök jól ismert már a Vatikánban, mivel 2013 óta pápai államtitkár, vagyis a katolikus egyház egyik legbefolyásosabb pozícióját tölti be. Kiemelkedően fontos szerepet játszott abban, hogy az Egyesült Államok és Kuba közötti kapcsolatok lassan normalizálódni látszottak a 2010-es évek második felétől. A legnagyobb tettet azonban egyértelműen a 2018-as megegyezés jelentette a Kínai Népköztársaság és a Vatikán között, amellyel lehetővé vált az évtizedek óta illegalitásban működő kínai katolikus egyház helyzetének jelentős javítása, bár a megbeszélések azóta is tartanak. Emiatt egyébként több kritikát is kapott, mivel a helyi egyházi vezetők szerint túlzottan elnéző volt a kommunista párttal szemben. A szemléletére a mértékletesség jellemző, közel állt Ferenchez, ezért esetleges megválasztása esetén a korábbi pápához hasonló irányban vezetné tovább az egyházat. Érik kritikák is a munkáját, a konzervatívok szerint esetében a pragmatikus hozzáállás sokkal fontosabb, mint a teológiai szempontok, szerintük a diplomáciai érdekeket és az ideológiai szempontokat a hit elé helyezi. Támogatói viszont azzal érvelnek mellette, hogy az elmúlt években diplomataként jelentős sikereket ért el, valamint folytatná a Ferenc által megkezdett utat.
A 72 éves esztergomi érsek, Erdő Péter már 12 évvel ezelőtt is az egyik legtöbbet emlegetett név volt az egyház vezetésére, ám akkor nem nyerte el a szükséges szavazatmennyiséget. A konzervatív nézeteket vallók táborának egyik vezető személyisége, az ő megválasztása mindenképpen jelentős változást jelentene Ferenc pápa óvatosan progresszív szemléletéhez képest. A nemzetközi sajtó kiemeli, hogy pragmatikus szemlélettel közelíti meg a legfontosabb kérdéseket, ezért hidat tudna képezni a különböző csoportok között. Hangsúlyozzák, hogy a személyisége nem megosztó, valamint a teológiai munkássága miatt nagy tiszteletnek örvend. Ellene szólhat az életkora azok körében, akik inkább egy hosszabb stabil korszak miatt egy fiatalabb jelöltre adnák le a voksukat. Visszatérő téma vele szemben az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel ápolt kapcsolata, ugyanis 2015-ben úgy tűnt, hogy inkább Budapest álláspontját képviseli a migránskérdésben, mint a Vatikánét.
Temetés és választás
Ferenc pápa temetése szombaton 10 órakor kezdődik a Szent Péter bazilika előtti téren. A gyászmisét a bíborosi kollégiumot vezető Giovanni Battista Re bíboros celebrálja majd. A szertartás után a koporsót a Szent Péter bazilikába, majd onnan a pápa végső nyughelyére, a Santa Marie Maggiore székesegyházba viszik. Ferenc pápa kérése volt, hogy ne a Vatikánban, hanem a római székesegyházban temessék el. A korábbi pápákat három egymásba ágyazott, ciprusból, ólomból és tölgyfából készült koporsóban temették el. Ferenc pápa azonban egy egyszerű, cinkkel bélelt fakoporsót választott.
A pápaválasztási konklávéra májusban kerülhet sor, az Apostoli Szék megüresedése után legkorábban 16 nappal, legkésőbb 21 nappal kezdődhet meg. Legkorábban 2025. május 6-án, legkésőbb 2025. május 12-én kezdődhet. A modern időkben a konklávé általában néhány napig tart; Ferenc pápát alig két nap alatt öt forduló után választották meg, azonban a történelemben vannak extrém esetek. A leghosszabb pápai konklávé három évig (33 hónapig) tartott – VI. Kelemen pápa halálát követően, 1268 novemberétől egészen 1271 szeptemberéig, míg végül megválasztották X. Gergely pápát. 1274 után a legrövidebb konklávé II. Julius pápa 1503-as megválasztásakor zajlott: őt kevesebb mint tíz óra alatt választották meg. A legrövidebb konklávékra 1274 előtt került sor, amikor néha már az előző pápa halálának napján új pápát választottak.
Jöhet a bulvár… Pietro, Peter, Péter!
Nincs is esemény, illetve történés bulvárhírek és összeesküvés elméletek nélkül. A paraméter.sk a New York Post-ra és Reuters-ra hivatkozva arról ír, hogy egyesek úgy vélik, egy 12. századi prófécia, a „Pápák próféciája” és Nostradamus jóslatai alapján már tudják, ki lesz az új pápa, aki a „Római Péter” nevet viseli majd. A lehetséges utódok közül hárman is a Péter nevet viselik (Pietro Parolin, Peter Kodwo Appiah Turkson és Erdő Péter). A „Pápák próféciája” szerint „Római Péter” idején nagy zavargások lesznek, amelyek Róma pusztulásához és a pápaság végéhez vezetnek. A prófécia szerzőjét, Szent Malakiást tartják, de sok szakértő szerint a szöveget később hamisították, és a későbbi jóslatok túl homályosak. Egyes keresztények a prófécia 2027-es végét a világvége közeledtének jeleként értelmezik.
(sch)
Képek: pixabay.com
https://index.hu/kulfold/2023/03/13/ferenc-papa-vatikan-argentina-evfordulo/
https://hvg.hu/vilag/20220504_Ferenc_papat_kritizalja_az_Orosz_Ortodox_Egyhaz
https://www.bbc.com/news/world-europe-67751600
https://24.hu/kulfold/2025/04/22/ferenc-papa-halal-ki-lesz-a-kovetkezo-papa/
https://www.portfolio.hu/global/20250422/ket-dolgon-mulhat-hogy-ki-lesz-a-kovetkezo-papa-ok-lehetnek-a-kovetkezo-katolikus-egyhazfok-756341
https://444.hu/2025/04/22/aprilis-26-an-temetik-ferenc-papat
https://zarandok.ma/mikor-kezdodik-a-papavalaszto-konklave-es-miert-eppen-akkor/
https://parameter.sk/1231117/egy-profecia-szerint-az-utolso-papat-valasztjak-es-ezutan-elerkezik-a-vilagvege-vajon-beteljesulnek-e-az-erre-vonatkozo-a-profeciak/
https://nypost.com/2025/04/21/lifestyle/pope-francis-successor-revealed-in-ancient-prophecy-plucked-from-secret-vatican-archives/
https://www.reuters.com/world/who-might-succeed-pope-francis-some-possible-candidates-2025-04-21/