A mai fiatalok utazási szokásai sokkal inkább hasonlítanak egy folyamatosan alakuló történetre, mint egy előre megírt forgatókönyvre. Nem a tökéletesen megszervezett utak vonzzák őket, hanem az a szabadság, amikor bármikor lehet irányt váltani, megállni egy jó kávéra, vagy éppen hajnalban egy teljesen új városban találni magukat. Egyik munkatársunk megpróbálkozott egy kihívással, melyben azzal a céllal indult útnak, hogy 500 €-ból minél több országot bejárjon 1 hét alatt.
Az egész egy egyszerű ötletből indult: eljutni Velencébe.
,,Este 11 órakor útnak indultunk autóval, ugyanis egyáltalán nem voltunk fáradtak. Míg az egyikünk vezetett, a másik szervezte a költségeket és a programokat. Így jutottunk el első úticélunkhoz, Triesztbe. Megcsodáltuk a napfelkeltét és a Miramare – kastélyt. Kicsit kinyújtóztattuk a lábainkat. Majd Velence következett, ahol nem az volt a fontos, hogy minden nevezetességet végig járjunk, hanem hogy egyszerűen elvesszünk a szűk utcákban, és hagyjuk, hogy a város vezessen minket. Ezzel kipipáltuk Olaszországot.
Velence után Szlovénia felé vettük az irányt. A szlovén hegyek felé haladva megváltozott a hangulat. Kranjska Gora és a környéke már egészen más világot képviselt: csendesebb, természetközelibb, lassabb tempójú. Egy-egy szállás itt nem luxust jelentett, hanem egy helyet, ahol meg lehet pihenni két hosszabb nap között. Mivel autóval indultunk útnak, ez lehetővé tette, hogy a csomagtartóban magunkkal vigyük elektromos rollereinket. Körbejártuk vele a bledi-tavat, megkóstoltuk a híres bledi krémest. A túrázás és a tóparti pihenés után, később a sziklába épült Predjama vár volt a cél.
Az utazás költségei közben szinte észrevétlenül gyűltek. Nem egyetlen nagy kiadás határozta meg az egészet, hanem rengeteg apró döntés: egy 5 eurós kávé itt, egy 20-25 eurós étkezés ott, egy spontán megálló egy boltban, vagy éppen egy váratlan gyógyszertári vásárlás. A szállások is változóak voltak, az egyszerűbb, 50 eurós megoldásoktól egészen a közel 190 eurós éjszakákig. Ehhez jöttek az autópályadíjak, kisebb közlekedési költségek, majd a teljes út egyik legnagyobb tétele, a 280 eurós üzemanyag. Emellett további nagyjából 190 eurónyi „láthatatlan” költés – ételek, apróságok, hétköznapi dolgok – szépen eloszlott az út során.
Következő úticélunk Zágráb (Horvátország) már egy újabb városi ritmust hozott. Szintén nagy segítségére volt rollerünk, amivel kényelmes tempóban tudtuk körbejárni a várost 25 kilométeren keresztül. Este megpihentünk, majd reggel Pozsony felé haladva az egész utazás mintha egy kicsit lelassult volna. Ekkor azonban jött egy váratlan fordulat; repülőre ülni, és átrepülni Tiranába.”
Ez a váltás jól mutatja, mennyire természetes a fiatalok számára a közlekedési eszközök keverése.
,,Tirana teljesen más élményt nyújtott, mint az addigi állomásaink. Két nap alatt az volt a cél, hogy minden látnivalót megcsodáljunk. Foglaltunk asztalt a híres Sky Club étterembe, megtekintettünk a tereket, még egy tüntetésen is részt vettünk”
Ez az utazás rámutat arra, hogyan gondolkodnak manapság a fiatalok. Nem tökéletességre törekednek, hanem élményekre. Nem félnek attól, hogy valami nem alakul pontosan a terv szerint, mert sokszor éppen ezekből a helyzetekből születnek a legjobb történetek. A költségeket előre megfontoltan összeírják, kitervelik, néha útközben igazítják. A végén nem az marad meg, hogy pontosan mennyit költöttek, vagy hány kilométert tettek meg, hanem az, hogy milyen volt ott állni a trieszti napfelkeltében, bolyongani Velencében, vagy elveszni Tiranában. És valójában ez az, amiért újra és újra útnak indulnak.
(MKI)
