Negyeden létezik egy kert, amely első látásra talán csak szép, második pillantásra viszont már-már zavarba ejtő. Nem azért, mert rendezetlen, hanem mert egészen más logika szerint működik, mint amit a legtöbben megszoktunk. A Táncoló virágok kertje nem a klasszikus kertészeti szabályokat követi, hanem egy olyan rendszert, amely a természet működéséből indul ki. Itt minden döntés mögött alapos ok-okozati összefüggés van, és minden ok mögött egy tapasztalás.
A kert megálmodója, Futó Éva életútját végigkíséri a folyamatos tanulás és az önfejlesztés iránti erős belső igény. Tanulmányait Zsigárdon kezdte, ahol az alapiskolát végezte el, majd Komáromban folytatta középiskolai tanulmányait gépipari szakon. Itt gépész konstruktőr képesítést szerzett. A középiskola befejezése után Budapestre ment továbbtanulni, ahol külkereskedelmet tanult. Ez a terület később meghatározóvá vált az életében, hiszen saját elmondása szerint azóta is a kereskedelem világában dolgozik.
A külkereskedelmi tanulmányok után vállalkozói pályára lépett, és az évek során több saját céget alapított, amelyeket a mai napig vezet és irányít. Számára mindig fontos volt a függetlenség, ezért tudatosan választotta a cégtulajdonosi létet az alkalmazotti munkaviszony helyett. Úgy érzi, csak akkor tud igazán hatékonyan dolgozni, ha maga alakíthatja az életét és a munkáját, ezért mára elsősorban azokkal a feladatokkal foglalkozik, amelyekben valóban jó, és amelyeket élvezettel is végez.
Miközben főállásban az üzleti életben maradt, mellette folyamatosan képezte magát más területeken is. Elmondása szerint tizennyolc éves kora óta szinte megszakítás nélkül tanul, és volt olyan időszak az életében, amikor egyszerre több képzést is elvégzett. Különösen mélyen kezdett foglalkozni a pszichológiával, amely kezdetben személyes indíttatásból került közel hozzá. Saját belső kérdéseire keresve a választ a pszichológia mellett az üzleti pszichológia, a hipnoterápia és az NLP irányába is elmélyült, így végül hipnoterapeuta és NLP coach képesítést is szerzett. Bár a klasszikus pszichológiai egyetemi képzést nem fejezte be, a lélektani folyamatok megértése azóta is fontos része maradt az életének.
Ezzel párhuzamosan a kert és a természet szeretete gyermekkora óta jelen van az életében. Később ezt a szenvedélyét is tudatosan fejlesztette, és permakultúra-tervezői végzettséget szerzett. A kertészkedést azonban nem tekinti főállásnak vagy megélhetési forrásnak, sokkal inkább olyan tevékenységnek, amely lelki egyensúlyt, örömöt és belső kiteljesedést ad számára. Így életében egyszerre van jelen az üzleti világ racionalitása, a pszichológia emberközpontúsága és a természethez való mély kapcsolódás, amelyeket mára egységként él meg.
A beszélgetésünk elején rögtön egy markáns állítás hangzott el: rossz irányba halad az, ahogyan ma sokan kertet terveznek. „Az emberek mennek a mediterrán és trópusi növények felé, és ez hatalmas hiba” – jelentette ki. Szerinte nem a vágyott látványhoz kell növényt választani, hanem a valós klímához. Ez pedig nem az a kellemes, enyhe közép-európai időjárás, amire sokan még mindig számítanak.
Ő „kaukázusi éghajlatként” írja le azt a szemléletet, amely mentén gondolkodik: olyan növényeket kell választani, amelyek bírják a tartós hőséget és a tartós hideget is. Mert bár most sokan a hosszú, forró nyarakat érzékelik, ez csak a kép egyik fele. „Majd jönnek a hosszantartó hidegek is” – teszi hozzá. Gyerekkori emlékeit idézi fel, amikor a mínusz húsz fokok és az egy méteres hó még nem számítottak különlegesnek. Ma ez ritkább, de szerinte nem eltűnt, csak átalakulóban van.
A klímaváltozást nem egy egyenes vonalú melegedésként látja, hanem egy egyre szélsőségesebb rendszernek. Ebben fontos szerepet tulajdonít a Golf-áramlat gyengülésének is: ha ez az áramlat kevesebb meleget hoz, akkor az északi hideg könnyebben érvényesül. Ezért mondja: olyan kertet kell építeni, amely „mindkét végletet kibírja”.
Egy konkrét történet különösen jól megvilágítja ezt a gondolkodást. Kapott egy eukaliptuszt, amely nem ehhez a klímához illeszkedik. „Két napig csak néztük egymást” – meséli. Tudta, hogy nem tudja megadni neki a megfelelő körülményeket, mégis megpróbálta. A növény gyönyörű lett, hatalmasra nőtt, mindenki megcsodálta. De a tél végül megtette a hatását. Bár még van benne élet, vissza kell vágni, és kérdés, meddig bírja. „Ez neki hatalmas energia” – mondja, és ebben benne van az egész történet lényege: nem minden növény való minden helyre, bármennyire is szeretnénk.
A kert maga négy év munkája. Ennyi idő alatt jutott el oda, hogy gyakorlatilag önfenntartó rendszerként működik. Az első év még a telepítésről és a mulcsozásról szól, a másodikban már látványos az eredmény, a harmadik évtől pedig a kert „magától működik”. Innentől kezdve a beavatkozás minimális: tavasszal visszavágják az elszáradt növényeket, ledarálják őket, és visszajuttatják a talajra.
Ami különösen érdekes, hogy a kertben „nincs gyom”. Nem azért, mert folyamatosan gyomlálnak, hanem mert nincs rá szükség. A gyomosodás szerinte nem más, mint a természet reakciója a csupaszon hagyott talajra. Ha a föld fedetlen, a természet „betakarja” – ezt hívjuk mi gyomnak. Itt azonban a talaj nincs szabadon. A növényeket sűrűn ültetik, úgy, hogy amikor megnőnek, teljesen lezárják a felületet. Így más növények – köztük a gyomok – egyszerűen nem jutnak fényhez, tehát nem tudnak fotoszintetizálni.
A rendszer másik alapköve a mulcsozás. „Alfa és omega” – fogalmaz. Az első évben vastag, legalább tíz centiméteres rétegben, apró fakéreggel takarják a talajt. Nem a látvány számít, sőt kifejezetten a „csúnya, apró” mulcsot tartja jónak, mert annak valódi funkciója van. Nem hagyja kiszáradni a talajt, megtartja a nedvességet, visszaszorítja a gyomokat, és közben folyamatosan lebomlik, így táplálja a talajt.
A következő években már nincs szükség vásárolt mulcsra. Az elszáradt növényeket visszavágják, ledarálják, összekeverik, és visszaterítik. A rendszer önmagát táplálja. Egy év alatt a tíz centiméteres réteg nem bomlik le teljesen, így a mulcs mennyisége folyamatosan szinten tartja magát.
A beszélgetés egyik legfontosabb pontja a talaj mikrobiom szerepe. Ez az a láthatatlan világ, amely nélkül a kert nem működne. A növények nem közvetlenül a trágyát használják fel – hangsúlyozza -, hanem azt, amit a talaj mikroorganizmusai lebontottak számukra. Ha nincs mikrobiom, akkor hiába a trágyázás: a növény „éhen hal”. A mikrobiom lebontja a szerves anyagokat – leveleket, mulcsot, elhalt élőlényeket -, és olyan formába alakítja őket, amit a növény fel tud venni.
Ezt a folyamatot tudatosan is lehet erősíteni. A kertben például úgynevezett rozuma ágyásokat alkalmaz, amelyek közepén egy „etetősáv” található. Ez tulajdonképpen egy mikrobiom-telep: itt zajlik az intenzív lebontás, és innen jutnak el a tápanyagok a két oldalon lévő termesztési zónákba. Az eredmény látványos: egészségesebb, erősebb növények, és jelentősen kevesebb öntözési igény. A tapasztalatok szerint a nyári hőségben is elegendő másfél hetente öntözni, mert a rendszer képes megtartani és újrahasznosítani a nedvességet, még a levegőből lecsapódó párát is.
Éva kimondta, hogy a kertek legnagyobb kártevője az ember. Minél többet nyúlunk bele, amibe nem kéne különféle permetszerekkel, kapálással, ásással, trágyázással, annál jobban megfordítjuk az eleve tökéletes rendszerként működő felépítését a talajnak. Ugyanis ezekkel a beavatkozásokkal olyan dolgokat hozunk a felszínre, amiknek nincs akkora oxigén igényük és általában ezek az ártalmasak.
Elmondta azt is, hogy a talaj mikrobiomja és az ember mikrobiomja mindössze 1%-ban tér el, így gondoljuk bele, mi lenne, ha mi is permetszert innánk a mikrobiomunk és immunrendszerünk támogatása helyett.
A beszélgetés kitér a szobanövények problémáira is. A túlöntözés, a rossz talaj és a nem megfelelő környezet gyakran vezet problémákhoz, például kártevők megjelenéséhez. A válasz itt is egyszerű, bár nem feltétlenül kényelmes: nem permetezni kell, hanem megérteni, mire van szüksége a növénynek. Ha a körülmények nem megfelelőek, a problémák újra és újra visszatérnek.
A kert nemcsak egy működő rendszer, hanem egy tanulási tér is. Nyílt napjai során nincs előre megírt forgatókönyv. A résztvevők elmondják, mi érdekli őket, és az előadás ehhez igazodik. Bár hivatalosan kétórás programról van szó, a valóságban ez ritkán marad ennyi. A beszélgetések elmélyülnek, és gyakran kiterjednek a talajtanra, növényválasztásra, kerttervezésre, sőt, még a gasztronómiára is.
A vendégek nemcsak tudást kapnak, hanem élményt is: házi ételeket, gyakran a kert növényeiből készítve. Tyúkhúr, pitypanglevél, sóska – olyan alapanyagok kerülnek az asztalra, amelyek mellett sokan nap mint nap elmennek anélkül, hogy észrevennék őket.
A látogatók messziről érkeznek: Kassáról, Magyarországról, sőt még távolabbról is. Érdekes módon a legkevesebben éppen a közvetlen környékről jönnek. A részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, és egyfajta közösségi támogatási rendszerben működik, a belépő ára 19,50€.
Mert végső soron ez a kert nem önmagáért létezik. A cél az, hogy minél többen megértsék ezt a szemléletet, és alkalmazzák a saját kertjükben. Hogy ne csak szép kertek szülessenek, hanem működő rendszerek. Olyanok, amelyek nem harcolnak a természettel, hanem együttműködnek vele.
És talán ez az a pont, ahol a Táncoló virágok kertje több, mint egy hétköznapi kert. Inkább egy válasz arra a kérdésre, amit egyre többen tesznek fel: hogyan lehet élni egy változó világban úgy, hogy közben nem pusztítjuk tovább azt, ami még működik.
Amennyiben szeretnétek követni ennek a gyönyörű kertnek a változásait, látogathatóságát, illetve Éva munkásságát, azt az alábbi linken tehetitek meg: https://www.facebook.com/share/18aywr74wU/
(MKI)