Nem a sportról szól igazán, mégis végig ott lüktet benne a verseny feszültsége. Nem az olimpiáról beszél elsősorban, mégis minden mondata a teljesítmény, a kényszer, a megfelelés és a vágy körül forog. Egressy Zoltán 4×100 című tragikomédiája a Komáromi Jókai Színház színpadán nem egyszerűen egy női váltófutócsapat történetét meséli el, hanem egy széteső, zaklatott, mégis ismerősen emberi világot tár elénk. Egy olyan világot, ahol nemcsak a célvonal van messze, hanem sokszor egymás megértése is.
A Komáromi Jókai Színház idei évadának utolsó komáromi premierje kortárs, eleven és nyugtalanítóan mai anyag. A 4×100 egy gyúrószobában és egy stadion melegítőpályáján játszódik, napjaink Budapestjén, ám nagyon hamar világossá válik: itt nem pusztán sportolókról van szó. Sokkal inkább emberekről, akik futnak az idővel, a saját döntéseikkel, a múltjukkal, a testükkel, a hiányaikkal és azokkal az elvárásokkal, amelyeket a világ rájuk rakott.
Olimpiai szint helyett emberi mélységek
A történet középpontjában a magyar női 4×100 méteres váltó áll, amely az olimpiai kiküldetési szint teljesítésére készül. A tét látszólag világos: egy nagy futás, egy nagy eredmény, egy régóta vágyott kijutás. Csakhogy a darab nagyon gyorsan túlmutat ezen. A közös cél mögött személyes drámák, elhallgatott sérelmek, kimondatlan félelmek és egymással összeütköző életutak rajzolódnak ki.
A négy sprinternő – Perec, Grafika, Hóvirág és Kiseszter – nem egyformán viseli a rájuk nehezedő nyomást. Másként gondolkodnak a sikerről, másként a testükről, a jövőjükről, a kapcsolataikról és arról is, mit ér valójában az a bizonyos nagy cél. Az összefogást szakmai és magánéleti konfliktusok nehezítik, a közös teljesítmény útját pedig saját, személyes veszteségeik és ambícióik zárják el újra meg újra.
Mert itt nemcsak az a kérdés, kijutnak-e az olimpiára. Hanem az is: mit kell ezért feladniuk. És vajon megéri-e.
Női sorsok, amelyek fájdalmasan közel jönnek
A darab egyik nagy ereje, hogy a sportközeg csak keret, miközben nagyon is valóságos, mai női sorsokat mutat fel. Grafika történetében például ott feszül az egyik legkeményebb dilemma: karrier vagy család, teljesítmény vagy anyaság, siker vagy valódi, hosszú távú emberi boldogság. A figura azon a ponton áll, ahol sok nő egyszer csak kénytelen feltenni magának a kérdést: mi marad meg igazán az életből, amikor a sikerek már elhalványulnak?
Hóvirág másféle utat képvisel. Ő keményebb, céltudatosabb, kíméletlenebb karakter, aki megtanulta a túlélés szabályait. Nem feltétlenül hisz abban, amit csinál, de tudja, hogyan kell benne maradni a rendszerben. A darab egyik legizgalmasabb rétege éppen ez: megmutatja, mennyire különböző stratégiákkal próbálnak talpon maradni az emberek egy olyan világban, ahol az együttműködés sokszor már önmagában is embert próbáló feladat.
A 4×100 egyik legfontosabb kérdése talán éppen az, hogy lehet-e még valóban együtt futni. Lehet-e közös célt szolgálni úgy, hogy közben mindenki a saját sérüléseit, félelmeit, vágyait cipeli magával. És ha igen, meddig tartható fenn ez az egyensúly.
Jeney Luca m.v.
Abszurd humor, keserű pontosság
Egressy Zoltán darabja nem hagyja, hogy kényelmesen hátradőljünk. Miközben súlyos emberi kérdéseket vet fel, végig ott dolgozik benne egy különös, fanyar, néha már abszurdba hajló humor. Ez a humor nem oldja fel a feszültséget, inkább még jobban kiemeli. Olyan, mint amikor az ember a legrosszabb pillanatban kénytelen elnevetni magát – és attól egyszerre lesz még szomorúbb minden.
A sajtótájékoztatón elhangzottak alapján az előadás rendezője, Bagó Bertalan éppen ezt a sajátos tónust tartja a darab egyik legnagyobb értékének. Mint mondta, számára a kortárs drámák kiemelten fontosak, mert olyan szövegvilágot, gondolkodásmódot és jelenkori tapasztalatot hoznak a színpadra, amely közvetlenül a mai néző valóságából táplálkozik. A 4×100 nem klasszikus realista módon építkezik: mozaikszerű, széttördelt, elemeltebb színházi nyelvet használ, s ettől lesz egyszerre szellemes, nyugtalanító és eleven.
Nem realista, mégis nagyon ismerős
Az előadás látványvilága is ezt a kettősséget erősíti. A rendező és az alkotók nem egyszerűen egy hétköznapi öltözőt vagy stadionteret akartak színpadra állítani, hanem egy olyan közeget, amelyben a valóság elemei egy kissé szürreális, mégis pontosan felismerhető összképpé állnak össze. Minden részlet ismerős, mégis van bennük valami eltolódott, elemeltebb, különös jelentés.
A díszlet- és jelmeztervező Csontó András, a zene szerzője Furák Péter, a dramaturg Tucsni András, a produkciós asszisztens pedig Balaskó Edit. Az alkotói csapat célja láthatóan nem pusztán egy történet elmesélése, hanem egy sajátos színpadi közeg létrehozása volt – olyan tér és hangulat megteremtése, amelyben a humor, a tragikum és az emberi széthullás egyszerre tud jelen lenni.
The Beast and the Beauty – Holocsy Katival
Erős szereposztás, markáns karakterek
A Komáromi Jókai Színház produkciójában Dali szerepében Szabó Viktor, Dzsudi néni szerepében Molnár Xénia látható. Perecet Holocsy Krisztina, Grafikát Holocsy Katalin, Hóvirágot Jeney Luca, Kisesztert pedig Kiss Szilvia alakítja. A férfihang szerepében Nagy László működik közre.
A szereposztás alapján is érződik, hogy ez az előadás erősen a karakterek finom viszonyaira, az egymás közti rezdülésekre és az emberi dinamika pontosságára épít. A négy női figura nem egyetlen közös tömbként jelenik meg, hanem különálló, markáns sorsokként, akiknek találkozása egyszerre teremt konfliktust, humort és drámát.
A háttérben dolgozó stáb munkája is jelentős: az ügyelő Nagy László, a súgó Leczkési Dóra, a hangtechnikusok Csicsó Tamás és Števko Kristián, a fénytechnikusok Domján Gergely és Fél Károly, a kellékes Bajcsi Viktória, a fodrász és sminkes Varga Boglárka, az öltöztetők Latócky Katalin és Sebestyén Anikó. A díszítők csapatában Berek Gábor, ifj. Erdélyi Zoltán, Fekete Gábor, Kraslan Koloman, Liszka Bálint, Rab Zoltán és Sándor Viktor dolgozik az előadás színpadi világának létrehozásán.
Kortárs színház, amely nem menekül a jelentől
A 4×100 jelentőségét nemcsak az adja, hogy egy jól megírt, erős atmoszférájú darab, hanem az is, hogy a jelen emberéről beszél. Arról, milyen nehéz ma közösségben létezni. Arról, hogyan nyomja rá bélyegét a mindennapokra a teljesítménykényszer. Arról, hogyan szorulnak háttérbe a valódi érzelmek, az emberi kapcsolatok és a belső igazságok akkor, amikor minden a célokról, eredményekről és elvárásokról szól.
Ebben a történetben a futás metaforává válik. Futnak a szereplők a sikerért, az elismerésért, a túlélésért, a szeretetért, néha saját maguk elől is. És miközben mindenki a célvonalat keresi, egyre világosabb lesz: a legnagyobb küzdelem nem a pályán zajlik, hanem belül.
Méltó évadzárás Komáromban
A Komáromi Jókai Színház évadának utolsó komáromi premierje tehát nem könnyed lezárás, hanem súlyos, okos és gondolatilag is gazdag vállalás. A 4×100 egyszerre lehet ismerős azoknak, akik szeretik a kortárs magyar drámát, és meglepő azoknak, akik egy sporttörténetre számítanak. Mert amit a néző végül kap, az sokkal több ennél: egy fájdalmasan pontos, néha groteszk, néha megható, végig nagyon emberi látlelet a mai világról.
Egressy Zoltán tragikomédiája a Komáromi Jókai Színház színpadán nemcsak azt kérdezi meg, ki fut a leggyorsabban. Sokkal inkább azt: ki meddig bírja. Ki mit áldoz fel. Ki mennyit veszít útközben. És hogy van-e még esély arra, hogy egy váltó – vagy akár egy közösség – valóban együtt érjen célba.
A produkció próbái 2026. március 10-én kezdődtek, a bemutatót pedig 2026. április 17-én tartják a Komáromi Jókai Színházban.
(lk)
