Nem könnyű meghatározni a politikai viszonyokat Szlovákiában, sőt a határ mentén élők nem csak a szlovák, hanem részben a magyar politikától is befolyásoltak, így könnyen olyan képek alakulhatnak ki, amelyek túlzások. Bár lehet a túlzásoknak alapja, s akadnak olyan lépések és megnyilvánulások egyes politikusoktól, vezetőktől amelyekkel abszolút nem értünk egyet, mégis kénytelenek vagyunk legalább egyszer objektíven megnézni, hogy milyen politikai érák vezettek a negyedik Fico-kormányig.
Politikai pályakép
Robert Fico Szlovákia egyik legmeghatározóbb politikai szereplője az ezredforduló után. 2006 óta háromszor volt miniszterelnök (2006–2010, 2012–2016, 2016–2018), mielőtt 2023-ban negyedszer is hatalomra került. Korábbi kormányzásainak vizsgálata nélkül nem érthető meg jelenlegi politikai karaktere, kommunikációs stratégiája és az általa képviselt politikai irány.
Már az első kormányzása alatt szembehelyezkedett az EU-val, akkoriban Vladimír Mečiar pártjával, illetve a Slota-féle SNS-el lépett koalícióra a Smer-SD. 2010-ig igyekeztek a béremelésekre, a nyugdíjak növelésére és az egykulcsos adó enyhítésére figyelni. Mindezek a kisebbségek körében elenyészőek voltak, hisz a Mečiar-korszak lenyomata még mindig érezhető volt, illetve az EU-val is feszült volt a viszony, egyfajta euroszkepticizmus uralkodott akkoriban. Az euroszkepticizmus olyan politikai nézetek összessége, amely magába foglalja az EU politikájának és az európai integrációnak a kritikáját. Az első Fico-kormánynak ellentmondásos volt a nemzetközi megítélése, főként a Ján Slota által vezetett SNS miatt. Pozitív eredményeik közé sorolható, hogy megalapoztak egy stabilitást, illetve gazdasági növekedést értek el, azonban a negtívum, hogy a korrupció gyanúja is növekedett körülöttük, illetve az EU néhány programot is felfüggesztett.
2012-ben a választás többségi kormányt eredményezett Robert Ficonak és a Smer-SD-nek, ez volt Szlovákia történetében az első egyedüli többségi kormány. Technokrata vezetésre, illetve adminisztratív stabilitásra törekedtek. Folyamatosan nőtt a centralizáltság és a független intézmények befolyásolása a kormány által. Az első kormányzathoz képest kevésbé volt populista a hangnem, viszonylag visszafogott kommunikációval dolgoztak. A második ciklusban elérték a makrogazdasági stabilitást és az alacsony inflációt, amely egyértelműen nevezhető pozitívumnak, azonban a civil szféra bizalma hanyatlani kezdett, amely negatív irányba terelte a Szlovákiában tevékenykedőket.
A harmadik, ún. rövid ciklus volt a Fico-kormányok vízválasztója. Akkor az SNS és a Most-Híd volt még a koalícióban. Folyamatosan hirdették a stabilitást, a Most-Híd próbálta enyhíteni a kisebbségek körében kialakult kormány-feszültséget. A politikában markánsan megjelent a klientelizmus, vagyis az állami erőforrások politikai támogatásért cserébe való felhasználása, ami akár korrupció vagy protekcionizmus formájában is megjelenhet, és a választási támogatás megszerzését célozza. Ebben az időszakban az emberek többsége elvesztette bizalmát a kormány irányába, a Kuciak-gyilkosság volt a robbanáspont. Felmerült a rendszerszintű korrupció gyanúja és a maffia-gyanús ügyek is előtérbe kerültek. Országos tüntetéshullám indult, a kormányzás félidejében Robert Fico lemondott. Bár a Smer-SD kormányzati pozícióban maradt Peter Pellegrinivel az élen, kormányválság alakult ki.
Az akkori „új éra”
A Fico-kormányok sorozatát Igor Matovič és Eduard Heger akasztotta meg, de igazából bárki lehetett volna a befutó a kialakult kormányválságban. A választópolgárok a bizalmat egy „új érába” fektette, csak a körülmények nem alakultak úgy, hogy ez az éra kibontakozhasson. A 2020-as parlamenti választásokat nézhetjük úgy is, hogy egy „reformokat ígérő, korrupcióellenes és transzparenciát zászlajára tűző” politikai erő került hatalomra Igor Matovič vezetésével.
Matovič kormánya egyfajta frusztrációt hordozott magában, amely annak is köszönhető, hogy a COVID–19 járvány idején vezette az országot, amely rendkívüli kormányzati nyomás alá helyezte. Nehéz meghatározni, hogy ki csinálta volna jobban, vagy mit tettek volna mások épp abban a helyzetben. Nem voltak jó megoldások, világválság alakult ki, amelyben helyt kellett „valahogy” állni. Az akkori kormányfő stílusa teljes ellentéte volt a megszokottal (Fico), provokatív, kiszámíthatatlan volt, aki gyakran a közösségi médiában zajló kormányzást preferálta. Mindemellett az elégedetlenséggel is szembe kellett néznie, amely a járványkezeléssel jött a lakosságra. Kormányzati idejéhez köthető az országos szintű COVID-tesztelés, amely világszintű médiafigyelmet kapott, illetve a Szputnyik V vakcina egyoldalú beszerzése, ami koalíciós válságot eredményezett. A kaotikus kormányzati működés belső konfliktusokat eredményezett az SaS-szel és a Za ľudí-val, akikkel koalícióban voltak. Bár több bűnüldözési eljárás indult magas rangú személyek ellen, a politikai instabilitás miatt a reformok nem tudtak mélyen beágyazódni, és a társadalmi bizalom gyorsan kritikummá vált.
Matovič lemondását követően az addigi pénzügyminiszter, Eduard Heger lett a miniszterelnök. A koalíciós pártok megmaradtak, de egyre törékenyebb viszonyok között működtek. Nevezhetjük úgy is, hogy a kormány sodródott a következő választásig. Ezt igazolja az is, hogy 2022 végén, az SaS kilépése után Heger kormánya kisebbségbe került. Heger stílusa mérsékeltebb és nyugodtabb volt, stabilizációra törekedett, amit elődje nem könnyített meg. A COVID utórengései mellett kitört az orosz–ukrán háború, emelkedtek az energiaárak, az infláció elszabadult. Miniszterelnökként gyakran háttérbe szorult Matovič mellett. Noha nem voltak Hegernek botrányai, kormánya nem tudott rendszerszintű eredményeket elérni. Nem bizonyult erőskezű vezetőnek. 2023 tavaszán lemondott, Zuzana Čaputová átmenetileg ügyviteli kormányt alakított, Ódor Lajost bízta meg a kormány összefogására, majd az előrehozott választásokon a hatalmat újra Fico vette át.
Negyedik Fico
Alapvetően Robert Fico negyedik kormánya politikailag stabil (bár egészen sokáig úgy tűnt, hogy a kormányválság újra választásokért kiállt majd, ami arra utal, hogy a koalícióban most is vannak nézeteltérések), de a működésük demokratikus szempontból vitatott. A kormányfő retorikáját a szuverenista-populista diskurzus jellemzi, gyakran szembehelyezkedve az EU fősodrával (ez egy tipikus lépés, amellyel szeretne Magyarország, illetve a hasonló szuverenitást hirdető országok szimpátiájának közelében, bűvkörében maradni). Az új intézményrendszeri lépései, különösen az igazságszolgáltatás terén, aggodalmat keltenek hazai és nemzetközi szinten is. Egyértelműen egy erősen központosított, politikailag vezérelt kormányzás képe rajzolódik ki, amely rövid távon működőképes, de hosszú távon számos politikai és gazdasági konfliktus forrása lehet, amelynek „köszönhetően” megkérdőjelezhető lesz a tényleges demokrácia.
A negyedik Fico-kormány egyértelmű jele annak, hogy a választópolgárok többsége inkább a biztosat választotta, mintsem az újabb „új” lehetőséget. A választásokat követően a tüntetések száma fokozódott az első évben, az emberek az utcára vonultak a rohamtempóba építkező negyedik Fico-kormány ellen. Sajnos a politikai káosz odáig fajult, hogy a kormányfő ellen merényletet kíséreltek meg.
A 2024-es merénylet
A 2024 májusában Robert Fico ellen elkövetett fegyveres merénylet nemcsak fizikai sérüléseket okozott, hanem várhatóan mély politikai és pszichológiai nyomokat is hagy a szlovák kormányfőn. Bár a teljes hatás csak hosszabb távon lesz mérhető, az alábbi szempontok alapján már most körvonalazhatók a lehetséges következmények.
- A politikai diskurzus keményedése
– A merényletet követően Fico és környezete retorikája érezhetően radikalizálódhat. A politikai erőszak áldozataként pozicionálva magát, megerősítheti a „nemzeti egység” és „rendpárti védelem” diskurzusát. Ezzel párhuzamosan a kritikus sajtót, ellenzéki hangokat és liberális értékeket még inkább összekötheti a destabilizáció veszélyével.
- A személyes paranoia és politikai bizalmatlanság növekedése
– A politikai vezetők elleni merényletek gyakran vezetnek fokozott bizalmatlansághoz a környezet iránt. Ez pszichológiai szinten is megváltoztathatja Fico vezetési stílusát: zártabb, még központosítottabb döntéshozatalt, szűkebb tanácsadói kört és erőteljesebb belső kontrollt eredményezhet. Mindemellett Szlovákia biztonsága is megkérdőjelezhető, ugyanis ha a politika erőszakot szül, az már magában vészjósló jelenség a továbbiakban.
- A mártírszerep politikai tőkésítése
– A túlélő szerepe és a merényletben való szenvedés a politikai kommunikációban egyfajta erkölcsi fölényt teremthet. Ez lehetőséget ad arra, hogy Fico a kritikusok ellenében „áldozati igazságérzetet” formáljon, így a társadalom egy részének szemében erkölcsi felhatalmazással rendelkező vezetőként jelenjen meg.
- Politikai irányváltás vagy megerősödés?
– Kérdés, hogy a merénylet egyfajta személyes konszolidációhoz vezet-e, esetleg visszafogottabb retorikához és nyitottsághoz. Ugyanakkor a jelenlegi trendek azt mutatják, hogy valószínűbb az ellenkezője: az eseményt a rendszerkritikával szembeni fellépés legitimációjára használhatja.
Hol tartunk?
A rendszerrel való szimpatizálás és ellenkezés szubjektív, mindenkinek a saját döntése. A fentebb összefoglaltakból arra következtethetünk, hogy a negyedik Fico-kormány bizonyára kitart majd a következő választásokig, a lakosság többsége az erőskezű vezetőt látja a kormányfőben, s azt, hogy egyfajta stabilitást próbál sugározni az országban.
(sch)
Képek: Facebook
