Close Menu
    Facebook
    komaromedia.sk
    • Kezdőlap
    • Régió
    • Sport
    • Közgazdaságtan
    • Politika
    • Szlovákia
    • Kultúra
    • szláv
    komaromedia.sk
    Kezdőlap»Oktatás»SJE – I. Nyári Egyetem
    Oktatás

    SJE – I. Nyári Egyetem

    2024.07.03.Updated:2024.07.08.2 perc olvasás
    Zdieľať
    Facebook LinkedIn Email Copy Link WhatsApp
    Július elsején reggel kezdetét vette a Selye János Egyetem által szervezett I. Nyári Egyetem. A megnyitón Juhász György Rektor Úr és Csenger Tibor a Nyitra Megyei Önkormányzat alelnöke köszöntötték a résztvevőket és nyitották meg ünnepélyesen a rendezvényt.
    A délelőtti program keretein belül a tanulók a Református Teológiai Kar vezetésével ismerkedős csapatjátékon, majd a délután folyamán játékos foglalkozáson mélyítették a tudásukat.
    Az első nap estéjén a diákok éjszakai erődtúrán vettek részt. A nap zárásaként aktív kikapcsolódást tettünk lehetővé a résztvevő fiatalok számára, hogy megismerjék egymást, ezzel is segítve az új baráti kapcsolatok létrejöttét.
    A keddi, második nap délelőttjén a Gazdaságtudományi és Informatikai Kar által szervezett foglalkozásoké volt a főszerep. A diákok kipróbálhatták, hogy milyen is a termékfejlesztés, diplomáciatörténeti konfliktusokat oldottak, illetve kicsit belecseppenhettek a robotok világába is. A Tanárképző Kar a délután folyamán kreatív írással, kézműves és angol nyelvű workshoppal, valamint botanikai és zoológiai ismeretterjesztő sétával várta az érdeklődőket.
    A Nyári Egyetem utolsó napján került sor a záróünnepségre. Az oklevelek átadása után Juhász György, a Selye János Egyetem rektora értékelte a rendezvényt. A Rektor Úr elmondta, örömmel tölti el, hogy a rendezvény nagy érdeklődésnek örvendett, és büszke arra, hogy az egyetem ilyen színvonalas programot tudott szervezni a középiskolás diákok számára. Hozzátette, hogy reméli, a Nyári Egyetem ösztönözni fogja a tanulókat a továbbtanulásra, és közülük sokan az egyetem hallgatói lesznek majd a jövőben.
    (SJE, foto archív)
    Share. Facebook LinkedIn Email WhatsApp Copy Link

    Mohlo by vás zaujimať

    Kineziológia

    Nem én adom a megoldást, hanem kísérem az embert az útján

    2026.04.28.
    Oktatás

    Mesébe illő éjszaka a Munka Utcai Alapiskolában – Andersen varázsa életre kelt

    2026.03.25.
    Komárom

    Robert Fico Komáromban: nyílt beszélgetés középiskolásokkal a háborúról, Európáról, az energiáról és a fiatalok jövőjéről

    2026.03.24.
    Oktatás

    Komáromi járás demográfiai alakulása: a csökkenő gyermekszám már az oktatás jövőjét is formálja

    2026.03.12.
    Komárom

    1152 apró munkás fél kiló boldogságért

    2025.11.15.
    Komárom

    Állatorvos, cukrász vagy webfejlesztő?

    2025.10.24.
    Add A Comment

    Comments are closed.

    Reklama

    Mortal Kombat II: végre belépünk az igazi arénába

    2026.04.30.

    TÁJÉKOZTATÁS FORGALMI KORLÁTOZÁSOKRÓL

    2026.04.30.

    Komáromban járt Nagy-Britannia pozsonyi nagykövete

    2026.04.29.

    Nem én adom a megoldást, hanem kísérem az embert az útján

    2026.04.28.

    Új feltörekvő rock banda babonázta meg a régió fiataljait

    2026.04.27.
    KÖVESS MINKET
    • Facebook
    Facebook
    © 2026 Komárnoviny/Komárnomédia.

    Írja be, hogy mit keres és nyomja meg a Enter. Nyomja meg a Esc hogy visszamenjen.