Ha meghalljuk azt a szót, hogy függőség gyakran szélsőséges gondolatok jutnak az eszünkbe; vagy démonizálunk, vagy bagatellizálunk. Pedig a valóság ennél jóval árnyaltabb. Egy őszinte, időnként provokatív beszélgetésbe elegyedtem Dr. Zacher Gáborral, aki nemcsak szakemberként, hanem hétköznapi emberként is válaszolt kérdéseimre.
Kálmán Norbert – újságíró, Dr. Zacher Gábor „Az én mentőszolgálatom” című könyv társszerzője
Egyre többet hallunk a snüsszről / nikotinpárnáról. Sokak szerint ez „kevésbé káros” alternatíva. Ön hogy látja?
Ha már mindenáron rangsorolni akarjuk a nikotintartalmú szereket, akkor a snüssz valóban a kevésbé ártalmasak közé tartozik. De ez nem jelenti azt, hogy ártalmatlan. A nikotin önmagában nem okoz rákot, viszont nagyon erős függőséget igen. Az ember egy idő után nem azért használja, mert jól esik, hanem mert hiányzik az életéből.
Sokan próbálnak úgy leszokni, hogy fokozatosan csökkentik a mennyiséget. Ez működhet?
Nem. A dohányzásról, és úgy általában a függőségekről egyféleképpen lehet leszokni: abba kell hagyni. A csökkentgetés legtöbbször csak halogatás. Ráadásul nem csak fizikai, hanem pszichés függőségről beszélünk. Reggeli kávé, cigarettával a kezünkben – rutinná válik, ezek egy láncot alkotnak. Ha ebből kiveszünk egy elemet, az egész borul.
A marihuána kérdése is egyre több embert foglalkoztat. Ön szerint mennyire felkészült ennek a szernek a dekriminalizálására/ legalizálására a magyar társadalom?
Jelenleg nem igazán. De nem is az a legfontosabb kérdés, hogy legalizáljuk-e. Először az orvosi felhasználást kellene rendbe tenni. Vannak olyan hatóanyagok, amelyeknek bizonyított gyógyászati hatása van, ilyen a kender is. Ezt kár lenne tagadni. Számomra érdekes, hogy nap, mint nap az orvoslásban egyéb drogokat használunk, mint a ketamin, morfium, viszont a marihuánát ördöginek tekintjük. De a rekreációs használat már más történet. Ott a legnagyobb probléma a kiszámíthatatlanság.
Mire gondol pontosan?
Arra, hogy ugyanaz a szer egyik embernél kellemes élményt okoz, a másiknál pánikrohamot. Sőt, ugyanannál az embernél is változhat. Lehet, hogy a 25. használat után lép fel egy hirtelen pszichózis. Ezért veszélyes. Nincs garancia.
Beszéljünk egy kicsit magáról a függőségről. Mi a legnagyobb félreértés ezzel kapcsolatban?
Az, hogy azt hisszük, ez csak „bizonyos emberek” problémája. Nem. A függőség nagyon egyszerű: amit nap, mint nap csinálok, és ha nincs, hiányzik. Ebben az értelemben mindannyian függők vagyunk. Magyarországon szerintem 9 és fél millió függő él, csak nem valljuk be még magunknak sem. Aki már szembe tud nézni önmagával, magában hordozza a lehetőséget a változtatásra.
Akkor létezik „jó” függőség?
Létezik, például a sport. De ott is kell egy keretrendszer. Ha valaki túlhajtja magát, az már nem egészséges. A kulcs mindig a kontroll.
Lehet segíteni annak, aki nem akar változni?
Nem. Lehet próbálkozni, de nem lesz tartós eredménye. A változás akkor indul el, amikor belül megszületik a motiváció. Amikor „átkapcsol” valami. Na, akkor kell ott lenni, és segíteni.
És a segítők? Hol van a határ önpusztítás és segítségnyújtás között?
Ott, ahol már magunknak ártunk. Nem eshet bajunk. Ha a segítő tönkremegy / megsebesül, azzal senki nem jár jól. Olyan például, hogy a mentős vagy a tűzoltó befut a lángok közé, csak a filmekben van. Először mindig biztosítani kell a helyszínt.
Ma Magyarországon mely függőségek jelentenek igazán komoly problémát?
A droghasználat egyértelműen növekszik. De ugyanilyen fontosak a „csendes” függőségek (pornófüggőség, szerencsejáték függőség) is. Ezek kevésbé látványosak, de nagyon is jelen vannak.
A drogpolitikának inkább büntetnie vagy segítenie kellene?
Inkább szabályoznia. A tiltás önmagában nem működik. Vegyük az Elfeket, amely használata bár tiltott Magyarországon, mégis számos ember használja. Olcsó, minden körülmények közt elérhető, de sokszor nem tudjuk, mi van benne. Az ízesítő anyagok például komoly problémákat okozhatnak, akár súlyos tüdőkárosodást (EVALI, Popcorn tüdő) is. A kulcs a felvilágosítás. A döntést úgyis az egyén hozza meg.
Mik azok a korai jelek, amiket komolyan kell venni?
Egyszerű példa: ha valaki egy „száraz november” ötödik napján már erős sóvárgást érez, az jel.
Mit tanult a függő emberektől saját magáról?
Azt, hogy én is függő vagyok. Pipa, munka, sport, csokoládé, sorozatok… ugyanazok a mechanizmusok működnek bennem is. A különbség csak az, hogy próbálom keretek között tartani.
Ha egy egész társadalom függ valamitől, az egyéni vagy kollektív felelősség?
Mindkettő. Az egyénnek is van felelőssége, de a környezet is számít. Például az influencereké óriási. Ők formálják a mintákat. Ezért lenne fontos, hogy ne csak eladni akarjanak, hanem felelősséget is vállaljanak.
Volt olyan helyzet a pályája során, amikor szakmailag tudta, mit kell tenni, de emberileg nehéz volt?
A szakmai döntést nem írhatja felül az érzelem. Ha egy rákos beteg menthetetlen, nem fogom újraéleszteni csak azért, mert a család kéri. Lehet, hogy 2 napot még az intenzíven feküdne, majd úgyis meghalna. Lehet, hogy ezzel egy másik ember esélyét venném el, mivel nem lenne hely az osztályon egy olyan illető miatt, aki úgyis menthetetlen.
Mi ad értelmet annak, hogy újra és újra próbál segíteni?
Ha valaki eljön segítséget kérni, abban már van valami motiváció. Lehet, hogy kicsi, de ott van. És arra lehet építeni. De aki nem akar változni, azon nem lehet segíteni.
Interjúnk végéhez érve nehéz nem magunkra ismerni. Doktor úr szembesít minket azzal, hogy a függőség nem csak „másokat” érint. Sokkal közelebb van, mint gondolnánk. Talán éppen ezért érdemes feltenni a kérdést: mi az, ami nélkül nehezen lennénk meg? És vajon megéri?
(MKI)
