Zsúfolásig megtelt hétfőn este az Egressy Béni Városi Művelődési Központ. A közönség nagy része először – de a visszajelzésekből ítélve – nem utoljára hallgatta meg Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus előadását, melynek középpontjában ezúttal az elvárások álltak. Magyarország legismertebb pszichológusa Less Károly meghívására érkezett városunkba.
Bevallom jómagam azok közé tartozom, akik ismerik ugyan Dr. Almási Kitti nevét, azonban eddig se könyvet nem olvastam tőle, se az előadásain nem jártam még. Az egyik pécsi barátnőm azonban a doktornő nagy rajongója, így a beszélgetéseink alkalmával sokat hallottam már róla. Ezért is örültem meg annyira, amikor a nyár folyamán Less Károly jött a hírrel: szeptember közepén a kedvelt magyarországi pszichológus tart előadást az Egressyben. Na gondoltam, ezen ott a helyem!
Dr. Almási Kitti már az első mondataival megnyert magának, hiszen közölte, nem lesznek itt latin szakkifejezések és bonyolult fejtegetések, aki ezekre számított, annak bizony csalódnia kell, ő sokkal inkább a mindennapi történeteken keresztül mutatja majd meg nekünk, mennyire élünk az elvárások szerint.
És valóban, életünk minden szakaszában vannak velünk szemben támasztott elvárások, hiszen szófogadó gyereknek, szorgalmas diáknak, sikeres embernek, kiváló munkavállalónak, odaadó társnak, tökéletes szülőnek kell lennünk. Felmerül azonban a kérdés, hogy mennyire vagyunk ebben jelen mi? Mennyire éljük szabadon az életünket?
A doktornő elmagyarázta, hogy kisgyermekként teljesen természetes, hogy minden cselekedetünkre valamilyen visszajelzést várunk, ugyanis nem tudjuk, hogy mit szabad és mit nem. A gyerek alapvető vágya, hogy boldognak lássa a szüleit, ezért megpróbál olyan gyerek lenni, amilyenre a szülő vágyik, ez viszont erős megfelelési kényszert hozhat. Megeshet, hogy a gyerek pontosan ezért elfojtja azt, amit valójában szeretne, és csak azt lesi, hogy a szülő mire vágyik. Ez pedig az egész életükre hatással lesz, később ez alapján választanak munkát vagy keresik a társukat.
Érzékletes példával tudatosította, milyen kifacsart világban élnek a mai tinédzserek, akik döntő hányada influenszer szeretne lenni. Képesek akciósan 110 ezer Ft-os sportcipőért sorban állni, hogy elhiggyék, így valóban egy kiváltságos „klub” tagjai lehetnek.
De ugyanez vonatkozik azokra a felnőttekre is, akik kizárólag a tökéletes és mindig tiszta otthonukban fogadják a barátaikat, tűsarkúban és kisestélyiben tevékenykednek a konyhában, hogy megfőzzék a legtrendibb és legkülönlegesebb többfogásos vacsorát a vendégeknek. Persze, ha ottfelejtettük a pulcsinkat, akkor másnap nem tudunk csak úgy beugrani érte, mert azt a választ kapjuk, hogy „most éppen a feje tetejére állt a lakás”. Holott a legjobb beszélgetések a konyhában zajlanak, kötetlenül, elvárások nélkül, amikor a kaja már elfogyott az asztalról és felszeleteljük a hűtőben fellelt kolbászt és sajtot. Ha esetleg a doktornő olvassa majd a soraimat, üzenem neki, hogy nem, nem ezt az egy mondatot hoztam haza magammal arról az estéről!
Megtudhattuk azt is, hogy milyen galibákat okozhatnak az elvárások a párválasztásban. Személyes kedvencem a depressziós beteg megjegyzése volt: Mindenki elválik, csak van, aki előbb meghal. És persze nem maradhatott ki az örök téma, az anyaság és a gyermeknevelés kérdése sem. Makacs tény, de hátizsákos „igazi” anyákkal senki nem veheti fel a versenyt, még ha az ember lánya ismert és elismert klinikai szakpszichológus, akkor sem.
Azt hiszem megfeleltem a doktornő „elvárásainak”, hiszen remekül éreztem magam és sokat nevettem az előadásán, sőt talán a megfelelő tanulságot is levontam belőle, ami így hangzik: mindig lesznek elvárások velünk szemben, azonban a fókuszban az legyen, hogy mi mit szeretnénk megmutatni magunkból a világnak.
(sze)
