Nagy elvárásokkal futottam be a mozi padsorába, hiszen történelem-fanatikusként megmozdultak az agytekervényeim: az egyik legellentmondásosabb hadvezér életútja, csatái a harctéren és a hálószobában fognak megelevenedni előttem. Hogyan sikerül kibontani a fejemben felhalmozódott ismerethalmazt, esetleg többet mutatnak nekem?
A végeredmény felemásra sikeredett: látványban maximális, a kiválasztott csatajelenetek ábrázolásában, dinamikusságában és a két főszereplő játékában brilliáns, a történelmi tények tekintetében olykor wikipédia-szerű, kronológus, máskor meg nem megy a szomszédba egy kisebb-nagyobb hatásvadász ferdítésért sem.
Olyan történelmi film, kalandeposz került elém, amelyben még én is kerestem a megfelelő szálat, amire rákapcsolódhattak a receptoraim. Inkább a látványba és a szórakoztató jellegbe tudtam kapaszkodni, miközben Scott és a két főszereplő által átrohantunk Napóleon életén. Szó szerint vágtattunk, nem maradt idő fejtegetésre.
Adott egy termékeny, remek direktor, a 86 éves Ridley Scott. Aki olyan kultfilmeket jegyez, mint az Alien, a Szárnyas fejvadász és a Gladiátor. Ez utóbbi szinte elvarázsolt, mind a rendezés, mind pedig minden tekintetében top. Igaz, kisebb történelmi ferdítésekbe már ott is bele lehetett volna kötni, de bánta a kánya. A Napóleonnál viszont nem mehetünk el szó nélkül melllettük.
Napóleon-Joaquin Phoenix, aki nem egyszer megmutatta azt az arcát is, hogy szemrebbenés nélkül megformáz megalomán őrülteket: gondoljunk Joker-re vagy az egyik személyes kedvencemre, a Gladitátor főgonoszára, Commodus-ra. Az patent volt.
Nos, a Napoleon-ábrázolás és megszemélyesítés ezek mellett eltörpül, köszönhetően David Scarpa száraz forgatókönyvének. Amit hoztak, adnak, abból főz. Phoenix kifőzi belőle a maximumot, de nem tudja teljes pompájában megcsillogtatni színészi zsenije csúcsait. Játszik: jól, élvezetesen, ahogy egy zsenihez szinte már illik. Se több, se kevesebb. A csatatéren határozott hadvezér, otthon a komplexusaival küzdő, perverz kisfiú vagy szexmániás zsarnok. Phoenix egyetlen arcmimikával odatolja eléd. Megszoktuk.
A női főszerepelőnk, Vanessa Kirby játéka személy szerint jobban megfogott. A két karakter hullámzó viszonyára és a csatajelenetekre felfűzött száguldás fénypontja Josephine, Napóleon felesége, Kirby alakítása. Hibátlan: törékeny fehérnép és határozott, önző szajha egyben. A színésznő nagyon odatette magát, méltó játszótársa volt Phoenix-nek a mozivásznon. Több mint méltó…
Ami a székekbe szorítja a mozibarátokat, a két furcsa személyiség kapcsolatának viharvert állomásain kívül: a csatajelenetek látványa és dinamikája, az ágyútüzek dörgése, a vér- és a húscafatfröccsök páratlanok. Mesteriek. Holott a direktor beleferdít a látvány kedvéért, a történelemkönyvek oltárán keveset áldozó mozibarátnak élmény, a másik fajtának kisebb csalódás. Nehéz megfelelni mindenkinek. Egyes kritikák után a direktor el is küldte melegebb éghajlatra a fanyalgókat, megteheti.
Már az elején beharangozták: a közeljövőben érkezik a négyórás rendezői változat is, amely jónéhány hézagot betömhet. Az Apple TV+ platformon jön, de valószínűsíthetően idővel pult alatt is elérhetővé válik.
Összességében a film ajánlott-kategória. Látványos, olykor erősen felturbózott történelmi vágta, remek színészi alakításokkal. A Napóleon elérhető a komáromi Tátra Moziban is.
És kíváncsian várjuk a Gladiátor 2-t…
(ha, fotó: archív)
