Nagy izgalommal és még nagyobb türelmetlenséggel várom a karácsonyt, az ünnepeket, s nem azért mert ilyenkor jókat eszünk, ajándékokat adunk és kapunk, vagy mert rohangálunk rokonoktól rokonokig, hanem azért mert van lehetőségem levegőt venni. Egy jó mély levegőt, amire a hétköznapi hajtásban nincs esélyem, s legalább Ádám és Éva napján megtehetem, hogy lelassítom az időt.
Az idei karácsonyi időszak, az adventi készülődés egy kicsit különlegesebb, ugyanis nem ünnepek között talált meg a szabadság, hanem ünnepek előtt. December második hete szól a pihenésről, a harmadik hetet fél lábon is kibírom munkában, a negyedik hét meg jóformán ünnep. Valahol azt érzem, ez a tökéletes recept arra, hogy igazán átszellemülve érkezzek meg az ünnepi asztalhoz. Még nincs kötelező családlátogatás, nincsenek nagy bevásárlások, csak igazából a téli fagy, a reggeli forró tea, s az esti karácsonyi filmek.
Hagyományok!?
Karácsonyi hagyományokról rengeteg helyen olvashatunk. Ahány ház, annyi szokás… Viszont a saját szokások kialakítása már annál nehezebb, ugyanis ezeket örököljük, otthonról hozzuk, nehezen változtatunk rajta. Lehet nem is kell rajta változtatni, hisz ha kényelmes és megfelelő, akkor minden rendben van. Viszont gyakori, hogy a karácsonyi ünnepek egyfajta teherré változnak a hajtásban, mint sem feltöltődéssé, s ekkor már egy olyan körforgásban vagyunk, amin érdemes változtatni, valami újat hozni. (Volt olyan karácsonyom, hogy próbaérettségit kellett javítanom szenteste napján, mert másnap egyik családhoz, azt követően pedig a másikakhoz utaztunk. Az ilyen keserű pillanatok ott vannak valahol mélyen szinte mindenkiben, csak egyesek már felülírták új szokásokkal és hozzáállással, mások pedig „kibírják”.)
Egy olyan világot élünk, ahol mindenki túltelítődik negatív érzésekkel, ezt nevezzük „besokalásnak”. Ezzel az a baj, hogy általában az ünnepekre, a szabadságos időszakokra csordul túl a pohár, s nem lazítással kezdődik a pihenés, hanem lenyugvással, ami bizony 1-2 napot igénybe vesz. Most kivételes azt érzem, így hogy karácsony előtt van a pihenés, s az ünnepeken, ünnepek között munka van, hogy sokkal békésebb hangulatban várom a szentestét. A karácsonyi műszakok amúgy is meghittebbek, s ha az embernek nincs még gyereke, akkor könnyebben vállalja be a karácsonyi műszakot. Pró és kontra, sose feledjük el. Ami az egyiknek beválik, az lehet a másiknak egy „átok”.
Félreértés ne essék, a hozzáállásunk változtatásával nem kell olyan hagyományokról lemondani, mint a közös karácsonyfa-díszítés, a rántott hal krumplisalátával, vagy épp az éjféli mise. Ezeken csak akkor érdemes változtatni, vagy kell változtatni (lehetne egy jó vita alap), amikor már nem okoznak örömet a megszokott dolgok. Minden karácsonykor rántott hal van, de az asztalnál például, csak egy ember szereti az ötből (kicsit erőltetett, ugye?). Egész évben nem beszélünk a vallásosságról a családban, szinte semmit nem tartunk, de minden körmagyarázat nélkül elmegyünk éjféli misére a gyerekkel, hogy a falu lásson minket, de szívünk szerint inkább mesét olvasnánk neki. S mindezt azért csináljuk mert ez a szokás, a hagyomány.
Mi kell nekünk?
Ahhoz, hogy a karácsony „szelleme” visszatérjen, szükségünk van egy kis lassításra. Jómagam ezt most érzem, hogy pihenhetek az ünnepek előtt, s van lehetőségem egy átérezni az év végének közeledtét, az új kezdetet. Nem is gondolnánk mennyivel másabb, ha nem csak gyorsan átgörgetjük a karácsonyi díszekbe öltözött utcákról készült képeket a Facebookon, hanem meg is nézzük rendesen azokat a képeket. Gyönyörködünk bennük, s hagyjuk, hogy átjárjon minket az érzés néhány percig. Ki sem tettük a lábunkat a házból, de megálltunk egy „karácsonyi pillanatra”. Személyes véleményem szerint a karácsonyi pillanatok hozzák a kellő lassítást mindahhoz, amit éreznünk kell(ene) szenteste, illetve az azt követő első és második ünnepen. Reggel csak leülünk az ablakhoz, nézzük a megfagyott tájat egy forró tea mellett, s azon nosztalgiázunk, hogy gyerekként ilyenkor szánkózni jártunk, vagy épp a Holt-Vágon csúszkáltunk a jégen. Apró lépések a békés ünnepek felé.
Mindent és még több mindent gyorsan csinálunk azért, mert erre vagyunk rászoktatva a hétköznapokban. Gyorsan ide, majd amoda, ennek is meg kell lennie, ne maradjon ki az sem, de ezt is még oldjuk…. Egyszerű borzasztó tempó, amit átélünk, s bár az időt nem gyorsítja fel, de állandósítja azt az érzést, hogy mindennel elkéstünk és futni, szaladni kell. Gondoljunk csak bele, rohanunk december 24. reggel még bevásárolni, vagy karácsonyfát venni. Ez hosszútávon nem jó, változtatni kell. Ezek a változások nem egyik napról a másikra történnek, az új szokások, a hozzáállás, a gondolkodás csak hónapok, akár évek gyakorlásával lesznek ösztönös állapotok, de gondoljunk csak bele, hogy mennyivel jobb egy olyan adventi készülődésre, karácsonyi időszakra visszagondolni, amikor azt éreztük, hogy leállt az idő, mintsem, hogy rohangáltunk reggeltől estig, majd „túléltük”.
(sch)
Képek: A szerző felvételei
