A sport és közösség örömünnepe volt 2025. június második hétvégéje Komáromban, ahol immár 67. alkalommal rendezték meg a hagyományos Komáromi Kajak-Kenu Nagydíjat. Az idei verseny azonban több szempontból is történelmi jelentőségűnek bizonyult: 32 egyesület versenyzői mérték össze tudásukat a Vág vizén, a rendezvény pedig példaértékű szakmai és társadalmi összefogással valósult meg.
A rendezvény rangját emelte, hogy első alkalommal látogatott Komáromba a Szlovák Olimpiai és Sportbizottság (SOŠV) teljes Végrehajtó Bizottsága, élén Anton Siekel elnökkel és több olimpiai bajnokkal, élsportolóval, köztük Danka Hrbekovával, Miroslav Šatannal, Matej Tóth-tal és Elena Kaliskával. Jelenlétük nemcsak a versenyzők számára jelentett inspirációt, hanem szimbolikusan is megerősítette Komárom szerepét a szlovák sportéletben.
A nagydíjat megelőző napon a SOŠV delegációja ünnepélyes keretek között leplezte le a komáromi és régiós olimpikonokat bemutató plakátfalat a Manta mólón. A táblák méltó módon emlékeztetnek azokra a sporthősökre, akik innen indultak, és a világ legnagyobb sporteseményén képviselték Szlovákiát. A rendezvényen elhangzott: egy olimpiai emlékhely vagy kisebb múzeum kialakítása is napirenden van, hiszen Komárom számos olimpiai éremmel büszkélkedhet – köztük az itt élő Erik Vlček révén, aki hat olimpián vett részt és több érmet szerzett.
A sportvezetők a városházán találkoztak Keszegh Béla polgármesterrel és Ondrej Gajdáč alpolgármesterrel, ahol a város sportstratégiája, valamint a kajak-kenu klub jövőbeli fejlesztési lehetőségei is szóba kerültek. A SOŠV soros ülését is Komáromban tartották meg – e gesztus a város sportéletének megbecsüléséről tanúskodik.
A nagydíj fő versenynapján fantasztikus hangulat uralkodott a parton. Sportszerű küzdelmek, technikás futamok és kiélezett döntők színesítették a programot. A komáromi kajakosok kitettek magukért – a házigazda klub végül elnyerte az összesített első helyért járó kupát, bizonyítva, hogy a klub továbbra is meghatározó szereplője a sportágnak.
A szervezők köszönetüket fejezték ki Komárom városának, Nyitra megyének és a Nyitrai Járási Hivatalnak, valamint a Sport- és Idegenforgalmi Minisztérium képviselőinek a támogatásért. Külön köszönet illeti az önkénteseket, edzőket, technikai munkatársakat és támogatókat – az ő háttérmunkájuk nélkül a nagydíj nem valósulhatott volna meg ilyen magas színvonalon.
Az esemény egyszerre volt sportfesztivál, közösségi élmény és méltó tisztelgés a múlt és jelen sporthősei előtt. A szervezők már most izgatottan várják a folytatást – a 68. Komáromi Kajak-Kenu Nagydíjat, ahol remélhetőleg újabb generációk kapnak lendületet álmaik megvalósításához.
(lk), fotók: lk, KKKK