Patrik Ruman nevét a legtöbb komáromi a vízművekkel, a városi képviselő-testülettel vagy éppen különböző projektek, jótékonysági események megvalósításával köti össze. A munka mögött azonban ott van az ember is: apa, barát, sportoló, a főzés és az állatok rajongója. Nyitottan, nyíltan beszélget mindenkivel, gyakran mosollyal vagy humorral, máskor pedig komolyan és elgondolkodtatóan. Főleg amikor a családról vagy a munkáról van szó.
Az interjúban nemcsak a hivatali oldalát szerettük volna megmutatni, hanem a személyesebb vonásait is. Mi ad neki erőt? Mi inspirálja? És mit jelent számára Komárom, az a város, ahol felnőtt és ahol ma is él.
– Milyen volt a gyerekkorod?
Tipikus lakótelepi srác voltam. Állandóan mozgásban, a kezemben futball-labda, a táskámban két kifli és egy tej. Ha ma kellene jellemeznem magam, azt mondanám: igazi csibész voltam. Télen vizet locsoltunk a pályára, hogy a jégen hokizhassunk, nyáron pedig a blokkok között rúgtuk a labdát.
A Határőr Utcai Alapiskolában olyan osztálytársaim voltak, akik nagy hatással voltak rám: Ladislav Urban, Katka Gličová (ma Horváthová) és Peter Múčka. A mai napig tartjuk a barátságot. Gyakran megálltunk iskola után sült krumplira kecsuppal. Ezek a pillanatok maradandó, örömteli emlékek számomra.
VIII.A
– Ha ma üzenhetnél a gyerekkori „csibész” énednek, mit mondanál neki?
Azt, hogy becsülje meg azokat a napokat, pillanatokat. A foci a háztömbök között, a hokimeccsek a jégen vagy a fogócskák estig – mindezek akkor csak játéknak tűntek, de valójában tanítottak. Együttműködésre, barátságra és kitartásra. Ezek az értékek később az életben is visszatérnek – jóval fontosabban, mint ahogy azt az ember gyerekként gondolná.
– Édesanyád volt a legnagyobb tanítód?
Igen. Szilárd kézzel nevelt minket. Eladóként dolgozott a Priorban, este pedig tanult, készült az érettségire. Tőle tanultam meg, mit jelent az elszántság és a kitartás. Édesapám a hajógyárban dolgozott, de már fiatalon, 32 évesen agyvérzést kapott. Szomszédunk – Cséplő doktor úr – gyors segítségének köszönhette az életét.
Az én gyerekkorom így hamarabb ért véget. Dolgoztam nyáron – fagyit árultam, kerteket locsoltam -, hogy besegítsek. Nagyapám is óriási hatással volt rám: elismert tanár volt a gépipari és elektrotechnikai középiskolában. Hetente sakkoztunk – sok mindent, amit akkor tanultam tőle, ma is alkalmazok.
Tizenhét éve veszítettem el édesanyámat. Csak 52 éves volt. Egy héttel a halála után megszületett második lányom, akit róla neveztünk el – Vierkának. A nővérem, Zsani azóta is nagy támaszom.
Lányaim, nővérem és a keresztfiam
– Mit szeretnél, hogy a gyerekeid tőled vigyenek tovább?
Leginkább a szorgalmat és az alázatot. Hogy tudják: a siker soha nem magától értetődő. Az odavezető út tisztességes munkán, kitartáson és mások tiszteletén keresztül vezet. Ezek azok az értékek, amelyeket otthon kaptam, és ezeket szeretném továbbadni.
– Mit hoztál magaddal a családodból a saját életedbe?
Mindenekelőtt a szeretetet és az összetartozást. Családcentrikus ember vagyok – talán a rák jegy hozza ezt. A gyerekeim a legnagyobb büszkeségeim: Romanka jogi karon tanul, Vierka gimnazista, szívsebész szeretne lenni. A legfiatalabb, Patrik, hat és fél éves, és már most kis matematikai zseni. Sakkozunk együtt, ahogy régen én is a nagyapámmal. Bár nem él velem, minden közös percünket megbecsüljük.
– A főzés számodra kikapcsolódás. Van olyan recept, amit családi örökségként szeretnél továbbadni?
Egyértelműen a karácsonyi tejszínes hallevest. Csak egyszer készül egy évben, szenteste. A gyerekeim nem nagyon rajonganak érte, de számomra a karácsony elengedhetetlen része. Illatok, emlékek, otthonosság – mind benne van.
Szeretek főzni, mert közben ki tudok kapcsolni. Bármit megfőzök, csak a sütés nem az erősségem. Tojáslevest nem eszem, de a gulyást nagy örömmel készítem.
– Nyolc éve vezeted a KOMVaK-ot. Milyenek voltak a kezdetek?
Nehéz. A vízről csak annyit tudtam, hogy lehet meleg vagy hideg. De alázattal és óriási tanulási vággyal álltam hozzá a feladathoz. A számokhoz értettem, és hittem, hogy sikerülni fog.
A Víztorony ay 1900-as években
2016 decemberében kerültem a céghez, 2017 februárjától vagyok igazgató. Akkor mentettük meg a céget a végrehajtástól, és 2018-ban már stabil alapokra építkeztünk.
Ma egy versenyképes vállalat vagyunk, saját projektekkel. Büszke vagyok a kutak rekonstrukciójára, az új 5,5 km vízvezetékre Kabátfalun, a Víztorony visszaszerzésére és a csatornahálózat felújítására. És jönnek az új tervek is: szökőkút-felújítás az Európa-udvarban, ivókút a Kossuth téren és még sorolhatnám…
A Víztorony manapság
– Mikor érezted először, hogy „igen, sikerülni fog”?
Amikor először sikerült elhárítani egy közelgő végrehajtást, és láttuk, hogy a cég stabil lábakon kezd állni. Akkor éreztem: „Megy ez, megfelelő irányban vagyunk.” Ez a pillanat a felelősség súlyát reménnyé változtatta.
Együtt
– Városi képviselőként is dolgozol. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni?
Kiegészítik egymást. Képviselőként jobban megismerem a lakosok igényeit, és ezeket megoldásokban tudom továbbvinni. Ez megtiszteltetés, de nagy felelősség is. Nyolc év alatt sok minden sikerült: karácsonyi vásár, szánkózás a Víztoronynál, tanösvény, kutyafuttató – és közben olyan dolgok is, mint az azbeszt eltávolítása.
Önkormányzati képviselőként
– Volt olyan helyzet, amikor egy apró gesztus megérintett?
Igen. A Víztoronynál egyszer egy idős hölgy odalépett hozzám, rám mosolygott, és csak annyit mondott: „Köszönöm.” Ebben a szóban annyi öröm és hála volt, hogy megértettem: néha a legkisebb dolgok adnak a legtöbbet.
– Állatbarát vagy, két kutyát is tartasz. Mit tanítottak neked?
Örömöt az apróságokban, hűséget nagy szavak nélkül, és nyugalmat a közös pillanatokban, sétákban. Marley és Eni minden nap emlékeztetnek arra, hogy lassítani is kell, nemcsak rohanni.
– Hogyan pihensz?
Sport nélkül nem tudnék élni. Foci, úszás, búvárkodás, röplabda, kosárlabda, karate – mind része volt az életemnek. Ma inkább kerékpározunk, túrázunk a családdal, vagy kutyát sétáltatunk.
Hodek Dáviddal – a keresztfiammal
Ha pihenek, szeretek olvasni. Krimik és kémregények a kedvenceim. Dominik Dán a kedvenc szlovák szerzőm és Daniel Silva a külföldiek közül. Ezen kívül van egy különösen kedves könyvem: Viktor Ostrovsky „Lstí a klamem” (Csel és ámítás).
Amikor még vékony voltam
– Mit jelent számodra Komárom?
Gyönyörű város, ahol születtem, ahol felnőttem, és ahol otthon vagyok szívvel-lélekkel. Komárom a szívügyem. Büszke vagyok rá, hogy komáromi lehetek.
– Hogyan látod magad tíz év múlva?
Úgy, mint aki hűséges marad Komáromhoz. Mint apa, aki biztos támasza a gyerekeinek. És mint komáromi, aki alázattal és odaadással igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy a város még szebb, élhetőbb és erősebb legyen.
A ZSVS vezérigazgatójával, Marek Illéšsel (akinek köszönhető, hogy a víztorony ismét a miénk)
– Mi az életmottód?
Két mondatban tudom összefoglalni. Az első: „A víz az élet“ A második: “A Víztorony büszkén hordozza történelmünk üzenetét.“ – és hiszem, hogy együtt alakítjuk majd a jövőjét is.
(sze)
