„Egy bölcs eszmefuttatás úgy tartja, aki sokat nevet, az már sok mindent látott. Mert a humor nála nem eszköz, figyeli mikor nevetnek vele és mikor rajta. Jobban ismeri az embereket és azok reakcióit, mint ők saját magukat. Aki sokszor nevet, leggyakrabban ő az, aki mindig és szinte mindent ért.”
Castlefordi mélázás, mert minden országban akad egy jóbarát, vagy rokon
Csurig telt jókedvvel vágott bele a beszélgetésbe. Van hogy zavarában nevetgél. Ez most nem olyan volt. Podcast is szóba került, de szerinte már „túl sok lenne belőle”. Már az elején jeleztem, hogy ezúttal komolyabb hangvételre számítson.
Egyöntetűen komolyak és helessek
Tudom, hogy van egy mélyebb, komolyabb oldalad is – mivel évek óta ismerjük egymást – és személy szerint én ezt különösen kedvelem.
– Hála az égnek, valakit ez is érdekel! Épp egy srác mondta, hogy velem buli lehet az élet… Ez igaz is – de őszintén, kicsit már unom, hogy ezzel azonosítanak. Tudom, ezt én is alakítottam így, hiszen mindig ott vagyok, ahol történik valami. Egyébiránt mostanság kevésbé szórakozni megyek, hanem elsősorban dolgozni. Egy Víz, Zene, Virág Fesztivál például nekem minden volt, csak nem buli.
A podcaster_vidcaster egyik arca
Honnan merítesz ennyi energiát, mosolyt és lendületet, még a nehezebb napokon is?
– Át tudom kapcsolni magam, amikor kell. És a látszat ellenére alszom eleget. Persze néha lemerül a duracell, pláne mert sok az ingázás Budapest és Komárom közt. De ha konkrét forrást kéne mondani a feltöltődésre: egy jó futás, egy aprólékos takarítás, vagy egy nagy ölelés a barátoktól és a családtól. És a munkából is töltődöm, mivel esélyem sincs megunni.
Mintha mindig ugyanazt a Kincsőt látnánk, de a podcastekben egyre jobban megmutatkozik a mélyebb, intellektuális és komoly éned is.
– Örülök, ha így látod. Pedig tény, hogy nevetgélhetnék kevesebbet. Dolgozom rajta, de témától függetlenül ilyen vagyok. És ez nem azért van, mert szerelmes vagyok minden interjúalanyba. (haha) Ez részemről őszinte érdeklődés. Egyszer egy ismerősöm megkérdezte: „Kincső, te egyáltalán tudsz sírni?” – persze, válaszoltam, szoktam is eleget. Viszont még sírás közben is mosolyra görbül a szám. Ugyanakkor nagyon is empatikus vagyok, néha túlságosan is átveszem mások érzéseit.
Szerintem úgy működsz, hogy együttérzel, átveszed mások bánatát – és azt valahogyan átalakítod örömmé.
– Érdekes ez a megközelítés, ámen. Végülis egyfajta küldetésnek élem meg, hogy örömöt fakasszak.
Ez a hozzáállás veled született, vagy az évek alatt alakult ki?
– Anyukám mesélte, hogy amikor megszülettem, nem sírtam, hanem mosolyogtam. És ez azóta is tart. Tudatosan biztosan nem alakítottam, egyszerűen mindig találok valamit, amiért érdemes felkelni.
Gettó Dé egy szelete
Erős egyéniségnek tartod magad?
– Túl erősnek is… akit néha nehéz kezelni. Viszont szeretném már megengedni magamnak, hogy gyenge is lehessek.
Van-e olyan férfi, társ, partner, aki mellett el tudod engedni magad?
– Tudatosan mondtam, hogy „gyenge”, mert szeretném végre megélni a gyengébbik nem szerepét. És várom azt a férfit, aki mellett lehetek kicsit gyengébb, gyengédebb. Mi, nők valahol ezt egy kicsit elrontottuk. Túl sok mindent megoldunk egyedül, és ez a férfiak szemében visszás tud lenni, mert akkor hol van rájuk úgymond szükség? Amikor kapcsolatban vagyok, olykor ott motoszkál bennem: mi lesz, ha egyedül leszek, és úgyis ismét erősnek kell lennem? Aztán az élet bebizonyította, mindenből fel lehet állni.
Sokan mondják: ne legyenek elvárásaink. Neked vannak?
– Nem várok el többet mástól, mint magamtól. Szerintem ebben nagyjából benne van a lényeg. Nem adom alább.
Milyen gyermek voltál? Milyen volt a gyerekkorod?
– Terrorista! (nevet). Megfojtottam az embereket a szeretetemmel, és mindig nagyon hangos voltam (khm, vagyok). Élt a mondás: a Kincső nem kiabál, a Kincső így beszél. Mindenbe belekóstoltam: zongoráztam, rajzoltam, sportoltam, néptáncoltam, cserkészkedtem. Bár a mostani szememmel úgy látom, nem kell mindenáron lefoglalni egy gyereket – hagyni kell unatkozni, hogy megtalálja önmagát, az útját. Jelenleg is nagyon szeretek, szeretnék unatkozni…
Az ártatlan fej nagy adag cserfességet rejt
Gyerekként is az a Kincső akartál lenni, aki ma vagy?
– Nem emlékszem, mi akartam lenni. Anyukám mondta nemrég, hogy állandóan hajtogattam: „Bemondónő leszek a TV2-nél!”
Szóval gyerekként Xena akartam lenni. Lehullt a lepel
Volt olyan családtagod, aki különösen nagy hatással volt rád?
– Valószínűleg a Papám – Bajnok István.
A Bajnok
Te voltál a kedvenc unoka?
– Simán kinézem belőle, hogy mind a nyolc unokájának ezt mondta. Mindenesetre nekem jutott vele a legtöbb együtt töltött idő. Szakkörökre hordott, én pedig csicsergésemmel állítólag szebbé tettem a napját.
Mi az a tanítás vagy mondat tőle, ami elkísér?
– A legtöbb tanítást most adhatná, mert már megértem rá, hogy kérdezzek. Mélyreható lelki témákról kérném ki a szakvéleményét. Megannyiszor szólok hozzá, hogy jöjjön el álmomban, hadd beszélgethessünk. 23 éves voltam, amikor elment.
Oldschool családi fotó
Milyen a kapcsolatod a szüleiddel, testvéreiddel?
– Egyre jobb. Nem vagyok szívbajos, ha családi problémáról van szó, igyekszem racionálisan, határhúzással, higgadtan és derűvel kezelni. Van egy szuper módszerünk: anyukánk időről időre összehív bennünket, és mesél. A saját gyerekkoráról és a miénkről. Szerintem ezt mindenkinek érdemes lenne kipróbálni. Sokat tudunk a történtekről, de keveset az érzésekről, amelyek azokat kiváltották. Ez segít megérteni önmagunkat is. Nagymamámat is mostanában rengeteget beszéltetem. Ne kelljen egyszer fizetnem olyan rejtett történetek felszínre hozásáért, amit most meg is kérdezhetek. Két öcsém pedig a kedvenc “bodyguardom”. Oszlopos méretükkel a legjobb ölelést adják. Leventével közös bennünk a társasági, bulizós, kirándulós élet, Botonddal pedig a média iránti vonzalom. Mindkettejükkel pedig a Harry Potter- és a Trónok harca-imádat.
Fessen és üdén
Hogyan láttad régi önmagad, és hogyan látod ma? Milyen jövőt képzelsz el?
– A szüleim ezzel a névvel felraktak a térképre – amit korábban hátrányként éltem meg. Ma viszont már előnynek tartom, hogy sokszor elég csak a keresztnevemet használnom. Nem éreztem magam népszerűnek a suliban szemüvegesen, kócosan, turis ruhákban. Irigykedtem azokra, akik a menő csajok voltak. Pláne, hogy 18 éves koromig nem volt pasim se. Ettől függetlenül igyekeztem a társaság középpontjába kerülni, és végülis ott voltam. Csak ma már egyértelműbben érzem az emberek szeretetét felém, és azt is mekkora kohéziós erő tudok lenni. Igyekszem is viszonozni. A nyolcosztályos gimnázium meghatározó időszak volt az életemben. Bár kissé (khm, nagyon) idegesítő volt, hogy állandóan be nem állt a szám. Mégis a mai napig jó kapcsolatot ápolok a tanáraimmal. Szigorú és kritikus vagyok magammal, de nem cserélnék senkivel. És a jövőm? Leírtam mindenféle víziót az elmúlt évek alatt – például, hogy több száz ember előtt vezethetek beszélgetős estet. Ez már teljesült.
A pillanat, amikor kezdem felfedezni, hogy hasonlítok anyukámra is
Hogyan férne bele ebbe az intenzív életvitelbe a család és a gyermek?
– Bárhogy alakíthatom az életem, ez hatalmas szabadság. A munkáim nagy részét pedig anyaként is végezhetem majd. És a cél, hogy ne azért tegyem, mert muszáj, hanem mert szeretném.
Hogyan definiálnád magad? Influenszer vagy médiaszemélyiség?
– Egyik munkaadóm mondta, ha influenszer szeretnék lenni, sokkal többet kellene mutatnom magamból. Ha médiaszemélyiség, akkor sokkal kevesebbet. Most valahol a kettő között lavírozok. Ez teher is – mert fixa ideám, hogy az ember nem kell, hogy egyféle legyen, de a világ elvárja, hogy valamilyen irányban következetes legyen. Az biztos, hogy egyre inkább a komolyabb vonalat szeretném képviselni, azzal tudom meglepni csak igazán a népet (haha). Bizonyos interjúkra heteket készülök, és sokszor túlbuzgó vagyok – de csak így vagyok nyugodt.
Balatoni baráti nyár
Voltál már igazán – gyomorremegtetően szerelmes?
– Mindig az vagyok. Mindenkit máshogy szerettem, és tudom a pillanatot is, amikor szerelmes lettem. Ezzel egyidejűleg egyre gyorsabban nemet mondok egy nem jó irányra.
Számomra te mindig a komoly Kincső vagy – nem az, aki sztárokkal nevetgél.
– A munkáim nagy részében mindenképp. Magánemberként rugalmas vagyok, de ha munkahelyi kötelezettségről van szó, akkor nincs kivétel. A dalcímes kérdéseimet is komolyan gondolom. Igyekszem nem sablonosnak lenni, és amit tudok az alanyról, azt elmondani saját magam. A barátaimmal is próbálok következetes lenni. Türelmes vagyok, de ha kell, vállalom a vitát. Mindig van miért bocsánatot kérni, és meglátni a másik nézőpontjában az igazat. Mert a legújabb mondásom: az igazság odaát van, mi meg mindig ideát vagyunk.
Budapest, a kedvenc városom, megnyugszom, ha visszatérhetek újra és újra
Mennyire figyelsz a visszajelzésekre? Fontosak neked?
– Elsősorban az interjúalany elégedettségére fókuszálok. Ők szinte mindig elismerőek és kedvesek. A hozzászólások már más lapra tartoznak… De ez ezzel jár.
Hogyan vezeted le a feszültséget?
– Szeretek összeülni a barátnőimmel, és világmegváltó dolgokról beszélgetni. Nagy ritkán MMA-zni is eljutok. És az utazás is sokat ad, de még jobb érzés, hogy szeretek hazatérni.
A felhők felett egy lépéssel mindig – Tenerifén szó szerint
Mit üzennél az utókornak?
– Van néhány ember, aki tőlem szeretne tanulni, és azt a sok jót, ami ért, néha vissza is kell forgatni. Az élet nem mindig játék és mese, de lépten nyomon utolér az isteni gondviselés, csak figyelni kell. És hogy ha egyszer visszanézel az életedre, azt tudd mondani: éltél, mindent megértettél, boldog voltál és jó ember maradtál!
(lk), fotók: mk
