A magyar népzene és néptánc évszázadokon át formálódott a Kárpát-medence különböző tájegységein. Gyökerei egészen a honfoglalás koráig nyúlnak vissza, amikor a magyarság még keleti népekkel élt kapcsolatban. Más dallamok és táncok jellemzőek Erdélyre, a Felvidékre, a Dunántúlra vagy az Alföldre. Ezek a hagyományok főként falusi közösségekben maradtak fenn, ahol a zene és a tánc a mindennapi élet természetes része volt. Lakodalmakban, fonókban, ünnepeken és táncházakban generációról generációra adták tovább őket. Kalotaszeg, Mezőség vagy Székelyföld dallamai és táncai ma is a magyar népi kultúra legismertebb kincsei közé tartoznak. A felvidéki népdalok gyakran líraibb hangulatúak, de a gyors csárdások és ugrós táncok itt is meghatározóak. A közös éneklés és tánc ma is közösséget teremt, és hidat épít múlt és jelen között.
A gyermekdalok, a népzene és a közös játék varázsa töltötte meg a komáromi Tiszti Pavilon udvarát. Korpás Éva Sárirom című albumát hallhatta a lelkes közönség, amely elsősorban a gyermekekhez szól, de a felnőttek számára is értékes zenei élményt nyújt.
“Az autentikus népzene 16 éves koromban érintett meg úgy igazán. Népdalokat már énekeltem az alapiskolában is, versenyekre jártam, az énekórán is énekeltük, de valahogy az nem adott számomra egy olyan inspirációt, hogy tovább keressem ezeknek az eredetét. Gimnazista koromban olyannyira megfogott ez az egész, hogy aztán az életformámmá vált, a zenei anyanyelvem lett.”
Évát a tanítványai inspirálják a leginkább. “Folyamatosan tanuljuk az új dalokat, mindig keresgélek, hogy mi az, ami az ő korosztályuknak megfelel, a legkisebbtől a legnagyobbig, és végül megtaláljuk a hangot, a jó dalt. Ilyenkor születik meg egy műsorszám: ül velem szemben a tanítványom, és azt hallom mögötte, hogy ez biztos a műsoromban lesz. Ők indítanak el, majd a zenészekkel ötletelünk tovább.”
A felvidéki népdalénekesnő bája mosolyt csalt a közönség arcára. A gyermekeket „állatlakodalomba” hívta, s a kicsik lelkesen számolták a Gondolkodik a bögöly című nótában, hogy hány állat szerepel a dalban. A visszhangtaps, a közös éneklés, tánc, illetve a karikázás sem maradhatott el.
“Nagyon fontosnak tartom, főleg a gyerekkoncerteknél, hogy bevonjam a gyerekeket, hiszen ezáltal kapnak egy élményt, új dalt tanulnak, hallják a zene lüktetését, akár a népzenét, akár más stílusú zenéket. Mindig próbálunk igényes zenei körítést a dalok mögé tenni, és fontos, hogy ez beágyazódjon az ő kicsi lelkükbe, szívükbe. Ezzel egy kicsit én is hozzájárulok ahhoz, hogy igényes zeneszerető emberekké válnak.”
A koncert különleges hangulatához nagyban hozzájárult az énekesnő zenekara, valamint a fiatal lányokból álló kórus. Éva unokahúga, Réka, aki szintén a kórus tagja, szívesen jár táncháztalálkozókra, ahol kétéves kislánya is mindig nagyon jól érzi magát. Mesélt a kezdetekről, valamint arról, hogy hol tart most népdalénekesi pályafutása.
“A népzene iránti szeretetemet felmenőimnek köszönhetem, már dédmamáim is nagyon szerettek énekelni. Emlékszem, mikor kicsi voltam, anyuval a Škoda Favoritunkkal utaztunk a mamához, s akkor még nem volt rádió az autóban, így mindig énekeltünk, leginkább népdalokat. Nagynéném örök példaképem, mindig bevont engem is a koncertjeibe, lemezfelvételeibe. Már az óvodában népdalokat énekeltem, majd jött az alapiskola, s így egyre nagyobb szerepet kapott az életemben ez a műfaj.
Alapvetően népdalénekesnek mondom magam. Budapesten tanultam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, zeneművésztanár szakon. Diplomakoncertem a Hagyományok Házában került megrendezésre, amit magam állítottam össze. Végre azt éreztem, hogy megmutathatom, amit igazán szeretnék.”
A szabadtéri előadás, amely igazi közösségi élménnyé alakult, a Borozóban folytatódott tovább, mégpedig egy vérbeli táncház keretén belül. Korpás Éva fia, Lakatos Áron és zenekara szolgáltatta a talpalávalót. A jókedvből ezúttal sem volt hiány: az Európa udvar macskakövein folyamatosan ropták a táncot a néptáncosok.
Áron szülei népzenével foglalkoznak, így ebben a közegben nőtt fel. “Sokszor elkísértem őket a koncertjeikre, ezért számomra teljesen természetes volt, hogy később én is ezzel szeretnék foglalkozni” – mesélte két nóta között.
“Nagyon jó érzés számomra tánc alá muzsikálni. Önmagában az is öröm, amikor csak zenélünk, és az emberek hallgatják a zenét, de hatalmas lendületet és plusz energiát ad, amikor látom, hogy a muzsikánkra táncolnak is.”
Tovább kíváncsiskodva megkérdeztem, hogy mi alapján húzza a nótát zenészeivel.
“Ez attól függ, hogy koncerten vagy táncházban játszunk. Koncerten a számok előre össze vannak állítva. Táncházban viszont sokszor a táncosok igényeihez igazodunk. Az adott tájegységen belül pedig játék közben is folyamatosan eszembe jutnak újabb és újabb dallamok. Nagyon sok olyan dallam van, amit szeretek játszani, az egyik kedvencem egy kalotaszegi hajnali dallam: Kékvirágos a mérai temető.”
Ollé Roland, aki a táncházak oszlopos tagja, szívesen mesélt nekem az élményeiről. “Önmagáért a hangulatért is megéri itt lenni. Olyan hely ez nekem, ahol a kultúra és a felszabadult kikapcsolódás összefonódik. 2024 szeptemberében kezdtem el táncolni a Megyer Táncegyüttes amatőr táncműhelyében. Az esti táncház számomra legérdekesebb pontja egy fiatal srác volt, aki mezítláb táncolta a kalotaszegi legényest a macskakövön, ez még hallhatóan a profi táncosokat is meglepte.”
Az esti mulatság családias, mégis pezsgő hangulatban zajlott, a zenészek és a táncosok közötti összhang pedig egész este különleges atmoszférát teremtett az udvarban. A Borozóban egyébként rendszeresen szerveznek hasonló népzenei esteket és táncházakat. Van, hogy Lakatos Áronék muzsikálnak, máskor vendégzenészek érkeznek. A program éppen ezért már hosszabb ideje közkedvelt találkozási pontja a népzene és a néptánc szerelmeseinek.
(VSCH)
