Kovács Németh Henrietta – Beszélgetés egy coach-kineziológussal lelki blokkokról, gyerekekről, családról és az egyensúly kereséséről
Vannak hivatások, amelyekhez nem elég a tudás – érzékenység, figyelem, türelem és alázat is kell hozzá. A segítő szakmák pontosan ilyenek: sokszor egy jól feltett kérdés, egy kívülről megmutatott élethelyzet vagy egy biztonságos beszélgetés indítja el az embert a változás felé.
Interjúalanyunk coach-kineziológusként dolgozik. Gyerekekkel, felnőttekkel, szorongással, tanulási nehézségekkel, családi mintákkal és élethelyzeti elakadásokkal is foglalkozik. Beszélgetésünkben arról mesélt, hogyan talált rá erre a hivatásra, mit jelent számára a segítő munka, és miért fontos, hogy az ember saját maga találja meg a megoldásait.
Hogyan mutatnád be magad röviden?
Ez egyszerű kérdésnek tűnik, de ha az ember mélyebbre néz, már nem is olyan könnyű válaszolni rá. Általában azzal kezdjük, hogy mi a nevünk, mivel foglalkozunk, hol élünk. Én jelenleg coach-kineziológusként, pontosabban tanácsadó kineziológusként dolgozom.
Számomra ez nem csupán munka, hanem hivatás. Mindig is érdekeltek a lelki folyamatok, az emberi kapcsolódások, a mélyebb beszélgetések. Azt érzem, ebben a munkában megtaláltam azt a területet, ahol igazán önazonos tudok lenni.
Sokan talán nem tudják pontosan, mit jelent az, hogy kineziológus. Hogyan magyaráznád el?
Gyakran előfordul, hogy a kineziológiát más dolgokkal keverik össze. Van, aki a kineziotape-re, vagyis a tapaszokra gondol, mások a mozgással kapcsolják össze. A kineziológia egyik alapja valóban az izomtesztelés: eldöntendő kérdésekkel és izomválaszokkal dolgozik, és a testen keresztül keres visszajelzést arra, mire lehet szüksége az adott embernek.
Én azonban nem kizárólag ezzel a klasszikus módszerrel dolgozom. Kineziológiai képzésemet az Európa Akadémián végeztem, ez egy két és fél éves képzés volt, amelynek része volt pszichológiai alapozás is. Később további módszereket is tanultam, például figurákkal, bábokkal, kártyákkal és képekkel végzett szimbolikus munkát.
Ezt a fajta képi, figurákkal történő munkát nagyon hatékonynak érzem, különösen gyerekeknél. Ők sokszor természetesebben kapcsolódnak ezekhez az eszközökhöz. Nem mindig kell mindent szavakkal megfogalmazniuk; a figurákon keresztül mégis megmutatkozhat, ami bennük zajlik.
Hogyan kezdődik nálad egy folyamat?
Mindig fontos, hogy legyen egy téma, amivel dolgozunk. A klienssel közösen megfogalmazzuk, miben van most, és hova szeretne eljutni. Ez azért lényeges, mert ha nincs irány, akkor az energia is szétszóródhat. Ha viszont van cél, akkor már el lehet indulni valamerre.
Ez nem azt jelenti, hogy én mondom meg a megoldást. A segítő feladata szerintem nem az, hogy kész válaszokat adjon. Inkább segít ránézni arra, amit ő belül talán még nem lát tisztán. A saját megoldását mindenkinek magának kell megtalálnia.
Kik fordulnak hozzád leggyakrabban?
Nagyon különböző korosztályokkal dolgozom. A legfiatalabb kliens, aki járt nálam, nagyjából három és fél éves volt, de járnak hozzám felnőttek és idősebbek is. Tehát a korosztály egyáltalán nincs behatárolva.
A leggyakoribb téma talán a szorongás. Sokan azzal érkeznek, hogy feszültek, félnek, elakadtak, nem találják az irányt, vagy valamilyen belső blokkot éreznek. Gyerekeknél gyakran tanulási nehézségek, iskolai stressz, beilleszkedési problémák vagy viselkedésbeli változások jelennek meg.
Sokszor a gyerek tünetel először. A családi rendszerben lehet valamilyen feszültség vagy megoldatlan konfliktus, és ezt gyakran a gyerek viselkedése, szorongása vagy nehézsége mutatja meg. A szülő sokszor hamarabb hozza el a gyerekét, mint hogy a saját problémájával segítséget kérjen.
Van olyan ember, akivel nehezebb dolgozni?
Inkább úgy mondanám, hogy mindenki máshol tart. Van, akinek elég egy kis lökés, és már elindul benne a változás. Másnak több időre és több bizalomra van szüksége.
Az viszont nagyon fontos, hogy legyen belső szándék. Ha valaki csak azért jön, mert elküldték, de ő maga nem akar ránézni semmire, akkor nehéz valódi változást elérni. A segítő kísérni tud, támogatni tud, de az út mindenkinek a sajátja kell, hogy legyen.
Előfordul, hogy kívülről látszik, hol lehet a probléma gyökere, de az illető még nem áll készen arra, hogy erre ránézzen. Ilyenkor ezt tiszteletben kell tartani. A segítésben az egyik legnehezebb dolog talán az, hogy ne akarjunk jobban segíteni, mint amennyire a másik ember abban a pillanatban képes befogadni.
Mi a különbség a pszichológus, a pszichiáter és a kineziológus munkája között?
Fontos hangsúlyozni, hogy a kineziológia nem helyettesíti az orvosi ellátást. Vannak olyan állapotok – például súlyosabb pszichés nehézségek -, amelyek egyértelműen erre szakosodott specialistához, orvoshoz, pszichiáterhez vagy pszichológushoz tartoznak.
A kineziológia egy más szemléletű, kiegészítő támogatást nyújt a változáshoz.
A jelenlegi problémák mögött gyakran múltbeli elakadásokat, blokkokat keres. A klasszikus kineziológiai munka során például meg lehet nézni, milyen életkorban vagy milyen helyzetben kapcsolódott be egy adott minta vagy feszültség.
A figurákkal, képekkel végzett munka azért is érdekes, mert az ember kívülről láthat rá valamire, ami belül zajlik. Amikor benne vagyunk egy helyzetben, gyakran beszűkül a látásmódunk. Ha viszont valahogy kívülre tesszük, szimbólumokkal megjelenítjük, akkor más szemszögből tudunk ránézni. Ez sokszor már önmagában is felismerést hozhat.
Figura (balerina) – ami belül van, azt meg tudjuk mutatni.
Hogyan lettél coach-kineziológus?
Eredetileg műszaki egyetemet végeztem, és nyomdában dolgoztam. Ez látszólag teljesen más világ: sokkal anyagibb, kézzelfoghatóbb terület. Közben viszont mindig érdekeltek a lelki folyamatok és az emberi működések.
Sokáig kerestem, hogy mi lenne az én utam. Felmerült a pszichológia is, de akkoriban már úgy éreztem, nem fér bele, hogy egy teljesen új, többéves egyetemi képzést kezdjek el. A nyomdában éppen egy magazint nyomtattunk, amelyben megláttam egy kineziológiai képzés hirdetését. Ez valahogy megszólított.
A férjem, Dávid nagyon sokat támogatott ebben. Kérdezgetett, bátorított, segített abban, hogy elinduljak ebbe az irányba. Később az anyaság mellett is fokozatosan tanultam, fejlődtem, és egyre többen kértek meg arra, hogy foglalkozzam velük.
A váltás nem volt könnyű, mert szerettem a korábbi munkahelyemet is, és egy biztos állásból átlépni a vállalkozói létbe mindig nagy döntés. De idővel megérkeztem oda, hogy ezt az utat kell választanom.
Úgy tűnik, nagyon szereted ezt a munkát. Otthon is sokat gondolkodsz rajta?
Igen. Maximalista vagyok, és gyakran átgondolom otthon is, hogy egy-egy folyamatban mit lehetett volna még jobban csinálni, másképp megfogalmazni, pontosabban kísérni. Igyekszem tanulni a saját munkámból is.
Azt hiszem, öröktanuló leszek. Már most is vannak terveim, mit szeretnék még megtanulni. Nagyon érdekel például az erőszakmentes kommunikáció. Úgy érzem, ez különösen fontos lenne a gyerekek számára is: hogy minél korábban megtanulják az érzéseik, szükségleteik szintjén kifejezni magukat, és ne csak reagáljanak egymásra, hanem valóban kapcsolódni tudjanak.
Mit gondolsz, mire lenne nagy szükségük a gyerekeknek?
Nem szeretnék úgy tenni, mintha oktatási szakértő lennék, mert nem vagyok az. De a saját tapasztalataim alapján azt látom, hogy a gyerekeknek nagy szükségük lenne arra, hogy segítséget kapjanak önmaguk megismerésében. Hogy megtalálják, miben jók, mi az ő útjuk, hogyan tudnak kibontakozni.
Sok gyerek azért él meg kudarcot, mert valamiben nem teljesít jól, például matematikából vagy fizikából, miközben lehet, hogy egészen más területen rendkívül tehetséges. Ha csak egy szűk szempontrendszer alapján értékeljük őket, könnyen kialakulhat bennük az érzés, hogy ők nem elég jók.
Nagyon fontos az is, milyen tanárhoz kerül egy gyerek, különösen az első években. Egy jó pedagógus rengeteget adhat: nemcsak tudást, hanem biztonságot, önbizalmat és egészséges viszonyt a tanuláshoz.
Család – a stabil háttér mindennek az alapja.
Említetted a gyerekeknek szóló tanfolyamokat is. Ezek miről szólnak?
Egy pedagógus kolléganőmmel, Dominikával szoktunk gyerektanfolyamokat tartani, főként tanulási nehézségek és tanulással kapcsolatos stressz oldása témájában. Ő tanárként is sok tapasztalatot hoz, én pedig főleg kineziológiai oldalról kapcsolódom ehhez a munkához.
A tanfolyamokon egyszerű gyakorlatokat tanítunk a gyerekeknek, amelyeket akár tanulás előtt is elvégezhetnek. Ezek segíthetnek abban, hogy könnyebben ráhangolódjanak a tanulásra, összeszedettebbek legyenek, és csökkenjen bennük a feszültség.
Emellett megnézzük azt is, milyen érzés kapcsolódik bennük a tanuláshoz. Egy kisgyerek eredendően kíváncsi: örömmel tanul meg járni, beszélni, felfedezni a világot. Később azonban különböző élmények, kudarcok, elvárások miatt ez az öröm sérülhet. A cél az, hogy oldjuk a tanuláshoz kapcsolódó stresszt, és segítsünk visszatalálni egy könnyedebb, pozitívabb kapcsolódáshoz.
Mit jelent számodra a life coaching?
A coaching számomra elsősorban kérdéseken keresztüli kísérést jelent. Nem én mondom meg, mit kell tenned, hanem kérdésekkel, visszajelzésekkel, különböző eszközökkel segítek abban, hogy eljuss A-ból B-be.
Van, aki nagyon racionális, és számára ez a fajta beszélgetős, célorientált munka áll közelebb. Mások jobban kapcsolódnak az izomteszteléshez, megint mások a figurákkal vagy képekkel végzett munkához. Én azt tartom fontosnak, hogy mindenki megtalálja azt a módszert, amelyhez bizalommal tud kapcsolódni.
Mindig elmondom a klienseknek, hogy jelezzék, mire nyitottak, mi esik jól nekik, és mi nem. A folyamatnak róluk kell szólnia, nem rólam vagy a módszerről.
A családállításról is tanulsz. Hogyan fogalmaznád meg ennek a lényegét?
A családállítás számomra nagyon mély módszer. Ha képpel kellene elmondanom: a kineziológia olyan, mint amikor egy hagyma héjait rétegről rétegre bontjuk le. A családállítás inkább olyan, mintha mélyebbre nyúlna, és ott adna egy impulzust, amely később változást indíthat el.
Családállításra nagyon sokféle témával lehet érkezni: családi mintákkal, párkapcsolati elakadással, sikertelenségérzéssel, félelmekkel, ismétlődő élethelyzetekkel. A lényege számomra az, hogy hagyjuk, hogy megmutatkozzon az, amire akkor és ott szüksége van.
Mit jelent az, hogy egy segítőnek „szándék nélkül” kell jelen lennie?
Ez nagyon nehéz, de fontos. A segítő természetesen segíteni szeretne, de ha túl erősen akar segíteni, az már torzíthatja a folyamatot. Ha például nagyon kímélni akarom a másikat, lehet, hogy nem mondok ki valamit, aminek ott helye lenne. Ha pedig túlzottan akarom helyette a változást, akkor az már nem az ő folyamata.
A jó segítésben szerintem van alázat. Tudnom kell, hogy nem az én dolgom megoldani a másik életét. Az én dolgom az, hogy jelen legyek, figyeljek, kísérjek, és annyit adjak, amennyit a másik be tud fogadni.
A mai világban sokszor beszélünk arról, hogy a nők erősödnek, a férfiak pedig mintha nehezebben találnák a helyüket. Te hogyan látod ezt?
Azt látom, hogy sok nő nagyon sok mindent visz a hátán. Dolgozik, családot szervez, gyereket nevel, intéz, gondoskodik, közben pedig próbál erős maradni. Gyakran mondom az erős nőknek: ha meg is tudod csinálni, nem biztos, hogy mindig neked kell megcsinálni.
Sokszor akkor kezdődik a probléma, amikor az erős nő elfárad. Addig viszi a terheket, amíg egyszer csak azt érzi, hogy a másik fél nem tesz eleget. De lehet, hogy közben ő maga sem hagyott elég teret a másiknak.
Egy kapcsolatban gyakran kiegészítjük egymást. Ha valaki nagyon aktív, könnyen bevonzhat maga mellé egy passzívabb társat. Ilyenkor általában a másikat szeretnénk megváltoztatni, Az első lépés viszont lehetne az, hogy én veszek vissza, és ezzel teret adok annak, hogy a másik mozdulhasson.
A saját családodban hogyan működik ez az egyensúly?
Mi is nagyon különbözőek vagyunk. A férjem gyors gondolkodású, cselekvő ember, én pedig inkább lassabb típus vagyok. Azt érzem, hogy mellette én is gyorsultam valamennyit, neki pedig talán az élet hozta azt a tanulást, hogy néha vissza kell venni, lassítani kell.
A családi életben az egyensúly megtartása nem mindig könnyű. Munka, gyerekek, szervezés, mindennapi feladatok, ezek mind viszik az időt és az energiát. A munkáról otthon nem beszélünk részletesen. Nálam titoktartás van, így a kliensekről természetesen semmit nem viszek haza.
Szerintem minden párkapcsolatban fontos, hogy legyen idő kettesben is. Nálunk például a mozi ilyen közös program. Elmegyünk, előtte eszünk valamit, beszélgetünk. Nem mindig nagy dolgokra van szükség. Néha elég egy vacsora, egy film, egy séta, vagy egy olyan beszélgetés, amelyben végre nem kell rohanni.
Van kedvenc gondolatod, amely iránytűként működik számodra?
Amit gyakran mondok, bár nem tudom, kitől származik: minden okkal történik, és minden úgy van jól, ahogy van.
Ez nem azt jelenti, hogy minden könnyű, vagy hogy a nehéz dolgokat azonnal el tudjuk fogadni. Amikor történik velünk valami fájdalmas vagy negatív, azt természetesen nehéz megélni. De később érdemes ránézni: mit tanít ez nekem? Miért jött ez az életembe? Miben akar továbbmozdítani?
A jó dolgokban könnyű benne maradni. A nehézségek viszont sokszor arra kényszerítenek bennünket, hogy változzunk, fejlődjünk, továbbmenjünk. Én ebben hiszek: hogy ami jön, annak valamilyen üzenete van. És ha készek vagyunk ránézni, akkor még a nehéz helyzetekből is születhet valami jó.
Zárásként
A segítő munka csendes hivatás. Nem látványos, nem harsány, mégis mélyen emberi. Egy-egy folyamatban nemcsak problémák, hanem sorsok, családi minták, gyerekkori élmények, félelmek és remények jelennek meg.
Interjúalanyunk munkájának talán legfontosabb mondata ez lehetne: nem helyettünk oldja meg az életünket, hanem abban segít, hogy mi magunk találjuk meg a saját megoldásunkat. Ez sokszor az első valódi lépés önmagunk felé.
(lk)