Június 17-én különleges esemény helyszíne volt a komáromi Kortina étterem: az AGEL kórház szervezésében bensőséges ünnepséggel tisztelegtek azok előtt, akik évek, évtizedek óta életmentő vérükkel segítik embertársaikat. Az ünnepi ebéden olyan kivételes véradókat láttak vendégül, akik arany-, gyémánt-, illetve Kňazovický-éremmel rendelkeznek – elismerésként a sokszoros véradásért, amely mögött gyakran több évtizedes szolgálat és elkötelezettség áll.
Az eseményen jelen volt a kórház vezetősége is. Az igazgató úr ünnepi beszédében kiemelte: a meghívott véradók nemcsak vért adtak, hanem reményt, lehetőséget és életet is. Mint fogalmazott, „ezt az áldozatvállalást szeretnénk meghálálni egy kis vendéglátással, egy köszönettel, amely szívből jön, és amely soha nem lehet elég.” A rendezvényen bemutatták az intézmény új osztályvezető főorvosát, Dr. Bódi Gabriellát, aki továbbiakban a véradással kapcsolatos szakmai munka egyik vezetője lesz.
A véradás: névtelen hősiesség a mindennapokban
Beszédében elmondta, hogy a véradás nem látványos tett. Nincsenek kamerák, nincsenek emelvények vagy fényes díjak. És talán épp ezért olyan nemes. Egy véradó nem kérdez: kinek adja, mi lesz a sorsa a vérének, milyen kezekbe jut. Mégis ad. Mert tudja, hogy minden csepp vér túlélést jelenthet egy másik ember számára.
Ez a csendes hősiesség teszi különlegessé a véradókat. Olyan emberek ők, akik a hétköznapok során talán észrevétlenek, mégis a legemberibb módon kapcsolódnak embertársaikhoz. Az ő önzetlen tettük sokszor különbséget jelent élet és halál között – egy baleset sérültjénél, egy komplikált szülés után vérző édesanyánál, egy életmentő műtétre váró betegnél, vagy egy onkológiai kezelés alatt legyengült szervezetnél.
És éppen ezért nem lehet elégszer elmondani: minden véradó egy cselekvő, hús-vér láncszeme annak a közösségi szolidaritásnak, amely a társadalmat valódi közösséggé teszi.
Komárom példát mutat – múltból építkező jövő
A komáromi véradásnak több mint fél évszázados hagyománya van. 1965-ben alakult meg a kórházban a transzfúziós állomás, amely azóta is rendületlenül szolgálja a régió lakóit. Az elmúlt évtizedekben sok minden megváltozott – orvostechnikai újítások, új protokollok, digitalizáció –, de egy valami állandó maradt: az emberi vér és az emberi szándék szükségessége.
Valacsai Filkó Gabriella, orvos-igazgatóhelyettes elmondása szerint, ma az AGEL kórház a teljes régió egyik legfontosabb vérgyűjtő és vérellátó központja. És ehhez a rendszerhez nélkülözhetetlenek azok a véradók, akik rendszeresen, vagy akár életükben csak egyszer, de mégis döntöttek: segíteni akarnak. Komárom büszke lehet arra, hogy közössége – fiatalok és idősek, férfiak és nők – évről évre bizonyítja: itt él a segítés kultúrája, itt él a felelősségvállalás szelleme.
Minden szám mögött egy élet története rejlik
A véradás gyakran statisztikai adatokban jelenik meg: hány liter, hány egység, hány donor. De a számok mögött valódi történetek húzódnak. Egy véradó lehet, hogy éppen egy kisgyermek életét mentette meg. Vagy egy családapát, aki újra dolgozni tudott. Egy nagymamát, aki még megélhette unokája ballagását. Ezeket a történeteket sosem fogjuk megismerni – és mégis, mindet a véradók írták.
A véradók ajándéka láthatatlan, mégis kézzelfogható: ők azok, akik csendben írják tovább mások életének történetét.
A jövő kihívásai – és a közösség ereje
Bár a jelen ünneplésre ad okot, a jövő kihívásokkal is szembesít minket. A nyári hónapok rendszerint vérhiányt hoznak – az iskolai szünet, a szabadságok és a kánikula alatt kevesebb az önkéntes véradó. Emellett egyre sürgetőbb feladat a fiatalabb generációk megszólítása: tudatosítani bennük, hogy a véradás nemcsak egészséges, hanem életformáló, közösségi élmény is lehet.
Az AGEL kórház célja, hogy ne csak technikai hátteret biztosítson a véradáshoz, hanem társadalmi szinten is formálja a gondolkodást: edukációval, példamutatással, kapcsolatokon keresztül. Ebben pedig Komárom városa kiváló partner – hiszen itt valóban él és működik az a közösségi szellem, amely nem hagyja magára a bajbajutottat.
Tisztelet a véradóknak – köszönet egy város nevében
A június 17-i rendezvény több volt, mint ünnep: egy köszönet, amit egy egész város mondott ki azoknak, akik nem várnak dicséretet, csak teszik a dolgukat. A Kortina étterem vendéglátása, az ünnepi beszédek, az elismerések és a közös emlékek mind egy dolgot fejeztek ki: megbecsülést.
Kedves véradók – legyen Önöknek ez a nap emlékeztető arra, hogy amit adnak, az nem vész el. Mert minden csepp vér, amit önzetlenül adtak, valahol egy szívet dobogtatott tovább.
Hálás szívvel köszönjük Önöknek!
Dikácz Nikoletta neve mára egyet jelent az önzetlenséggel: immár 98-szor adott vért, ezért Kňazovický-éremmel tüntették ki. A nők négyhavonta adhatnak vért – de mit is jelent ez a nemes cselekedet valójában? Nikoletta saját történetén keresztül meséli el.
– Mesélj kérlek arról, hogyan kezdődött nálad ez a hosszú és kitartó véradói út!
– Tizennyolc éves koromban adtam vért először, azóta szinte minden alkalmat megragadtam. Csak néhány alkalmat hagytam ki – amikor állapotos voltam, illetve a szoptatás időszakában. De ezek kivételével mindig mentem.
– Mi indított el ezen az úton?
– A keresztanyukám a kórházban dolgozott, a kreatív részlegen, amit akkoriban „osveta“-ként emlegettek. Ő készítette a véradás népszerűsítéséhez szükséges plakátokat, grafikákat – akkoriban még kézzel festették ezeket, nem számítógéppel. Gyerekként sokszor hozott nekünk vércseppes kitűzőket és különféle tárgyakat. Ezek engem nagyon megfogtak. A családunkban rajtam kívül senki sem ad vért – én lettem az első és egyetlen véradó.
– Milyen emlékeid vannak az első véradásodról?
– Az már jó régen volt, de egy dologra határozottan emlékszem: egy kis nyíláson keresztül kellett bedugni a kezem, az üvegfal mögött pedig ott ültek a nővérek. Meglepő módon nem féltem. Ez egy próbaalkalom volt, és nem éreztem sem szédülést, sem rosszullétet utána. Egészen természetes élményként éltem meg.
– Volt valaha kellemetlen tapasztalatod véradás közben vagy után?
– Soha. Tényleg soha. Még csak „csillagokat” sem láttam soha – mondja mosolyogva.
– Mit érzel, amikor tudatosul benned, hogy egyetlen véradás akár három ember életét is megmentheti?
– Ez a világ egyik legjobb érzése. Tulajdonképpen ezért csinálom. Jótéteménynek tekintem, egyfajta személyes küldetésnek. Hamarosan plazmát is szeretnék adni, és utána újra vért. Ha minden jól megy, fél éven belül elérem a 100. véradásomat.
(lk)
